Oldal kiválasztása

Monster High 4. évad

Ahogy telik az idő, úgy száguldunk a Monster High évadaival is. Nagyjából a negyedik az, ahol végre nem csak némi összefüggés jelenik meg, de azt hiszem, ez az egyik legszórakoztatóbb évad a széria történetében – persze az is lehet, hogy csak az én kedvencem. A kis...

Monster High – A vészes vámpír-farkas viszály

A Monster High gimi mindig is arról volt ismeretes, hogy nem rekeszti ki a különböző szörnyeket, sőt, inkább a közöttük való békekötést pártolja. Ez sok esetben bizonyult már sikeresnek, azonban mi történik, ha két olyan fajt próbál összebékíteni, akiknek évszázados...

Monster High 3. évad

A harmadik a leghosszabb évad a Monster High eddigi történetében – és egyben a leggyengébb is. Én kifejezetten odavagyok ezért a sorozatért, de az évadnak nagyjából a tizedik része környékén már azon tűnődtem, hogy hol van a vége. Ha eddig azt mondtam, hogy a...

Monster High: Új rém a suliban

A Monster High sorozat a látszat ellenére nem a levegőből indult. Persze a rengeteg rossz feltöltés és hasonló problémák miatt a nagy többség semmit nem fog a maga időrendi helyén találni, de majd én itt leszek és súgok. Az Új rém a suliban című rövidfilmmel indulnak...

Monster High 2. évad

A Monster High évadjait tekintve talán a második a leggyengébb. Rengeteg helyen el lett rontva, amiért persze nagyon senki nem szól, elvégre gyerekeknek szól, akik nincsenek erre még kiélezve. Én viszont igen és most igenis reklamálok! Tulajdonképpen a kezdés remek...
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.