Oldal kiválasztása

Hogy milyen érzés külföldön moziba menni? Nagyjából ugyanolyan, mint itthon, azzal a kis különbséggel, hogy némileg kevésbé érted a szöveget, azonban a látványvilág, a történet fonala így is ugyanúgy visz magával, mintha értenél minden egyes szót.

Nekem legalábbis ez volt a tapasztalatom, amikor életemben először – konkrétan múlt hétvégén – moziba mentem Kedvesemmel Angliában. Jó-jó, egy igazán kedves, aranyos, cuki – és még sorolhatnám a jelzőket – animációs filmet néztünk, mégpedig az Elemental (2023) – itthon Elemi címmel lelhetitek fel a mozikban – a Walt Disney Pictures és a Pixar Animation Studios közös, új animációs meséjét, amely egyszerre kaland, vígjáték, fantasy, romantikus és családi mozi is lett egyben.

A történet egy tűz házaspár új életének kezdetével, utazásával kezdődik. Az első percekben gyorsan végig is pörgetik, hogy jutnak el Element Citybe, majd megszületik a lányuk, Ember, aki hip-hop felcseperedik és indul is a nagybetűs SZTORI. Hiszen a történet valójában nem Cinder és Bernie (Ember szülei) kalandjait mutatja be, hanem határozottan Ember és egy vicces, azonban kifejezetten érzelmes vízsrác kapcsolatát, ismerkedését és mindeközben Fire Town és egyben Ember apjának, Bernie boltjának – Fireplace – a megmentését viszi a vászonra.

Amit nagyon szerettem ebben a történetben, hogy mind a négy elem szerepet kapott. A levegőt felhőkként, a földet apró fákként, vagy éppen különböző növényekként láthattuk viszont, míg a víz és a tűz kifejezetten emberformájúra sikerült, mégis megtartották a tipikus jellegzetességeiket. Mindegyik karakter számtalan emberi tulajdonsággal felruházott szereplőként köszön vissza a cselekmény során. A forgatókönyvírók (Brenda Hsueh, Kat Likkel és John Hoberg) pedig igyekeztek minél több érzelmet belesűríteni ebbe a 103 perces moziba, és nem, nem csak azzal, hogy Wade és a családja is valamin mindig elérzékenyült. Az egész cselekmény során visszaköszöntek olyan fontos dolgok, mint a családi összetartás, elvárások egy gyermekkel szemben, a szülői felelősség, az elfogadás, a megbocsátás fontossága és hogy az életben az egyik legfontosabb dolog, hogy boldog légy. Számomra annyira túltöltött volt érzésekkel, hogy nagyjából azonosultam Wade Ripple-lel és a testem vízháztartásának úgy a 60%-át simán elbőgtem. Meg merem kockáztatni, hogy jó pár jelenetet nem is láttam emiatt (talán jobb is, mert úgy biztosan többet sírtam volna), na meg azt is, hogy Kedvesem pólója hasonlóan járt, mint a traiserben a földön heverő kis szivacs (nézzétek meg!). És nem csak érzelmes, de egyben tanulságos is a történet, amelyből a gyerkőcök észrevétlenül szívhatnak magukba fontos dolgokat.

Ami a látványvilágot illeti, a Disney és a Pixar valami csodát alkotott. Ezer meg egy éve nem láttam már animációs filmet, úgyhogy itt volt az ideje. Talán az egyik legkedvesebb ilyen jellegű mesém a Szörny Rt. (2001). Emlékszem, hogy akkor milyen volt a látvány és egyszerűen hihetetlen, hogy mennyit fejlődött a technológia. A megvalósítás sokkal kifinomultabb, az egész világ látványos, a színek élénkebbek, telis tele ötletes megoldásokkal. Fantasztikus volt látni, ahogy az alkotók játszottak a víz áttetszőségével, a tükröződéssel, ahogy belevitték a tűz által a levegőben keltett remegést a hideg és meleg légrétegek találkozásánál. Egyszerűen gazdag, és hihetetlenül kreatív az egész. Ember üveget készített, Wade a stadion lelátóján hullámzást indított a többi vízzel, a néző pedig – én mindenképp – ámultam a látványon.

Úgy gondolom, hogy a családi, illetve a gyerekfilm kategória ellenére felnőttként is, csak az önmagunk szórakozására is simán megéri beülni a moziba megnézni ezt az alkotást, mert ha mást nem is, de majdnem két óra szuper kikapcsolódást kaphatunk cserébe. Egyáltalán nem elvesztegetett idő.

És ami az angliai mozizást illeti, abszolút nem hiányoltam a feliratot. Se angolul, se magyarul. Persze nem értettem minden szót, de nem is igényeltem. Családi mozi lévén ugyan főleg gyermekes családok jöttek, de érdekesség, hogy a mi sorunkban négyen ültünk összesen, két felnőtt pár gyermek nélkül és remekül szórakoztunk. Jó, én tényleg úgy jöttem ki a moziból, mint a húsvéti nyúl… iszonyú pirosra sírt szemekkel, de nálam például ez egy jó film egyik tuti jelzője. Mert ha ennyi érzelmet tud kiváltani, akkor az tényleg jó. Nem mellesleg a mozi személyzete kedves volt, mosolygós és segítőkész. A székek kényelmesek, a vászon pedig – ahogy megfigyeltem – szinte mindenhonnan ugyanolyan jól látható volt. A hangosításra sem lehetett panasz, minden hangot tökéletesen lehetett hallani.

Szóval akár családilag, barátokkal, párotokkal vagy éppen egyedül mennétek moziba, ha egy aranyos, szépen megalkotott történettel kapcsolódnátok ki, akkor az Elemental szerintem remek választás lesz.