„Az idő gyógyít. Többnyire. Néha nem kellő gonddal. Óvatlan pillanatokban visszatér a fájdalom, és emlékeztet az elmulasztottakra. A forrpontra, ahol minden megtörténhetett volna. De aztán elmúlik. A tél tavasszá szelídül, megjönnek a fecskék. Új test közelsége az ágyban. A szépség minden szükségletet fedez. A munka kitölti az életet, az eszmecserék inspirálnak. A magány csak egy vasárnap. Szétszórt ruhák. Üres tálak. Romló gyümölcs. A múló Idő. De élet mégis minden szépségével és bonyodalmával.”
Sarah Winman harmadik magyarul megjelent regényét káprázatosan gyönyörű, élfestett kiadásban hozta el az olvasóknak a XXI. Század kiadó.
1944, hullanak a bombák Toszkánában, és egy borospince romjai között találkozik két idegen. Különleges estét töltenek együtt.
Ulysses Temper fiatal brit katona, Evelyn Skinner hatvanas művészettörténész. Talán kém is?
Evelyn azért utazott Olaszországba, hogy festményeket mentsen meg a pusztulástól, és felidézze, milyen volt, amikor találkozott E. M. Forsterrel, és belehabarodott egy olasz szobalányba Firenzében, egy kilátással rendelkező szobában.
Ahogy Evelyn az igazságról és a szépségről beszél, Ulysses fejében szárba szökken egy gondolat, amely évtizedekre megváltoztatja életpályáját, sőt a szeretteiét is.
A fülszöveg alapján valahogy egészen más hangulatú történetre számítottam, de végül nem bántam, mert így is nagyon sokat kaptam tőle. Tulajdonképpen egyszerűen Ulysses és hozzátartozóinak életét követjük nyomon, kire óriási hatással volt az Evelynnel folytatott beszélgetés. Sarah Winman stílusát imádom, valahogy mindig olyan érzés elmerülni a lírai szépségű soraiban, mintha valami puha takaróba burkolóznék be, vagy csak elhevernék a selymes, simogató fűben egy nyári napon. Valósággal kényeztetik a lelkemet a mondatai. Ráadásul fantasztikusan át tudja adni egy-egy hely atmoszféráját. Bármikor kész lennék felkerekedni és Firenzébe költözni, annyira átjött a varázsa.
És tényleg ez a legnagyobb erőssége ennek a könyvek. Nem érdekelt, hogy nincsenek nagy történések, csak élveztem az olaszországi életet. Mivel meglehetősen színes társaság gyűlt össze Ulysses házában, így bőven akad humorforrás is, én különösen az öreg, különc Cresst és Claude-ot, a papagájt zártam a szívembe. El se tudom képzelni, hogy valaki ne szeressen egy papagájt, aki Shakespeare-t szaval. És persze ott van még Evelyn is, aki a legmenőbb idős hölgy a világon, és minden megtestesít, ami jó ebben a könyvben.
A könnyed bája mellett van egy komolyabb, filozofikusabb oldala is, ami sok ma is aktuális kérdést is felvet. Engem főként a művészetről, a nők művészetben betöltött szerepéről szóló eszmefuttatások fogtak meg, illetve úgy általánosságban érdekesen ábrázolta a nőkkel szemben támasztott elvárásokat a szerző. De emellett más fontos témákat is érint a könyv, mint a másság, az elfogadás, a párkapcsolati erőszak, a háború hatása vagy a környezetvédelem. Ez így soknak tűnik, de Winman szépen lavíroz köztük, és sokszor csak kimondatlanul lehet érezni a sorok mögött a tartalmat; annyira nem is megyünk bele a dolgokba, de ahhoz pont eléggé, hogy hasson, és ne legyen felszínes.
Egy kicsit talán túlírt, száz oldallal rövidebben biztos jobban pörögne, de engem őszintén szólva nem zavart, jól elsodródtam a lusta firenzei évekkel. A cím is tökéletesen találó. Néha kimondottan jólesnek az ilyen lassabb, filozofikusabb regények. Ezek után Sarah Winmantől is jöhet bármi, én mindenre nyitott vagyok.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
