Oldal kiválasztása

Már majdnem egy éve volt, hogy utoljára Fróna Zsófia munkáiról írtam. Egészen pontosan tavaly februárban jelent meg az értékelő a Fegyverek Házáról és a Démonok köztről, aztán pedig a repertoár gazdagodott egy interjúval is. De végre nem kell tovább várni, hiszen itt vagyok és elhoztam a harmadik kötet értékelőjét. Gyertek, lépjetek velem szövetségre és mesélek nektek a Baljós szövetségekről.

De talán, mielőtt belecsöppennénk a harmadik részbe, elevenítsük fel, hogy mi is történt az előző két kötetben, persze csak röviden.

Figyelem! SPOILER az első két kötetből!A spoiler olvasásához kattints a szövegre!
Megaira Diamond elvégezte a középiskolát, és nem tudja, hogy hogyan tovább az életben. Majd kap egy kurta-furcsa meghívót F. H. aláírással, ami szó szerint megváltoztatja a lány életét. Egy olyan iskola diákja válik belőle, akik fegyverforgatókat képeznek és nem kisebb ellenféllel kell megharcolniuk, mint a démonok seregével. Na meg persze egy olyan fegyverforgatóval, aki meg akarja változtatni a világ rendjét, persze nem a jó irányba. A fegyverforgatók azonban önmagukban még nem elegek. Társuk, aki hozzájuk kötődik egy fegyver. De nem egyszerű fegyverek ők, hiszen mindegyikük emberi és/vagy állati formában is meg tud jelenni. A fegyver és a fegyverforgató együtt alkot egy egészet. Ugyan Megaira bátor, pimasz és sokszor tiszteletlen, mégis ennek köszönhetően a Tanács is lát a lányban némi potenciált, és megbízzák egy kényes ügy felderítésével. Természetesen a barátai sem maradhatnak ki a mókából, szinte minden alkalommal elkísérik, amikor szaglászni támad kedve bizonyos entitások, mondjuk démonok után…

 

Na de most, hogy felelevenítettük az elmúlt két részt nagyon-nagyon dióhéjban, jöhet is a harmadik kötet, ami a Baljós szövetségek címet viseli. Hát nem véletlenül, ugyanis ebben a részben Zsófi jó sok paktumot levezényelt a szereplők között. De hogy ki, miért, kivel, mikor, meddig stb. szövetkezik, azt fedezzétek fel ti magatok. Annyit elárulhatok, hogy a második kötet után egy cifra csavarral új irányt vesz az egész cselekmény – belecsöppenünk egy road movie-ba –, ami egyre izgalmasabb és izgalmasabb lesz. Nagyobb szerepet kap végre a Tanács, Setan Kober démona, Meget sem hagyják barátai egyedül beleugrani a veszélyes dolgokba, sőt, még Edwardból is többet kapunk ebben a kötetben. Igaz még mindig nagyon kevés szerephez jut, de gondolom majd a negyedik részben több lehetősége lesz a kibontakozásra.

Zsófi stílusa egyre jobb és jobb lesz minden résszel. Igaz az első kötet is nagyon jó volt, és nem gondoltam volna, hogy ezt stílusban is lehet még tovább fokozni, de rá kellett döbbennem, hogy bizony lehet. A fogalmazás választékos és szuper fiatalos, igazi ifjúsági regényhez illő, ami által gördülékeny, könnyen érthető és olvasható a sztori.
Bár ebben a regénysorozatban ez nem tűnik ki annyira, de olvastam már Zsófi más novelláit is, és valami eszméletnek, hogy milyen szépen, választékosan, gazdag szókinccsel adja át a benne megbúvó történeteket. Egyszerűen úgy érzem, hogy amikor lehetősége adódik, zenélnek a szavai, mondatai.

A történet felépítése továbbra is remek. A magasabb és mélyebb pontok váltakozása abszolút harmonikus, sosem éreztem úgy, hogy túl sokáig leült volna a történet, sőt, nagyon sokszor éreztem azt, hogy bár tudnék gyorsabban olvasni és gyorsabban haladni, hogy minél előbb megtudjak bizonyos dolgokat. Pedig azért nem egészen két nap alatt olvastam el a könyvet (először… második alkalommal már jól elnyújtottam).
Ezzel együtt a szerkesztésre sem lehet panaszom, hiszen a hibák száma minimálisra lett csökkentve, a fejezetek se nem túl hosszúak, se nem túl rövidek. Én például szerettem Jókaitól A kőszívű ember fiait, de amikor tizenhárom évesen szembetalálkoztam a hatvansok oldalas fejezettel, hát akkor azért nem volt őszinte a mosolyom. Persze full más zsánert képvisel a két alkotás, tartalmilag, nyelvezetileg össze sem hasonlíthatóak emiatt, viszont itt nincsenek ilyen maratoni fejezetek, ettől haladósabbnak is tűnhet. Egy szó, mint száz, remekbe szabott lett a Baljós szövetségek szerkesztése is.

Ugyan az első könyv olvasása során feltűnt, hogy több korábbi ifjúsági művel is hasonlóságot mutat a történet (félreértések elkerülése végett ezt nem bántam), ahogy haladok előre a részekkel, úgy egyre inkább különül el, válik önmagává, valami igazán egyedivé A fegyverforgató. Az elején még megtaláltam a párhuzamot a Harry Potterrel, emlékeztetett nagyon halványan egy-egy motívum miatt J. A. A. Donath: A Kardtánc című könyvére (mondjuk itt inkább a borító, mint a történet), de találtam hasonlóságot az Árnyvadász Univerzummal, a Magisztérium sorozattal, de még a Tündérkrónikák sorozattal is. Viszont mindezek annyira halványak voltak, annyira egy-egy elemre korlátozódtak, hogy képes voltam már az elején önmagában kezelni a történetet és önmagáért szeretni. Mostanra pedig, a harmadik kötetre nem is mondhatnám biztosabban, hogy van ez a világ, ami pont annyira egyedi, hogy nem süllyed bele az átlagos ifjúsági fantasy irodalom világába, hanem tökéletesen és nagyon ügyesen olyan szintre emelkedik, ami figyelmet kér magának. Látom ezt abból is, hogy én például egyáltalán nem vagyok fegyverpárti. Pont emiatt kicsit, de csak egy egészen kicsit tartottam tőle, viszont az ötlet maga és az a történet, amit kaptam elérte, hogy ezeket a fegyvereket önmagukért tudjam szeretni. Hogy ne egyszerű tárgyaknak – olyan tárgyaknak, amelyek életeket vesznek el –, hanem különálló személyiségeknek, karaktereknek tekintsem őket. És itt, a harmadik kötetben ezek az apró, ám mégis igazán fontos egyedi jellemzők nagyon jól kiemelkednek a sztoriból, ezzel számomra is kiemelkedővé téve magát a részt is.

Kétségtelen, hogy a harmadik kötetre muszáj a karaktereknek jellemfejlődést mutatniuk. Szó is van róla benne, hogy Meg sokkal komolyabb lett. Viszont az az igazság, hogy én ezt a sokkal komolyabbá válást annyira nem tapasztaltam. Persze nem volt annyira forrófejű és „ugorjunk bele bármibe IS hirtelen és azonnal tervek nélkül” mint eddig, de amit az előző részek olvasásakor tapasztaltam, hogy próbálja óvni a barátait, a szeretteit, az megvolt most is. Talán már elengedte azt a feleselős énjét, és tényleg inkább gondolkodik felnőttként, mint forrófejű tiniként. Legalábbis már egészen jó úton halad.
A mellékszereplőkről kevesebb információt kaptam ebben a részben, de természetesen voltak olyanok, akik meg tudtak lepni egy-egy döntésükkel, ami nem rájuk vallott volna. Viszont ebben a kötetben megismerhettem egy olyan karaktert, aki eddig igen kevés szerephez jutott, viszont az előző találkozásunktól addig, amíg el nem búcsúztunk a könyv végén, fantasztikus jellemfejlődésen ment át. Sajnos elárulni nem fogom, hogy kiről van szó, mert azzal lelőnék egy fontos információt, azt pedig nem szeretném. Bocsi! De azt biztosan állíthatom, hogy a szóban forgó karakter, már önmagában is van annyira érdekes és izgalmas szereplő, hogy miatta is simán elolvastam volna ezt a részt.

A kötet borítóját azért tartom egyedinek azzal együtt, hogy belesimul a már megszokott sémába, de közben kiemelkedik belőle, mert tudom, hogy a borítón látható arcot Zsófi maga rajzolta, aztán Ashley kezelésbe vette és jól felturbózta az egészet. Félelmetes lett? Igen. De számomra pont ettől izgalmas.

Összességében naná, hogy továbbra is ajánlom A fegyverforgató sorozatot, hiszen lendületes, fiatalos, izgalmakban és csavarokban sem szenved hiányt, mellé pedig a fogalmazása is igazán igényes. Ja igen, van benne egy szerelmi szál is, de szuper, hogy nem e köré lett felfűzve a történet, nem ez a világmindenség mozgatója, nem szirupos, csupán pont annyi szerepet kap, ami kellemes és megfelelő izgalmat generál az olvasóban. Szóval szerintem egy igen jól megkomponált sztori ez, amit bátran adnék tizenöt-tizenhat éves korú fiatalok kezébe is, de tudom jól, hogy nagyon szórakoztatónak találnák akár még az idősebb korosztály képviselői is. Szóval, nyugodtan vessétek bele magatokat A fegyverforgató világába, ha eddig nem tettétek volna.