„Van bőbeszédűség, amely nem mond semmit […], és van hallgatás, amely annál többet mond.”
A Távol a világ zajától egy sokrétű, gyönyörűen megírt, gazdag regény Thomas Hardy tollából. Mindenkinek érdemes lenne elolvasni, aki szereti a klasszikusokat és az erős női karaktereket.
Bathsheba Everdene, miután megörököl egy gazdaságot, úgy dönt, hogy maga irányítja azt. A viktoriánus korban ez merőben szokatlan, nem csoda, hogy Bathshebára sokan felfigyelnek, köztük három olyan férfi is, akiket szinte megigéz a lány elragadó szépsége és erős egyénisége. Az első közülük a gyakorlatias és szilárd jellemű Gabriel Oak gazda, aki miután elvesztette minden vagyonát, birkapásztornak szegődik Bathseba földjére. A második a szomszéd birtok tulajdonosa, a vagyonos és méltóságteljes William Boldwood. A harmadik pedig egy művelt, lovagias és fess katona, Francis Troy őrmester, aki nagy nőcsábász hírében áll.
Bathshebának nincs szüksége férjre, anyagi és lelki szempontból is független, azonban mindhárom férfi megérinti valamilyen módon a szívét. A végső döntéshez drámai és sodró események láncolata vezet, melyek mögé Hardy az egykorvolt vidéki élet vonzó képét rajzolja meg, amire azonban már rávetül az iparosodás kíméletlen árnya.
A gazdag érzelemvilágú és sokoldalú hősöket felvonultató regényt már több alkalommal is megfilmesítették, legutóbb Carey Mulligan alakította Bathshebát.
Egy-két év láttam a filmet, és már jóval előtte rákattantam a zenéjére, úgyhogy nagyon gondosan felkészültem erre a könyvre. Ez volt az első olvasásom Thomas Hardytól, szóval legfeljebb a film alapján voltak elvárásaim, írás-ügyileg nem, de annyit máris leszögezhetek, hogy szeretnék megismerkedni a többi művével is.
Emlékeim szerint már a filmzenére is a gyönyörű, hangulatos cím hívta fel a figyelmemet, és megint nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Annyira szép és kifejező, főleg angolul, egyszerűen minden benne van, ami fontos ebben a könyvben. És valahogy olyan lélekmelengető is, legalábbis számomra. Imádom.
Viszont a borítótól nem vagyok elájulva, szépnek szép, de olyan megtévesztő. Valami nyálas történetre számítanék a láttán, pedig szerintem ez nem is romantikus. Nyilván van benne szerelem, de pl. a lélektani dolgok sokkal jelentőségteljesebbek. A szerelem csak eszköz a kibontakozáshoz.
Több dolog is van, ami miatt Hardyt már egy könyv alapján figyelemreméltó írónak találom; az egyik stílusa. Gyönyörűen fogalmaz, fantasztikusak a leírásai és olyan jól át tudja adni az atmoszférát – legyen szó vidéki idillről vagy baljós előjelekről –, hogy szinte megelevenednek az olvasottak az ember előtt. Nem gondoltam, hogy lehet költőien írni a birkanyírásról, de neki sikerült.
Maga a történetvezetés is csillagos ötös. Igen, vannak kiszámítható fordulatok, de nekem nagyon bejött pl. a véletlenek sorsformáló szerepe. Ha belegondolunk, ez így működik a való életben is. És mivel már ismertem történetet, az is feltűnt, hogy a finom utalásokban és elejtett megjegyzésekben vagy jelképekben már az elején ott van minden.
A karakterizálással is elégedett vagyok, szerintem fantasztikusak a szereplők, még azok is, akiket nem lehet kedvelni. Mindenki annyira élő, hús-vér ember, tele hibákkal és gyarlóságokkal, és a végére mindannyian nagy változáson mennek keresztül. Bathsheba pedig nagyon emlékezetes hősnő, főleg ha figyelembe vesszük, mikor jelent meg a regény, és hogy férfi a szerzője. Igaz, hogy vét egy csomó hibát és abba a csapdába esik, amit mindenáron el akart kerülni, de imádtam benne, hogy annyira önálló és határozott, erős nő. Mégiscsak ő irányította a gazdaságot. Bárcsak ne rontaná le az ázsióját a szerelmi sokszög.
Gabriel Oak-ot, a gazdát nagyon szeretem, kár, hogy úgy elhamarkodta a lánykérést az elején. Pedig ez a csendes, türelmes támogatás annyira jó, imádtam, hogy mindig ott volt, amikor Bathshebának szüksége volt rá. (Egyébként egy picit Dawsey-ra emlékeztetett a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságból, akit szinén szerettem.)
Boldwood, a szerelmes szomszéd érdekes figura, bevallom, hogy nekem a film alapján nem esett le, hogy mennyire nincs rendben nála valami. Kicsit ijesztő volt ez az óriási megszállottság, és valahol szomorú is. Ha Bathsheba és Liddy, a szobalánya tudták volna, milyen következményekkel jár a kis tréfájuk, akkor biztos soha nem küldték volna el azt a bizonyos kártyát, ami mindent elindított.
Troy őrmester még nála is negatívabb karakter a szememben. Neki is van emberi oldala, de annyira idegesít, olyan számító és önző, hogy komolyan nem értem, Bathsheba hogy lehetett olyan ostoba és vak, hogy beleszeretett? Kb. minden elvét sutba dobta miatta, és még csak meg sem érte. Borzalmas.
A befejezés nekem nagyon tetszett; gyönyörűen megmutatkozott a karakterfejlődés, romantikus volt, de közben józan is, és árad belőle a béke. Olyan, mint vihar idején behúzódni egy száraz, meleg kunyhóba, ahol biztonságban vagyunk az esőtől és a széltől. A szereplők keresztülmentek egy csomó viszontagságon, leszámoltak az illúziókkal és az ábrándokkal, de talán pont ez kellett ahhoz, hogy igazi, egyenlő támaszai lehessenek egymásnak.
Nekem meg ez a könyv kellett, hogy egy finom lökéssel Thomas Hardy életműve felé tereljen. Idén mindenképpen fogok még tőle olvasni.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
