Oldal kiválasztása

“[…] vannak dolgok, amelyeket semmilyen sikeres nyomozás, semmilyen törvényi igazságtétel nem hozhat helyre.”

David Grann hiánypótló műve az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetébe és az FBI születésébe enged betekintést.

Amikor az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indiántörzs „művelésre alkalmatlannak” nyilvánított földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, a törzs tagjai hirtelen a világ leggazdagabb embereivé váltak. Kalandorok és vállalkozók sokasága lepte el a vidéket, hogy a korabeli sajtót idézve a „rézbőrű milliárdosoktól” bérbe vett földeken meggazdagodjon.
Ám egyszer csak valami egészen hátborzongató történt.
A törzs tagjait egymás után meggyilkolták – volt, akit megmérgeztek vagy lelőttek, mást a vonat elé löktek. És azok is meghaltak, akik kérdéseket tettek fel vagy nyomozni próbáltak a rejtélyes halálesetekben.
David Grann hosszú éveken át kutatott levéltárakban és nyomozott a helyszínen, hogy megismerje az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetét, amely összefonódott az FBI megszületésével is. A nyomozóiroda első jelentős gyilkossági ügyében a fiatal és ambiciózus új igazgató, J. Edgar Hoover a legújabb technológiától kezdve a fedett ügynökökön át mindent bevetett, hogy sikert tudjon felmutatni, és ezzel igazolja az FBI létét.
A nyomozás során felszínre került bűnök még a legedzettebb ügynökök gyomrát is megfeküdték.

 

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, aki szereti a tényirodalmat, mert David Grann igazán kivételes munkát végzett. Már a sokoldalnyi függelékből látszik, milyen alapos kutatómunka előzhette meg a könyv megírását, és akkor még nem beszéltünk az áldozatok vagy a nyomozás résztvevőinek utódaival folytatott konzultációról. Én megemelem a képzeletbeli kalapom az író előtt, mert hihetetlen feladat lehetett, és az eredmény magáért beszél.

Döbbenetes, hogy enélkül valószínűleg soha nem is hallottam volna az oszázs indiánok tragédiájáról. Holott azért még nem volt olyan régen ez a gyilkosságsorozat, egy száz évvel ezelőtti, ilyen jól dokumentált eset könnyedén fennmaradhatott volna a köztudatban. De figyelembe véve, hogy milyen undorító, embertelen módon bántak az indiánokkal és hogy átitatott mindent a korrupció, csoda, hogy egyáltalán megmaradtak az üggyel kapcsolatos iratok, amik mentén az író elindulhatott.

Grann nagyon jó, olvasmányos stílusban, dinamikusan meséli el ezt a brutális, döbbenetes történetet, ugyanakkor tartózkodik attól, hogy hatásvadász legyen. Mondjuk nem is kell, szerintem bármilyen jóérzésű embert megráznak a bemutatott események, hiszen végig tudjuk, hogy valóban megtörténtek. Közben pedig ott motoszkál a fejünkben, hogy vajon hány hasonló gyilkosság maradhatott felderítetlenül.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy a valós nyomozással párhuzamosan, néha vakvágányokra tévedve göngyölítjük fel az ügyet, mert így jön át igazán, hogy milyen szövevényes volt, és bepillantást nyerhetünk a rendszer, az egész társadalom romlottságába és képmutatásába. Közben pedig szépen megalakul az FBI, ami igazán ráfért erre a nyomozásra. Egy pillanatig sem lankadt a figyelmem, nagyon izgalmas olvasmány volt, ami akkor is folyton a fejemben járt, amikor éppen letettem.

Nem számítottam rá, de a legjobban az utolsó fejezet fogott meg, ami kicsit bepillantást enged a szerző munkájába, megismerteti a ma is élő leszármaztottakat és a gyilkosságok máig érezhető hatását. Szívszorító volt a családtagokkal folytatott beszélgetésekről olvasni, tudva, hogy hiába derült fény az igazságra (jobb esetben) a megfelelő büntetés hiányában. Döbbenetes volt az a szinte egész társadalmat érintő összeesküvés, amire fény derült. Mintha nem lett volna elég, hogy szerencsétlen indiánokat szinte kiirtották és elűzték a saját földjükről a fehérek, hogy aztán alsóbbrendű emberekként kezeljék vagy még csak emberszámba se vegyék őket.

David Grann nagyszerűen, alaposan és érezhetően teljes szívét beleadva dokumentálta ezt a szégyenteljes szeletét a történelemnek, aminek soha nem lenne szabad feledésbe merülnie.

A kötet alapján Martin Scorsese forgat filmet Leonardo DiCaprióval a főszerepben.