Nagyon szeretem az egy évados krimisorozatokat, mert biztos lehetek abban, hogy rendes és értékelhető magyarázatot kapok a történet végére. Az Én vagyok az éjszaka pedig Chris Pine-al a főszerepben, és a két epizódot rendező Patty Jenkins neve már önmagában garancia volt a jó minőségre és a sikerre – vagyis én azt hittem.
Fauna Hodel (India Eisley) egy kedves kislány, aki a szegregáció idején félvérként próbál boldogulni az életben, miközben folyton származását piszkálják, az édesanyja állandóan részeg, a fiúja pedig inkább otthagyná az iskolát. Azonban kiderül egy titok Fauna származásáról, és nincs tovább maradása az előítéletes kisvárosban, hanem amint tud, elindul Los Angelesbe, a sosem látott nagyapjához.
Eközben Jay Singletary (Chris Pine) a valaha jobb napokat élt lecsúszott újságíró a drogokba és piti melókba próbál eltűnni a szürkeségben, csakhogy egy telefonhívás ezt nem hagyja neki. Jay lassan összeköti a szálakat, és felfedi a csillogó Hollywood mögött rejlő sötét titkokat.
Már a pilotmustrában kifejtettem, hogy érdemes kicsit utánanézni a Dália gyilkosságoknak a Wikipédián a sorozathoz, mert így kapunk egy egységesebb és átláthatóbb képet arról, hogy nagyvonalakban mi is történt. Ez segít abban, hogy nagyjából értsük a sorozatban felvázolt történéseket és szituációkat, amit majd a széria egy kis kreativitással megtold – vagyis gondolnánk, de sajnos ez elmarad.
Akármennyire is tetszett az első epizód, sajnos az évad egésze gyatra lett, persze az Én vagyok az éjszaka még mindig kiváló atmoszférával operál, a fényképezése és a kamerakezelése még mindig elképesztő, a zenei aláfestés annyira jól megragadj a korszak lényegét, miközben a jelmez- és díszlettervezők a szívüket-lelküket belerakták a sorozatba, de a forgatókönyv, a rendezés, és a színészi játék is annyira alulmúlja a várakozásomat, hogy az elképesztő.
Chris Pine-t mindig is szépfiú szerepeket kapott, és a színész igyekszik kitörni ebből a szerepkörből – gyanítom azért is vállalta el az újságíró szerepét –, és ez egy nagy ugrás lett volna a számára, ha a forgatókönyv és ezzel együtt a karakterben van annyi, hogy egy színész kiteljesedjen benne. De itt ez nincs így, nagyon nincs! Singletary egy klisés és kreativitás nélküli egysíkú karakter, akinek kvázi minden tette kiszámítható, és bár Pine több jelentben is nagyon odatette magát, a többségében egyszerűen nem tudott nagyot alakítani, ettől pedig az egész karakter egy felemás zűrzavarrá vált.
A főszereplő Faunát játszó India Eisley-ről pedig okkal nem hallottunk korábban, és nem is értem miért kapott egyből főszerepet, miközben a színésznő konkrétan nem tud színészkedni, egyszerűen nagyra húzza a szemeit, nagyra tátja a száját, és ezzel minden színészi reakció le van tudva. Így kvázi a filmet is hazavágja, mert a történet rá fókuszál, és az ő szemszögéből mutatja be a gyilkosságokat, és az ezzel kapcsolatba hozott családot is.
A sorozat rendezése, hát, egyszerre hoz egy kellemes noiros stílust, miközben bődületesen gyenge és hatásvadász. Egyszerre akartak egy művészfilmet alkotni, ötvözni több stílust, de ehhez sem a színészi kvalitás, sem a forgatókönyv nem volt alkalmas. És eközben a párbeszédek azok, amik igazán lehozzák a nézőt az életről, a dialógusokon egyszerűen sírni támadt kedvem.
Az Én vagyok az éjszaka nem lenne egy rossz sorozat, ha valaki rendbe szedte volna, és kigyomlálja belőle a klisés megvalósításokat, de ez sajnos nem történt meg, így viszont kaptunk egy felejthető történetet, ami jobb alkotói csapatot érdemelt volna.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
