Mivel Németországban élek, így majdnem egy hónappal hamarabb nézhettem meg moziban Denis Villeneuve Dűnéjét, amit a sci-fi közösség szó szerint epekedve várt. És napokig tartott, míg összeszedtem annyira a gondolataimat, hogy egy összefüggő iromány keletkezhessen belőle. Továbbra is szigorúan csak spoilermentesen!
Az Arrakis az ismert univerzum legfontosabb bolygója, ugyanis itt takarítják be a Fűszert, azt az anyagot, amivel a Pilóták navigálni tudnak a csillagok között. Ám az Uralkodó most úgy döntött, hogy közel 80 év után elveszi az Arrakis feletti uralmat a Harkonnen háztól, és átadja azt az Atreides háznak, akik elfogadják a felajánlást. Leto Atreiedes (Oscar Isaac) családjával, párjával a Bene Geseri Jessicával (Rebecca Ferguson), és fiával, Paullal (Timothée Chalamet) és népének jó részével elindul az Arrakisra, egy olyan bolygóra, ahol nincsenek sem folyók, sem esők, az egész egy nagy homokos dűne, és ahol annyira perzsel a nap, hogy napközben az utcán sem lehet megmaradni.
Azonban ebben a világban mégsem a nap vagy a hőség a legnagyobb ellenség, hanem az ármány, az árulás és a kétely, és az Atreides család hamarosan rájön, hogy az Arrakis közel sem az a bolygó, ahol családjuk és népük kisarjadhat.
Frank Herbert Dűne-univerzuma a sci-fi művek megkerülhetetlen darabja, előbb vagy utóbb mindenki elolvassa és/vagy megnézi az ebből készült két filmadaptációt. Az 1984-ben debütált film Kyle MacLachlannel a főszerepben ugyan egy korrekt munka volt, és látszott, hogy a készítők szívüket-lelküket beletették, de még nagyon kevés volt, hogy igazán adaptálja a Dűne esszenciáját. Míg a 2000-ben bemutatott, mini tévésorozatnak aposztrofált, amúgy 4 és fél órás Dűne már sokkal inkább be tudta mutatni Frank Herbert által megalkotott világot, azonban ott nagyon elcsúsztak egy vöröses tónusba, ahol minden csilivili, de a szereplők között amúgy semmilyen érdemi kohézió sincs.
Nem csoda hát, hogy a 2021-es Dűne adaptációt, az előzeteseket látva, szó szerint úgy várta minden sci-fis, mint Arrakis népe a Messiást. És elárulom, ez a várakozás nem volt hiábavaló, és megannyi évtized után megkaptuk azt a filmadaptációt, ami valóban átadja a Dűne-univerzum sava-borsát. És ezt nem egyszerűen azért mondom, mert a szélembe szegezett a film a maga 2 és fél órájával, hanem mert az egész teremben mindenkit a székhez szögezett.
A széria castingja egyszerűen elképesztő, mindenki mesterien teljesítette a rá bízott feladatot, miközben végre számtalan igazi apa-fia és anya-fia momentumot láthattunk az Atreides házban. Végre tényleg az látszott, hogy ők egy család, ők egy nagy nép vezetői, akik szeretik egymást, de tudják, hogy a világon mindennek ára van, ezért szó szerint mindenre igyekeznek felkészülni, amire csak lehet. Eközben kapunk egy olyan kiválasztottat, Pault, aki vívódik, aki olyan dolgokat lát, amit nem kellene, és ami sokakat összetörne, és mégis megy előre, mert mindig egy út van: előre. Chalamet elképesztően jól hozta Pault, és különösen a sátorbeli jelenet volt az, ahol a színész igazán kiteljesedett szerepében.
A látvány pedig elsöprő, átgondolt és funkcionális egyszerre. Az űrhajók a hatalom eszközei, és mivel vakumban haladnak, nem számít a forma vagy a szín, a hatás az igazán lényeges. Annak az elemi erőnek a megmutatása, hogy egy egész bolygót uralnak ezek a házak, hogy hadseregük nem százakat számlálnak, hanem tízezreket. És eközben ott az Arrakis, aminek elsöprő mennyiségű homokja teljesen felülírja a megszokott közlekedési módokat, és ennek megfelelően az összes eszközt és járművet újra kellett alkotni.
Külön tetszett, hogy az igazán éles és fontos pillanatokban alig kaptunk zenei aláfestés, sokkal inkább előtte vagy utána jelent meg a minden elsöprő zene, de az igazán izgalmas jelenetekben síri csend honolt – és a mozitermet figyelve, egy darab popcorn vagy chips sem csúszott le ezekben a pillanatokban, mert minden feszülten figyeltünk.
A 2021-es Dűne egyszerűen nem újraírja a történetet, nem rugaszkodik el tőle, mint a manapság szokásos adaptációk, hanem hűen követi az eseményeket, de nem lemásolva, hanem megragadva azok esszenciáját, és egy különösen monumentális, elsöprő erejű és lenyűgöző látványvilággal átadja a nézőknek. Ez a film nem simán egy lélegzetelállító sci-fi, ez egy teljesen új szintre emeli a sci-fi filmek univerzumát – csak úgy, mint tette pár éve a The Expanse –, itt nem ezeréves sólymokkal szedjük össze a galaxisban hullatott piszkot egy család után, vagy éppen lens flare-rel túltolva fedezzük fel az ismeretlent, ez egy monumentális produktum, ami ránk telepszik, ami egy olyan világba visz, ahol a legapróbb hiba is végzetes, és ahol egyszerre lehet jelen a tudomány, az emberi gyarlóság és a misztikum.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
