A norvég Leprous zenekarszinten április óta most ajándékozta meg a közönséget egy újabb dupla koncerttel, ám ezúttal a körülmények picit másképp alakultak. Az alakulat ugyanis új lemezt is adott ki, amin a tavalyi év vége felé kezdtek el dolgozni. Ennek örömére, két nappal megjelenése előtt elő is adták az egész albumot elejétől-végéig, ráadásul egymás után kétszer. Az első felvonás helyi idő szerint este hétre esett, a második pedig hajnali egy órára – ez utóbbit a más kontinenseken élő rajongók kedvéért szervezték így. Nekem meg nem akadt jobb dolgom hétköznap hajnalban – úgy hogy pár órával később kelhettem dolgozni – így befizettem mindkét koncertre. Nem bántam meg, hiszen nem csak két csodálatos élménnyel gazdagodtam, hanem amint kezembe került maga a korong, teljesen másképp tudtam értékelni a rajta lévő dalokat úgy, hogy korábban hallhattam őket élőben.
A csillagászati terminust címként használó mestermű a Running Low-val indít, ami egyben a másodikként megjelent nóta az albumról. Önálló darabként imádtam az elejétől fogva, ám nyitányként voltak fenntartásaim vele kapcsolatban, amiket pont a szerdai koncertek oszlattak el. Egy hihetetlenül laza és stílusos darabról van szó, amiben a soul által inspirált énektől kezdve a csellószólón át szinten minden van, mégis egy kerek egész a dal. Ezt követi az Out of Here, ami egy gyönyörű power ballada egy rendkívül fülbemászó kórussal. A Silhouette volt számomra az első kiemelkedő szám a repertoárból, azok közül amiket még nem ismertem – na, kérem szépen, így kell vegyíteni az elektronikus és a keményebb hangzásvilágot úgy, hogy össze is illjenek! Az All The Moments eddig az egyetlen olyan része a lemeznek, amit nem tudok hova tenni. A refrén pazar, viszont a verzékben a gitár betétek furcsamód egy tengerparti nyaralásra emlékeztetnek. Ez ugyan nem rossz, de egy Leprous album hallgatása közben nem pont ilyen érzések felbukkanására számítottam. A Have You Ever? ismét egy csúcspont a korongon – ez a páratlan kompozíció a darkwave és a jazz igazán érdekes ötvözete, egyáltalán nem olyasmi ami egy ilyen zenekartól elvárnánk, de a Leprous erőssége mindig is pont a kellemes meglepetések és a műfajok határainak feszegetése volt.
Az album második fele szintén egy már ismerős dallal indul, mégpedig a The Silent Revelationnel. Ez a mű hangzásvilágát illetően a Malina és a Pitfalls szerelemgyereke, amiatt instant kedvenc lett számomra – és mint kiderült, erre a két albumra is már majdnem felkerült, ám csak az Aphelionra forrotta ki magát igazán. A The Shadow Side ismét egy pompás darab, a korábbi Out of Here-hez hasonlóan fülbemászó kórussal, egy gyönyörű gitárszólóval és szintén remek csellójátékkal. Az On Hold egy lassan épülő eposz, ami szintén a Pitfalls érára emlékeztet, mind felépítését és hangzását tekintve. A Castaway Angelst már régről ismerjük – a banda tavaly karácsony előtt jelentette meg ezt a könnyfakasztó csodát, ami minden egyes alkalommal ugyanúgy meghat, mint legelőször. A lemez záró darabja a Nighttime Disguise nevet viseli, és igen különleges háttérsztorija van. A csapat még januárban meghirdetett egy hatnapos livestream eseményt, aminek keretében rajongói visszajelzések alapján írtak egy számot. A stúdióba vonulás előtt lehetett szavazni különféle paraméterekre, mint például arra, hogy milyen hangszereket használhatnak, milyen tempójú legyen a dal, sőt még a szöveg témáját is meg lehetett határozni. A felvételi munkafolyamatot aztán csaknem teljes mértékben végignézhettük e hat nap alatt, ám a kész terméket természetesen egészen idáig nem ismertük. A több száz különféle szavazat alapján félő volt, hogy egy értelmezhetetlen halmaz lesz az egész, ám a tagok végül egy igazán epikus, hétperces fantasztikummá kerekítették ki.
Ami az élő showkat illeti, az első, hétórai előadásba becsúszott egy-két apróbb technikai malőr, és a srácok is láthatóan kevésbé engedték el magukat a második felvonáshoz képest – még annak ellenére is, hogy az utóbbi elég későn kezdődött és fejeződött be. Ezzel együtt mindkét koncert rendkívül élvezetes volt, és annyira magasra tette a mércét, ami a lemezt illeti, hogy néhány dal stúdió verziója messze eltörpül az élőben hallottaktól. Ez azért nem újdonság a Leproustől, elég csak a 2016-os Rockefelleres koncertjükre visszatekinteni, és persze eszem ágában sincs panaszkodni amiatt, hogy egy zenekar élőben jobban szól, mint a stúdiófelvételeken.
Korábban elleneztem, ha egy banda még meg nem jelent darabokat adott elő a koncertjükön, mert nem tudtam együtt énekelni velük, így nem is tudtam annyira kiélvezni ezeket a pillanatokat. Ez a mostani élmény azonban megváltoztatta a véleményemet. A koncertek után már tudtam, mire figyeljek oda különösen az album pörgetése közben, emiatt még jobban meg is becsültem a számokat, mintha vakon futottam volna neki az egésznek. Leprousékat továbbra is követni fogom, bármit csinálnak: a következő állomás pedig reményeim szerint végre egy igazi élő koncert lesz.
Dallista:
- Running Low
- Out of Here
- Silhouette
- All The Moments
- Have You Ever?
- The Silent Revelation
- The Shadow Side
- On Hold
- Castaway Angels
- Nighttime Disguise
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
