„Közel kell maradni a dolgok kontúrjához, közel hozzájuk, de kívül rajtuk, ahogy egy fecske követi a táj vonalait, kirajzolja őket, de nem száll le soha.”
A Körvonal egy eléggé megfoghatatlan, mégis magával ragadó regény egy útkereső nő görögországi nyaralásáról.
A Körvonal regény tíz beszélgetésben. Egy frissen elvált írónő Athénba repül, ahol egy kreatívírás-kurzuson tanít. Kollégákkal, régi ismerősökkel, idegenekkel találkozik: csak egy-egy villanásra jelennek meg egymás életében, beszélgetéseik egyszerre esetlegesek és sorsfordítók. Talán épp a köztük lévő távolság, a folytatás lehetetlensége miatt engedik meg maguknak, hogy őszintén, madártávlatból vessenek számot az életükkel az abszurd apróságoktól a nagy válságokig. Ezek a keresetlen, útkereső beszélgetések rajzolják ki Cusk érzékeny elbeszélőjének alakját, aki jelenlétével figyelni, látni tanít.
A Körvonal egy rövid, mégis eposzi ciklus első darabja: egy mesteri trilógiáé, amelyet korunk egyik legjelentősebb teljesítményeként őriz majd meg az emlékezet.
Egyre jobban szeretem az ilyen rendhagyó regényeket, amiknek a szokásostól annyira eltérő a stílusa. A Körvonal megfoghatatlan vonzerejét talán a tökéletesen találó borítóval tudnám kifejezni. Olyan érzés volt olvasni, mintha a partot mosó hullámok között lebegnénk, vagy csak ott ácsorognánk és próbálnánk belelátni valami konkrét dolgot a nedves homokba.
A cím remek választás volt, hiszen tulajdonképpen nincs is rendes történet, csak beszélgetéseket, embereket látunk, akiket nem ismerünk meg igazán, csak a körvonalaikat, ahogy rajtuk keresztül a főszereplőt, Faye-t is. A fenti idézetet akár a regény kulcsmondatának is nevezhetnénk, hiszen valóban ebben a szellemben közelítünk mindenhez.
Faye-ről annyit tudunk, hogy negyven körül van, frissen elvált írónő, aki tanítani utazik Athénba egy írókurzus miatt. Szinte alig reflektál a párbeszédek során, többnyire csak figyelmes hallgatóság, de mégiscsak az ő szűrőjén keresztül látunk és hallunk mindent, így ő is ott van minden szóban. Valahogy úgy éreztem, mintha végig alig karnyújtásnyira lennénk Faye lelkétől, mintha már látnánk az árnyékát, de ha kinyújtanánk a kezünket, csak az üres levegőt érintenénk meg.
A szenvtelen lelkizés hangulatát erősíti a letisztult, egyszerű stílus is, ami miatt csak úgy olvastatja magát a könyv. Közben pedig a felszínes – és a repülős utazópartner esetében időnként biztosan hamis – mondatok és emberi sorsok útvesztőjében elképesztő mélységek és bölcs gondolatok csillannak meg életről, szerelemről, irodalomról, művészetről, önkifejezésről.
És a legjobb, hogy olvasás közben egyszerűen csak sodort magával a szöveg, még úgy is, hogy közben is felfigyeltem egy-egy gondolatra, de igazán csak utána, az emésztgető-fázisban értettem meg, micsoda kincsre bukkantam. Már most alig várom Rachel Cusk következő, augusztus végén Tranzit címen megjelenő könyvét, remélhetőleg az is hasonlóan magasröptű élmény lesz.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet