Egy szép, izzasztó nyári délutánon a Margit-sziget japánkertjének árnyai alatt a kis teknősök társaságában blogunk Judytja, Erberling Judit átadta nekünk a példányainkat frissen megjelent verseskötetéből.
Azt előre szeretném leszögezni, hogy egyikünk sem nagy versszakértő, pusztán műkedvelésből olvasunk költészetet. Annyit tudunk a műfajról, amit a gimis magyarórán belénk erőltettek, de akkor is az egyetlen szonettírásunk után a tanár az egész osztálynak megígérte, hogy többet ilyet nem csinálunk, mindannyiunk érdekében. Ezen könyvet ezért főleg élvezeti szempontból szeretnénk véleményezni.
Buttercup: Judit a verseket nem téma szerint tagolta, hanem hagyta őket szabadon folyni, ahogy a gondoltok áramlanak a fejünkben. Ezt a változatos, kötetlen kezelést nagyon élveztem, egy percre sem hagyott belesüppedni az adott hangulatba, hanem folyamatosan aktívan tartott. Ha több verset olvastam egymás után, akkor jól kijött ez a sokszínűség, ha pedig a hangulatomhoz akartam művet választani, csak felütöttem valahol, és addig lapozgattam, amíg nem éreztem, hogy „Igen, ez most éppen én vagyok!”. Ezeket a témákat végig nézve elég széles skálán mozog, a tájleírásoktól a gyászon át a saját, mély gondolatokig, érzésekig.
Hora: Nekem a versekben kimondottan tetszett, ahogy Judit kifejezte magát, a mondanivalótól függően hol szépen lágyan gördültek egymás után a szavak, szinte játékosan, a komolyabb hangvételű versekben pedig erős, ütős metaforákat és költői képeket használt. Kifejezetten tetszett, hogy néhol sikerült egy-két erőteljesebb sorral többet elmondania, mint amit néhányan még hosszú bekezdésekben sem tudnának olyan szépen visszaadni. Némelyik verset úgy olvastam, mint ahogy József Attila a Mamára gondol, meg-megállva, időnként elgondolkodva egy-egy részén, vagy csak rövid szünetet tartva némelyik szép megfogalmazást olvasva, hogy kellően értékelni tudjam a benne rejlő csodákat.
Buttercup: Ami a rímeket illeti, elsőre majdnem unalmasnak találtam, hogy mindenhol keresztrímet használ, de mire átfutott az agyamon a gondolat, már jöttek is a különböző rímfajták a következő versekben. Nagyon tetszett, ahogy a hangulathoz választott ritmust és rímet, akadtak itt vidáman pattogó, „csettinthető” versek, és szinte prózaként folyó, komoly hangulatok. Néhány kifejezeten ritmikus versnél úgy találtam, hogy habár a rímek és a szótagszámok stimmelnek, egy-egy botlás a szöveg ritmusában kicsit kizökkentett a hangulatomból, de ennek ellenére nem rontottak az élvezeten. A játék a formákkal, tagolással pedig már csak hab volt a tortán, ami frissen és üdén tartotta az olvasás élményét, és még egy apró csipettel hozzáadott az élményhez.
Hora: Nekem a legkedvesebb versem talán az Éjféli kívánság volt. Annyira röviden és egyszerűen, mégis szépen és mélyrehatóan mutatja be, milyen az, amikor megtalálod a lelki társadat és minden egyes nap egy picit jobban szereted, időnként újabb és újabb oldalát megismerve, amitől mindig újra és újra beleszeretsz. Ezenkívül több kedvencem közös vonása volt a természet megjelenítése, amik közül talán a Tündérvilág fogott meg a legjobban az egyszerűségével és szépségével, ahogy megjelenít egy hideg téli reggelt, hogy mennyire mesésen tud kinézni az érintetlen friss hó, a zúzmarák és jégvirágok által rajzolt mintázatok.
Buttercup: Az egyik leghangulatosabb verset egészen a könyv elején megtaláltam, méghozzá az Őszi reggel „személyében”. Olyan egyszerű, mégis hatásos, egy hűvös reggeli munkába indulás. Amióta biciklivel járok dolgozni, igyekszem tudatosan ott lenni a pillanatban, és érzékelni, felfogni, élvezni, ami velem történik, befogadni a környezetet. Ez a vers pontosan ezt a hangulatot fokozta fel bennem, és arra buzdít, hogy igyekezzek minél több egyszerű pillanatban hasonlóan megállni egy percre. A másik nagy kedvencem pedig a Szívmese, egy csodálatos, három részre tagolt vers a szívfájdalomról, az elengedés fázisairól, arról, hogy gyógyulnak be az érzelmi sebek. Az benne az igazán zseniális, hogy az egyes részekben teljesen átadja magát az aktuális érzelmeknek, megengedi az elején, hogy igazán szomorú legyen, a közepén, hogy úgy kezdjen gyógyulni, ahogy éppen jól esik, és utána teljesen szabad szívvel felengedni.
Közös kedvencünk lett a Falevelek a szélben. Egyszerre hoz vidámságot, pattogást, mondhatni táncot a szívünkbe, miközben egy nagyon hétköznapi, mégis fontos és komoly témát érint, emberi találkozásokat. Személy szerint nem tudom pontosan, milyen kapcsolatról van szó, de pont ez a szép a versekben, hogy bizonyos mértékben visszatükröznek minket, azt látjuk benne, amit a saját megéléseink beletáplálnak. A vidám, ritmikus hangzás egy nagyon pozitív, reményekkel teli hangulatot sugall, hogy nem a falevelek elválása a fontos, hanem a jövő, az újabb találkozás bizonyossága.
Mind olvasás közben, mind utána egy nagyon meleg, barátságos, bekuckózós élményt adott ez a könyv. Kicsit megismerhettük Judit érzéseit, élményeit, hogy mik azok a pillanatok, amik megállásra késztetik, és ha szabad ilyet mondanom, magunkról is tanultunk közben, az alapján, hogy milyen verseket választunk, mik tetszettek meg igazán, mi érintett meg a legjobban. Mindenkinek bátran ajánljuk, akár bevezetőnek is a költészetbe, mert nagyon modern és emberközeli, így csempészi be mindenhová a szépséget.
Szerző
Korábbi cikkek
Könyv2022-09-14Erberling Judit: Szirmok
Könyv2021-11-17Robert b Bednar: Duxorg – Álmodj és én létezem
Fantasy kötet2021-10-21John Connolly: The Book of Lost Things
Könyv2021-10-18Bombicz Judit: Mesevarázs
