Oldal kiválasztása

“A barátságot márványba vésd, a sérelmeket porba ródd.”

A Familiárisok után Stacey Halls újabb szépséges könyvvel örvendeztette meg az olvasóit.

Két nő, akiket összeköt egy gyermek és egy titok, amely mindent megváltoztat.

London, 1754. Hat évvel azután, hogy törvénytelen gyermekét, Clarát megszülte és a lelencházban hagyta, Bess Bright visszamegy lányáért, akit nem is ismer. Attól tart, hogy Clara nem is élte túl a csecsemőkort, de kiderül, hogy a kislányt valaki már örökbe is fogadta. Bessnek tótágast áll az élete, miközben igyekszik kideríteni, hogy ki fogadta örökbe Clarát – és miért.

Bess szállásától nem messze, London külterületén él egy fiatal özvegy, aki már egy évtizede nem hagyta el az otthonául szolgáló nagy, komor házat. Orvos barátja – aki a lelencházban dolgozik – rábeszéli, fogadjon pesztrát a lánya mellé. Az özvegy azonban nem biztos benne, hogy jó ötlet beengedni egy idegent az életébe. A múlt fenyegető árnyai azzal riogatják, hogy feldúlják gondosan elrendezett világát.

 

Familiárisokat nagyon szerettem, úgyhogy alig vártam, mivel rukkol elő legközelebb Stacey Halls. És igen, bevallom, a lelkesedésemben közrejátszott a meseszép borító is. Még mindig nem tudok betelni a kiadó KULT Könyveink látványával, már szimplán kézbe venni is annyira jól esik őket.

A történet nem sok meglepetést tartogat, elég kiszámítható, de mégis teljesen lekötött és beszippantott. Az írónő – az első könyvéhez hasonlóan – elképesztően erős atmoszférát teremt, tökéletesen ábrázolja a tizennyolcadik századi Londont és minden, szó szerint piszkos részletét. (Egyébként kicsit aggódtam a szereplők belső békéjéért, amikor húsos pitét ettek a Fleet Streeten, de ez egy másik sztori…)

Imádom az ilyen történelmi regényeket, amikor az írónak nem kell hosszasan magyaráznia, hogy elhelyezkedjünk térben és időben, egyszerűen csak bedob a mély vízbe, és máris úgy érzem, mintha én is ott andalognék a szereplőivel a piacon vagy a Bloomsburyben. A váltott nézőpontú narrációnak hála pedig még élesebb lett a különbség. Ebből a szempontból Stacey Halls fantasztikus író, némi csiszolással akár még a kedvencem is lehet.

Mert a történetvezetésen még van mit finomítania, sajnos itt is az a legnagyobb problémám, amit a Familiárisokban is kifogásoltam: a befejezés. Egyszerűen varázsütésre megoldódik minden az utolsó ötven oldalon, miközben előtte végig azt sulykolta, hogy ez egy megoldhatatlan konfliktus. Pedig egy rendkívül érdekes morális dilemma is megjelenik, amiben jobban is el lehetett volna merülni.
Így a befejezés már-már meseszerű, ami éles ellentétben áll a korábbi, szinte szívtelen realizmussal. Kár volt ezzel elrontani.
Egy szó mint száz, azért tetszett, főleg a hangulat, a stílus és a különböző női sorsok bemutatása miatt, de van még hova fejlődnie az írónak. Remélem, hamarosan a Mrs. England is megjelenik magyarul, és remélhetőleg Halls is felhagy a kényszeres happy end-szindrómával, mert egyébként tényleg érdemes odafigyelni rá.