Egyiptom valamiért mindig különleges helyet töltött be az életemben. Ez azt hiszem azért lehetett, mert anyukám igazi Egyiptom-rajongó és kicsi korom óta sokat hallottam erről az ókori civilizációról. Tanulmányaim során is élvezettel hallgattam, amikor Egyiptomról szólt a tananyag, hiszen valami misztikus dolog lengte körül számomra mindig ezt az országot.
Ha manapság valaki megemlíti, akkor sem a mai Egyiptom ugrik eszembe, hanem azonnal az ókori világ elevenedik meg lelki szemeim előtt.
Ezek után nem is csoda, hogy nagy öröm volt számomra, amikor megkaptam Buótyik Dorina: III. Amenemhat rejtélye című könyvét és szinte azonnal bele is vetettem magam az olvasásba.
A történetben egyszerre elevenedik meg napjaink – na jó, a 2000-es évek vége, hiszen 2008-ban játszódik –, valamint a fáraók idejének Egyiptoma. Azonnal meg is ismerkedhetünk Gracie Simpson egyiptológussal, Louis Steellel, Gracie asszisztensével és David McCartney ex-újságíróval, akik történetünk főszereplői és innentől el is indulunk velük egy igazán kalandos felfedező útra a sivatagban, megannyi homokszemen és az időn át, hogy felkutassuk III. Amenemhat és Amon-Ré isten ajándékainak rejtélyét.
A történet maga és az ötlet nagyon tetszett. Már csak azért is, mert III. Amenemhat neve nem rémlett tanulmányaimból – minden bizonnyal nem is mentünk bele ilyen mélyen akkor –, így nem csak kalandokba foghattam bele, de arra is sarkalt az eddig ismeretlen fáraó neve, hogy utána olvassak, ki is volt ő valójában. De nem III. Amenemhat volt az egyetlen ilyen az olvasás ideje alatt. Például nem emlékeztem Krokodilopolisz nevére sem, így ennek is utána olvastam a napokban. Szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a történet nem jó, mivel számos pozitív oldala van: izgalmas, cselekményes, kalandos, informatív és egyben információk további gyűjtésére is sarkalja az olvasót.
Azonban a kivitelezés egy jó szerkesztő után kiált. Olvasás közben többször elvesztem a cselekményben. Olyan érzés volt, mintha egy gumilabda lennék, aki ide-odapattog a helyszínek között és mire rájön, hogy most hol van, addigra már máshová pattant tovább. Pedig én jobban szeretek olyan gumilabda lenni, aki szépen gurul előre az olvasmányainak betűrengetegén.
Talán ez volt a legnagyobb bajom a könyvvel, mert amúgy a borítója nagyon szép. Egyszerűen tényleg olvasásra, lapozásra csábít a piramis. Szinte integet, hogy „Naaaa, gyere olvass most engem!” Viszont nagy bánatomra a szerkesztési hiányosságok miatt némileg csalatkoznom kellett. Amit tudok javasolni, hogy egy jó szerkesztővel átnézni, kijavítani a hibákat és egy második, javított kiadásként újra behozni a könyvpiacra a kötetet, mert a cselekmény magáért beszél, érdemes olvasni. Nagyon érdemes!
Már csak azért is, mert Dorina fantasztikusan kerekített egy fikciós cselekményt a történelem egy olyan személye köré, akiről nem hallani minden nap. Ezzel visszahívva III. Amenemhatot és kortársait az életbe, a jelenbe, és megelevenítve a régmúltat egyszerre a jelennel. Élettel töltött meg egy régen elhunyt uralkodót és egy régen letűnt kort.
És még valami a szerkesztéshez: van szerencsénk a régészeti szakkifejezésekkel is összefutni a történet során, amik nem mindennaposak, nem ismeri mindenki, ezért ezeket célszerű lenne lábjegyzettel ellátni. Így könnyebbség az olvasónak, hogy nem kell keresgélnie az interneten, rögtön információhoz is jut és nem akad meg az olvasásban.
A karakterekkel némileg bajban vagyok. Többségében sikerült megkedvelnem őket, bár a viselkedésük, a karakterépítés, a romantikus – éppenhogy – szálacska néha kicsit suta volt számomra. Ettől függetlenül határozottan szívesen töltöttem el az időt Gracie és Louis társaságában. David viszont valamiért nagyon-nagyon idegesítő szereplő volt számomra. Valahogy kilógott a többiek közül, mintha csak egy másik sztoriból átszökött volna szomszédolni.
Kifejezett karakterfejlődést ugyan nem figyeltem meg, ha csak Adam titkának felfedése nem számít annak. Igazából jó lesz ez, idő kérdése és a karakteralkotás is profin fog majd menni.
Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy egy igazán érdekes történetet rejtenek a lapok, amelyben megvan a helye nem csak a vidámságnak, de az izgalmaknak, az ármánynak és a misztikumnak is. Mert hát az ókori Egyiptom már önmagában is misztikus a többistenhittel, a piramisokkal, a mumifikálással és megannyi különleges dologgal, amit még adni tud az iránta érdeklődőknek. Érződik, hogy első kötet, érződik, hogy vannak hiányosságai – legyen az akár szóismétlés vagy a fentebb említett karakteralkotás -, de ezek a hiányosságok el fognak tűnni a jövőben, mert Dorinában van igény a fejlődésre (Spoiler: ez a második könyvön egyértelműen látszik is amúgy).
A III. Amenemhat rejtélyét én magam szívesen olvasnám így nyáron vízparton, napozás közben, de egy hosszabb utazás alkalmával is remek kikapcsolódást tud nyújtani. Sőt, nem csak nyáron, de szinte az év bármely szakaszában élmény elmerülni Egyiptom és a rejtélyek világában. Adjatok esélyt neki ti is.
Szerző
