Oldal kiválasztása

Tavaly év végén tudjuk ki – nem, nem az a tudjuk ki – azzal borzolta a kedélyeket a médiában és a mindennapokban, hogy jelen értékelő tárgyát fogta és ledarálta. Mondjuk az én személyes véleményem az, hogy könyvet SOHA nem darálunk, égetünk, semmisítünk vagy rongálunk meg, akármennyire is nem értünk egyet esetleg a tartalmával, mert a könyv érték.
Mindezen azonban túllendülve egyet kell értenem a címválasztással, nem is lehetne tökéletesebb, mint hogy Meseország mindenkié. Így érzem én is. Mert Meseországban mindenkinek megvan a helye, akár így, akár úgy.

A könyvet még tavaly decemberben olvastam, de úgy tűnik, hogy hosszú feldolgozású mű volt, mert mostanra érett meg bennem a picivel bővebb értékelő. Az első verzió nagyjából kimerült annyiban, hogy Meseországban mindenkinek jut hely. Mostanra viszont ezt tovább görgettem magamban és bővebben is megélem ezt a rövidke mondatot.
A gyermekek még tudnak feltétel nélkül szeretni. Nekik a sejtjeikben van az elfogadás egészen addig, amíg a felnőtt közösség el nem kezdi kiölni belőlük a sztereotip, diszkriminatív hozzáállásával. Mert mint tudjuk a gyerek abból tanul, abból merít, amit lát, tapasztal. Ahhoz, hogy egy igazán elfogadó társadalom jöhessen létre, a mai piciknek azt kellene látni, hogy a szüleik nem ítélnek meg másokat (vagy épp nem tesznek tönkre mesekönyveket). Persze ez kétélű fegyver, hiszen van az a magatartási forma, ami nem fér bele a tolerancia küszöbbe sem. Elfogadni, együtt élni egymással, egymás mellett, békében, nyugodtan, de nem minden áron. Na de azok a témák, amikről a Meseország mindenkié mesél, még erősen bele kellene, hogy férjen ebbe a normális kategóriába.
Mert hát kik is azok a szereplők, akik megelevenednek a gyermekek előtt ebben a mesekönyvben? Azok a karakterek, akik önazonosságot, elfogadást, szeretetet keresnek, legyen az akár a Vasorrú bába, egy árva kisgyerek, egy királylány vagy egy királyfi, akinek nem az az elsődleges szempontja, hogy ide nekem a lányod/fiad és a fele királyságod. Nem, ebben a mesekönyvben mi magunk vagyunk. Mi, akik vesztettünk már el családtagot. Mi, akik örökbefogadott gyermekek vagyunk. Mi, akik szeretnénk megmutatni, hogy lányként is lehetünk bátrak, ügyesek, erősek. Mi, akik nem szégyelljük, hogy fiúként művészlelkűek vagyunk. Mi, akik valamilyen fogyatékossággal együtt élünk. Mi, emberek…

Forrás: judyt_olvasosarok (instagram)

Ezzel együtt érdemes szót ejtenem arról is, hogy számomra nem volt teljesen kerek, abszolút maximális ez a mesekönyv. Egyszerűen azért, mert több mese volt, amit kuszának, hullámzónak éreztem és sokkal jobb lett volna – szerintem –, ha nem csak átiratok vannak benne, hanem önálló, saját mesék is. Ennek ellenére a kedvenc karakterem a félreismert cukrász-boszorkány lett a mézeskalács házikóban, aki olyan mérhetetlen fájdalmat hordoz magában, amit nem mindenki érthet meg. Azonban annak ellenére, hogy ez a mese volt hozzám a legközelebb, mégsem érzem úgy, hogy az indítása éppen gyermekkönyvbe illő lenne. De volt még több kedves történet, amit bármikor szívesen újra fogok olvasni.
A kötet érdekessége, hogy helyet kaptak benne egészen kezdő alkotók és már ismert írók is. Sokszor a stíluson, a mese lendületén, felépítésén is érezni véltem, hogy ez egy gyakorlott vagy éppen egy még szirmait bontogató író tollából született meg. Kicsit hullámzó volt emiatt, de szuper dolognak tartom, hogy helyet kaptak a szárnypróbálgatók is.

Aminek nagyon-nagyon örültem, hogy igazi mesekönyvhöz méltó külsőt kapott a kötet. Értem ez alatt azt, hogy keményborítós, szép nagyok a betűk, könnyen olvashatóak, kedves és színes rajzokkal van tele, így nem csak a mesék kelthetik fel a gyerkőcök érdeklődését, hanem ámulva nézegethetik a színes-szagos illusztrációkat is, melyeket Bölecz Lilla alkotott.

Számomra a Meseország mindenkié arról mesélt, hogy a szeretet és az elfogadás mindenkinek kijár. Nem egy olyan dolog ez, amiért előre bizonyítanunk kellene.
Jó szívvel ajánlom a kötetet, nyugodtan olvassatok belőle a gyerekeknek, senki sem lesz attól fogyatékkal élő, vagy éppen egyik pillanatról a másikra árva, hogy meghallgat egy mesét, amelynek a főszereplői valamiben mások, mint én vagy te. Nekem barna a hajam, de ha egy szőke királylányról szól a történet, ugyanúgy nem leszek hip-hop szőke királylány, ahogy mások sem… (pedig néha szeretnék szőke királylány lenni).
És bár én magam nem vagyok vallásos – legalábbis nem a templomba járó, istenfélő módon –, de megvan a magam hite, mégis úgy érzem, ehhez a könyvhöz mégis ez a legjobban passzoló idézet:

„Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.”

Pál apostol első levele a korintusiakhoz