Oldal kiválasztása

“Melyik a rosszabb? Semmit sem érezni, vagy bánkódni valami után, amire már nem is emlékszik az ember?”

A Könyvkötő egy gyönyörű regény tiltott szerelemről, árulásról, feledésről és a könyvek erejéről. Egy olyan kivételes történet, amit tényleg mindenkinek el kéne olvasnia. És a polcán tudnia, mert fizikai valójában is csodaszép.

Képzeld ​el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat.
Képzeld el, hogy el tudod felejteni a szenvedéseidet.
Képzeld el, hogy el tudsz rejteni egy titkot.
Örökre.

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot.

Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is.

A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak.

Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll.

A Könyvkötő varázslatos, feledhetetlen regény: egy mindent legyőző szerelem története, amely egyedülálló irodalmi kalandot tartogat.

 

Lebilincselő történet gyönyörűen elmesélve. Nem csak az LMBTQ-irodalomnak igazi gyöngyszeme, de úgy általánosságban kivételes szépirodalmi mű. Az első mondattól kezdve teljesen magával ragadott, valósággal oda meg vissza vagyok Bridget Collins stílusától. Tényleg csak hiperlatívuszokban tudok ömlengeni róla, hogy mennyire elvarázsolt, mennyire elringatták a lelkemet a sorai. Annyira lírai és élő minden szava, hogy nem csak az érzelmek jöttek át tökéletesen, de szinte éreztem az illatokat, láttam a fényeket… jaaj, ilyen írói képességekkel Collins mosogatásról is írhatna, azzal is megvenne kilóra. Alig bírtam letenni, úgy olvastatta magát.

A regény in medias res kezdéssel rögtön bedob minket a sűrűbe, nem vesződik sokat a felvezetéssel. Később derül ki, mi vezetett idáig, aztán a harmadik részben egy új nézőpontból folytatódik ott, ahol az első véget ért. Nekem kifejezetten tetszett ez a tagolás, ráadásul mindig akkor jött a váltás, amikor felmerült bennem, hogy nehogy elkényelmesedjünk és punnyadtá váljon a sztori.

Az egyetlen dolog, amit negatívumként tudnék felhozni, az a kiszámíthatóság. Teljesen nyilvánvaló, hogy mi okozta Emmett betegségét, hogy miért akarják elküldeni, hogy kicsoda Lucian Darnay és miért jelenik meg a könyvkötőnél. De annyira azért nem zavart, hogy visszavessen az élvezeti értékéből.

Fantasztikus a kissé sötét, gótikus hangulata, a könykötészetet körüllengő misztikusság is. Utóbbit főleg a Seredithnél töltött idő alatt éreztem, amikor Emmett lassan megismerte, mit jelent könyvkötőnek lenni, illetve a lápon álló, elhagyatott ház is hozzájárult. Különben imádtam az „unalmas” hétköznapjaikról is olvasni, annyira nyugis és hangulatos volt a napi rutin, a gyakorlás és a sok tűzrakás meg teázás. Seredith borzasztó érdekes karakter, nagyon megkedveltem, és tényleg ő képviselte azt, amilyennek egy könyvkötőnek lennie kéne. Azt picit nehezményezem, hogy vele kapcsolatban még maradt egy csomó megválaszolatlan kérdésem, szóval el bírtam volna viselni még pár száz oldalt.
És ha már szóba került; a karakterizálás is csillagos ötös. A legutolsó mellékszereplőig mindenki nagyon élő, hiteles reakciókkal és megnyilvánulásokkal, akár pozitív, akár negatív karakterről van szó.

A romantikus szál engem megfogott, olyan gyönyörűen van felépítve, és olyan finom és költői az ábrázolása, hogy tényleg éreztem a pici lelkemben a sajgást, annyira szorítottam, hogy ez a két ember megkapja a – körülményekhez képest – happy endet, amit megérdemelnek.

Maga a könyvkötés gondolata nagyon bejött, ahogy a kivitelezés is. Elképesztően érdekes gondolatokat vet fel arról, hogy vajon mi a jobb: ha megszabadulunk a rossz emlékeinktől, vagy ha együtt élünk velük. Azt hiszem, én inkább a fájdalmas igazságra szavazok.

A befejezéssel tökéletesen elégedett vagyok, pont ezt vártam. Nyilván ezek után sem lesz fáklyásmenet hőseink élete, de egyszerűen nem vagyok hajlandó elengedni a pozitív gondolataimat.

Az én szívemben biztos különleges helyet fog elfoglalni ez a könyv, eddig az év egyik legjobbja. Csodálatos, mély történet líraian elmesélve, ami számos fontos kérdést jár körül. Nagyon remélem, hogy Bridget Collins másik könyve is rövidesen megjelenik magyarul, mert még egy-két ilyen élmény, és akár könnyen lehet, hogy a kedvenc íróim között végzi.