Oldal kiválasztása

„[…] a szavak néha felemelkednek tinta- és rostbölcsőjükből, s átformálják a valóság természetét.”

Alix E. Harrow bemutatkozó regénye káprázatos világábrázolásával és lírai prózájával varázsolja el az olvasót. Nem tökéletes, de kétségtelenül megvan benne az a bizonyos plusz, ami a hibái ellenére is az emlékezetes olvasmányok soraiba emelheti.

January ​Dudose nem hétköznapi története az 1900-as évek elején veszi kezdetét. A lány Cornelius Locke pártfogoltjaként éli mindennapjait a milliomos üzletember vermonti birtokán, miközben apja régészeti felfedezőként a világ legkülönbözőbb pontjain kutat letűnt civilizációk után és gyarapítja egzotikus tárgyakkal Locke gyűjteményét. January az egyik nap a házban bolyongva talál egy könyvet, ami mintha idegen világok varázslatos illatát hordozná magán. Ajtókról mesél, melyek átjáróként funkcionálnak a távoli helyek között. A lány ekkor még nem sejti, hogy ez az esemény milyen hatással lesz az életére, és milyen veszélybe sodorja majd. Az addigi kényelmes mindennapok egyik napról a másikra borulnak fel, ráadásul egy olyan sötét erő veszi üldözőbe, ami nem retten meg semmitől.

 

Alapvetően tetszett ez a könyv, de közben mégis azt érzem, hogy sokkal jobban is meg lehetett volna írni. Első regénynek persze nagyon szép teljesítmény, csak ne lenne minden annyira átlátszó…
Komolyan mondom, minden egyes „meglepő” fordulat teljesen nyilvánvaló volt számomra, amint felmerült a lehetősége. Szinte már kínosan kiszámítható, miközben minden valami hatalmas felfedezésként van tálalva.

Ilyen körülmények között szegény January nem tűnt egy észlénynek, amikor minden megvilágosodáshoz egy fél könyv kellett neki. Vagy ha diplomatikus akarok lenni, akkor hívjuk végtelenül naivnak.  Ráadásul sokszor borzasztó meggondolatlanul és bután cselekszik, miközben messziről üvölt a dologról, hogy rossz vége lesz. Még jó, hogy a kellő pillanatban mindig adódik valami „szerencsés véletlen”, ami előrelendíti a sztorit.  Viszont pozitívum, hogy a végére látványosan sokat fejlődött, és nem is egyik pillanatról a másikra, szóval a karakterfejlődés szépen meg lett oldva. January 2.0 belevaló hősnő lett.

A többi szereplő nem váltott ki belőlem túl sok mindent, kicsit egysíkúaknak érzem őket, főleg a főgonoszt. Jane-ről, January afrikai nevelőnőjéről ellenben szívesen olvastam volna még, szerintem benne több volt ennél. A szerelmi szálak is haloványak, hiába hangsúlyozzák, hogy micsoda epic love story, csak valahogy azok a fránya érzelmek nem akarnak átjönni.

A befejezés tulajdonképpen rendben van, csak látványosan hirtelen oldódik meg minden. Az utolsó ötven oldal körül az járt a fejemben, hogy fog még annyi minden elférni, aminek nyilván meg kellett történnie, aztán egyik pillanatról a másikra megvolt a nagy leszámolás, legalább három csodás véletlen, és hopp, már vége is.

Még szerencse, hogy annyira fantasztikus a hangulata, így volt, ami ellensúlyozza a hibákat. Nem valami egyedi ötlet ez az ajtókon és világokon keresztül utazgatós koncepció meg az írott szó hatalma, de a kivitelezés bejött, ráadásul imádom, hogy olyan az egész, mint egy szépséges, nagy allegória. Igazi szerelmes levél az olvasáshoz, a történetíráshoz és a képzelet erejéhez. Engem egyébként egy picit emlékeztetett Erin Morgenstern Csillagtalan tengerére a hangulata miatt.

Közben pedig olyan fontos témák is szerepet kapnak, mint pl. a rasszizmus, az idegenség / másság gyűlölete vagy a félelemből fakadó elutasítás. Szerintem ezt még lehetett volna fokozni, mert ugyan látjuk, hogy viszonyulnak sznob körökben a színesbőrűekhez, de January csak egyszer szembesül konkrét szegregációval az útja során, amúgy meglepően jóindulatú embereket sodor az útjába a szél… vagy a sors.

A stílusa viszont valami fantasztikus. Gyönyörű gondolatok vannak benne, gyönyörűen megfogalmazva. Le a kalappal az író a fordító előtt is, mert tényleg olyan léleksimogatóan és borzongatóan szép a szöveg, hogy nem győztem ájuldozni. Ezért is remélem, hogy Alix E. Harrow a következő művében kiküszöböli a a tipikus elsőkönyves hibákat, amikbe beleesett; mert ezzel az írásmóddal akár még a kedvencem is lehet a jövőben. De az biztos, hogy sokkal elnézőbb hangulatba kerülök tőle.

Összességében megérte megvenni – és nem csak az elképesztően gyönyörűséges borító miatt – és elolvasni, mert az időnként kissé klisés történet ellenére is tud olyat nyújtani, ami mellett eltörpülnek a buktatói. Igazi finomság a bibliofil lelkeknek.

Szerző

Belle
Szerkesztő