Nagy rajongója vagyok az Agatha Christe: Tíz kicsi néger típusú minisorozatoknak – egyrészt, mert rendkívül megnyugtatónak találom, hogy kapunk egy lezárást a végén, másrészt érdekes, ahogy szép lassan egy-egy szereplő eltűnésével/halálával szépen kirajzolódik személyisége aspektusa. Bár a tíz ember a szigeten – sóhaj, ez a címe… – nem mai darab, én mégis, csak most bukkantam rá.
Tíz ember egy ismeretlen szigeten ébred, nem emlékeznek a nevükre, sem a múltjukra, miközben semmi kézzelfogható magyarázatot nem találnak megérkezésükre vagy kilétükre. Azonban a tíz idegen szép lassan elkezdi felfedezni a szigetet, és olyan titkokra bukkannak, ami teljes egészében felforgatja életüket. De vajon kik is ők valójában, hogyan kerültek ide, és miért bukkan fel folyton a 39-es szám?
Az eredeti nevén The I-Land egy sokkal beszédesebb, ugyanakkor frappánsabb cím, bár értem, hogy ezt magyarul nem lehet teljes egészében visszaadni, de azért próbálkozni lehetett volna a Netflix fordítóinak. És bármennyire is tetszett a sorozat kezdeti koncepciója, igen hamar kiderült, hogy az első epizóddal magasra tett elvárásokat nem tudta megugrani a széria egésze. Volt itt minden, egy kicsi Lost, egy kicsi Agatha Christie, egy kicsi társadalomkritika meg technológiai vívmányok, de valahogy az egész szép lassan hamvába halt az eszméletlen mennyiségű logikai lyuk, a túl korán ellőtt (egyik) csavar, valamint a rendkívül érdektelen feszültségteremtés során.
Annak ellenére, hogy két nagyon jó színésznőt kaptunk, a Chase-t alakító Natalie Martinez, és a K.C.-t megformáló Kate Bosworth személyében, akik azért tényleg emelték a széria színvonalát, mégis maguk a szereplők egyszerűen érdektelenné váltak. Egyszerűen mintha az egész arra ment volna ki, hogy szereplőinket csak megutálhassuk, és ne megszerethessük – ez utóbbit mondjuk zseniálisan hozta Bosworth, szó szerint minden apró rendülése a helyén volt végig.
És azok a fránya logikai lyukak, azokból annyi van, hogy innentől spoileresen folytatom tovább.
Külön zavaró volt, amikor megjelent a két rendőrbíró, és amolyan könyves, mindent tudó narrátor képében tetszelegtek, de ez a szál nemhogy nem működött, hanem elvette azt az izgalmat, hogy magunk jöjjünk rá számos összefüggésre, és ezzel együtt számtalan igen izgalmas tetőpontnak is búcsút intetünk. De ami igazán triggerelte az agyam, az Cooper (Ronald Peet), Chase férje, mint kiderült, és aki valójában megölte Chase anyját, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy akik a szigetre kerültek, halálraítéltek, de ha Cooper sosem bukott le, és ezért Chase-t ítélték el az anyja gyilkosságáért, akkor mégis mit keresett ott Cooper? Meg az egész a családi vagyon körül, akkora feneket kerítettek neki, hogy az elképesztő, és semmi, de az ég egy adta világon semmi nem történt ezzel kapcsolatban, csak valaki eladományozta egy kórháznak az egészet, de hogy ki, az persze megint kimaradt a történetből. Plusz, a lezárásunk, miután elkapták a börtönigazgatót (Bruce McGill), hogy szabotálta az egész kísérletet, ha korábban csak halálraítéltek kerülhettek a szigetre, akkor mégis hogy a fenébe került ő oda? Jó persze, tudom a választ, lusta írók, lusta munkájának még lustább lezárása.
Sajnos a The I-Land nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, és egy maximum egyszer nézhető, igencsak felejthető széria marad, kár érte.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!