A Marvel legújabb, régóta várt szériája egy abszurdizmusba oltott pszichodráma.
A történet pontosan ott kezdődik, ahol a legutoljára láttuk Lokit (Tom Hiddleston): 2012-ben, amikor kihasználva a hirtelen adódott lehetőséget, lelép New Yorkból a Tesseracttal. Diadalma azonban rövidéletű, ugyanis alighogy megérkezik a Góbi Sivatagba, fülön csípi őt a Time Variance Authority — vagyis az idővonal védelmével ellátott szervezet—egyik akciócsoportja, az élén a Hunter B-15 (Wunmi Mosaku) megnevezésű ügynökkel, akik rögtön letartóztatják és elviszik a TVA központjába. Bár Loki kezdetben a tőle megszokott arroganciával kezeli a helyzetet, nagyon gyorsan rá kell jönnie, hogy valami olyanba kavarodott most bele, ami messze túlmutat az ő képességein. Úgy tűnik, egyetlen szövetségese a kedélyes Mobius ügynök (Owen Wilson), aki Loki segítségével akar elkapni egy veszélyes időbűnözőt.
A széria első epizódja gyakorlatilag két célt tűzött ki maga elé, és mind a kettőt tökéletesen teljesítette is: egy, hogy bemutassa a TVA-t és annak működését, és kettő, hogy szisztematikusan lerombolja, majd a darabokból ismét felépítse Lokit.
A TVA már önmagában a zsenialitás fellegvára. A production design gyönyörűen ötvözi a hetvenes évek vizualitását — a piros-narancs-mustár színek dominanciáját, a furcsa, ívelt vonalakat, az elavult technikát — a szupermodern technológiával és a TVA saját, különleges mágiájával. Mi több, az epizód tartalmaz egy rövid, animált betétet is, ami olyan pazar módon hozza a hetvenes évek rajzfilmjeinek stílusát, hogy akár akkor is készülhetett volna. A szemet kápráztató felszín alatt azonban a TVA mindenekelőtt egy iroda, tele megfásult bürokratákkal, és ez az, ami kellően szórakoztató abszurditással fűszerezi meg a sorozatot. Hiszen a TVA ügynökeinek ez csak egy újabb szerda, egy újabb nap a mókuskerékben, és ehhez mérten is viselkednek, teszik a dolgukat. Mit érdekli őket, hogy egy kis „nyikhaj istenecske” fenyegetőzik, meg megpróbál ellenállni? Majd rájön, hogy jobban teszi, ha beáll a sorba, vagy vállalhatja a következményeket.
Persze ez alól is van kivétel. Owen Wilson egyszerűen brillírozik Mobius szerepében, aki nem csak egy tipikus „jó zsaru”-karakter, aki látszólag megingathatatlan kedvességgel és jó kedéllyel áll hozzá mindenhez és mindenkihez — ami felettébb szimpatikussá teszi a néző számára —, hanem láthatóan egy hatékony ügynök is, aki nem riad vissza a szokatlan ötletektől, plusz a jelenetein keresztül megismerjük a széria központi rejtélyének első morzsáit is. Ha pedig Mobius a „jó zsaru”, akkor Hunter B-15 a „rossz zsaru”, aki egy percre sem bízik meg Lokiban, és így folyamatosan számít annak különböző cseleire, amik elnyomására nem fél erőszakot alkalmazni. Rajtuk kívül még feltűnik Ravonna Renslayer (Gugu Mbatha-Raw), az idővonal ellen elkövetett bűnek ügyében döntő bíró — akinek az első részben nem sok szerep jutott, de ha hihetünk a marketinganyagoknak, ez hamarosan változni fog —, és Casey (Eugene Cordova), egy viszonylag jelentéteklen, azonban felettébb szórakoztató aktakukac, aki balszerencséjére Loki útjába kerül. Azonban az ő jelenlétüktől függetlenül az epizód valójában egy kétszereplős dráma, Mobiusszal és természetesen Lokival a főszerepben.
Mert hát Loki, Loki a legfontosabb. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy ő nem az a Loki, aki feláldozta magát Thorért és Asgardért, hanem az első Bosszúállók film Lokija, aki még inkább gonosztevő, semmint antihős, tehát most egy epizód alatt kell eljutni arra a jellemfejlődési szintre, amit a karakter amúgy több film alatt ért el. És ha hiszitek, ha nem, a sorozat összehozza ezt, méghozzá teljesen hihetően.
Első körben persze ott van maga a találkozás a TVA-val, amikor Loki hiába ugrál és fitogtatja az erejét, a körülötte lévők nem, hogy nem riadnak meg tőle, hanem egyenesen fásult lenézéssel kezelik. Lokinak az epizód nagy részére szüksége van, hogy rádöbbenjen, hogy bár Midgardon egy isten, a TVA-nál csak egy kis senki, gyakorlatilag egy csepp erő nélkül (és aztán az igazi sokk csak akkor jön, mikor belenéz a fiókba). Miután pedig kellőképpen megízlelte saját jelentéktelenségét, jön a feketeleves: Mobius megmutatja neki, milyen sors is vár rá a „szent idővonalon” — vagyis mi az, ami valójában történt vele az MCU-ban. Ez az, ami végképp összetöri Lokit, és az is, ami később segít neki újra felépíteni magát és megválaszolni a Mobius által feletett kérdéseket: Mi is akar? Miért akar király lenni? Szeret bántani másokat? Tom Hiddleston alakítása egyszerűen bámulatos ezekben a jelenetekben—Loki fájdalma szinte tapintható, ahogy a csínytevés istene szembesül ezekkel a nehéz, fájdalmas kérdésekkel, és kénytelen a saját lelkébe nézni.
Ahogy mondtam, a Loki első része igazi pszichodráma, aminek lényege, hogy megalapozza, melyik Loki kalandjait is fogjuk követni a szériában (ami válasz messze nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk). Ugyanakkor viszont vígjáték is, jó nagy adag abszurdizmussal, és némi irodai helyzetkomikummal megfűszerezve. De lesz itt rejtély, meg némi akció is, amit én már most alig várok.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.