„Az Ickabog nem tud remény nélkül élni.”
J. K. Rowling hosszú idő után ismét egy meseregénnyel jelentkezett. Ennek ellenére nem nevezném kifejezetten gyerekkönyvnek; Az Ickabog azoknak szól – bármilyen korosztályt is képviseljenek -, akik szeretik a meséket, a képzelet elegyedését a valósággal.
Akkora, mint két ló. A szeme tűzgolyó. A karmai borotvaélesek. Vigyázz, mert jön az Ickabog… Duskáldia egykor a világ legboldogabb országa volt. Bővelkedett aranyban, egy pompázatos bajszú király uralkodott rajta, és olyan fenséges kolbászok, sajtok és sütemények készültek városaiban, hogy aki csak megkóstolta őket, táncra perdült örömében! Birodalomszerte minden szép és jó volt, kivéve a ködös északi részt, Lápföldét, ahol egy régi rege szerint a szörnyűséges Ickabog tanyázott. Minden épeszű ember tudta, hogy az Ickabog csak legenda, rossz gyerekek ijesztgetésére való. De a legendáknak megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy néha önálló életre kelnek… Vajon egy mendemonda megbuktathatja a közkedvelt királyt, és térdre kényszerítheti az országát? Annyi biztos, hogy két bátor gyerek olyan kalandba sodródik miatta, amire maguktól sose vállalkoztak volna. A világ egyik legkiválóbb elbeszélőjének sajátos hangulatú meséjét a szereplők színes tárháza és a fantáziadús cselekmény teszi minden korosztály számára feledhetetlen olvasmánnyá.
Az Ickabog nem Harry Potter, nem is szabad azt várni tőle. Rowling évekkel ezelőtt találta ki a történetet, amikor a gyerekeinek mesélt esténként, és a pandémia időszaka alatt porolta le, hogy végre könyvként is napvilágot lásson. Én szerencsére tökéletesen el tudtam vonatkoztatni kedvenc varázsvilágomtól, és önálló kötetként kezelni, ahogy kell. Egy közös pont a szerzőn kívül, méghozzá a fordító személye: Tóth Tamás Boldizsár a Harry Potterhez hasonlóan itt is fantasztikus munkát végzett a beszélő nevekkel, nagyon szellemes az egész.
Őszintén szólva azt nem is tudnám megmondani, hogy ez a könyv mennyire való gyerekeknek, mert úgy hullanak a szereplők és annyi hullát tüntetnek el, hogy azt Martin bácsi is megirigyelné. Viszont ha megnézzük a klasszikus meséket, láthatjuk, hogy ott sem bánnak kesztyűs kézzel a szereplőkkel. Szóval ha Hamupipőke gonosz mostohatestvéreinek szemét eredetileg kicsípik a galambok, a Jancsi és Juliskás kannibál hajlamú boszorkány meg elég a kályhában, akkor akár ez is beleférhet. Egy biztos, én huszonévesen, lelkes mese- és Rowling-rajongóként nagyon tudtam élvezni ezt a történetet.
Nagyon tetszik az alapötlet, ennél aktuálisabb nem is lehetne az ámokfutó gonosz bárók és a közellenségnek kikiáltott Ickabog története, akiről még csak azt se tudjuk sokáig, hogy egyáltalán létezik-e. Rowlingnak persze mindig nagyon jól ment a társadalmi problémák és a történelem beleszövése a meséibe. A sztori végig olvastatja magát, tele van ármánykodással, néha kifejezetten idegesítő is emiatt, de közben van egy humoros oldala is, és természetesen fontos mondanivalót is közvetít, valamint érzékenyíti az olvasóit. Maga az Ickabog karaktere nagyon tetszett, én szívesen találkoznék vele.
A befejezést kifejezetten imádtam, mert annyira szépen, erőltetéstől mentesen jön át az üzenet. Remélhetőleg minél több emberhez eljut, hogy a világ egy ickabogosan szép és kedves hely legyen.
Fizikailag is kifejezetten szép könyv, imádom a borítót és a belső illusztrációkat is, szerintem szuper ötlet volt, hogy egy gyerekeknek szóló rajzpályázat művei közül válogattak, és hogy minden országban máshogy néz ki a kiadás. Le a kalappal a gyerekek előtt, a korukhoz képest fantasztikusak a képek.
Azért szuper lehetett Rowling néni gyerekeinek, hogy ilyen kreatív esti mesét hallgathattak, bár nem biztos, hogy ez a legjobb rémálmok ellen.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
