Oldal kiválasztása

A cikk elején engedjétek meg, hogy egy idézettel kezdjek ; “Amikor az igazságot nem fogadták el hatalomnak, a hatalmat tették meg igazságnak. A hatalom viszont igazság nélkül zsarnokság”. Ez volt az első gondolatom, mikor a végére értem a Promising Young Woman-nek. Egy film, amit vagy azért szeretünk mert rámutat olyan dolgokra amikről mindenki tud, de inkább a szőnyeg alá söpri, vagy éppenséggel utálja, mert magára ismert benne – és nem tetszett neki  ami a tükörben látott.Vigyázat, a cikk erős spoilereket fog itt-ott tartalmazni.

Cassandra “Cassie” Thomas (Carey Mulligan) elsőre csak egy szimpla bolti eladó a cím azonban már korábban tudatja velünk, hogy sokkal is többre vihette volna, de az élete egy ponton végleg kisiklott. Még egyetemista korukban Cassie legjobb barátnőjét, Ninát megerőszakolta egyik osztálytársuk Al Monroe (Chris Lowell) és az egész esetet Nina nyakába varrták, ezzel az öngyilkosságba kergetve szegény nőt. Cassie ezek után mással sem törődött, hogy hétvégente részegnek tettette magát bárokban várt, hogy az ott lévő gáláns úriemberek valamelyike – többé-kevésbé jobb szándékkal – segítő kezet nyújtson neki, hogy aztán mikor túl akarnák lépni azt a bizonyos határt, a képükbe vigyoroghasson, hogy ő nagyon is magánál van. 

Ez megy egészen addig, amíg a sors össze nem hozza egy másik volt osztálytársával Ryan Cooperrel (Bo Burnham), aki elmondja neki, hogy Al házasodni készül. Innentől pedig nincs megállás, Cassie felkeres minden egyes olyan személyt, aki kapcsolatban állt Nina ügyével. Először egy volt női osztálytársukat Madisont keresi fel, akinek még van képe rosszul beszélni az elhunytról, mivel szerinte Nina hozta magára a bajt. Utána megy az iskola igazgatójához, aki szintén félvállról veszi az ügyet mondván hogy “ilyen minden héten legalább kétszer történik”. Meg kell nyugodni Cassie a megfelelő eszközökkel ép fel ellenük, majd mikor eljut ahhoz a személyhez, aki szerinte Al mellett a legtöbb fájdalmat okozta drága barátnőjének – az egykori ügyvéd – rájön hogy ideroncs lett belőle a sok emberélet tönkretétele után – és nem mellesleg őszinte bűntudat mardossa Nina miatt is -, hogy bele már nem rúg bele többet.

Bár színes és itt-ott meglehetősen romcom-szerűnek is lehet mondani ezt a filmet – elvégre van benne némi paródia elem ezen kategória felé – a Promising Young Woman nem feledteti el velünk egy pillanatra sem, hogy ez nem egy vidám film és a témája nagyon is valós. Az erőszak sajnos már olyan szinten beleivódott a társadalmunkba minden lehetséges szinten, hogy az már majdnem annyira megszokott, mint a levegővétel. Az pedig hogy a pletyka, a félreértés vagy éppen az, hogy saját igazunkat akarjuk védeni képes tönkretenni vagy akár elvenni más ember életét, az is a mindennapi élet részévé kezd válni.

Ebben a filmben Nina volt az áldozata annak, hogy Al kihasználta és bántalmazta, a többiek meg, stabilan ragaszkodva ahhoz , hogy Al egy “kifogástalan, jó jövő előtt álló férfiú” kérdés nélkül zaklatták és alázták meg az áldozatot. Szomorúbb, hogy azok is védték a férfit, akik ott voltak és látták, hogy mit tesz, de nem avatkoztak közbe mert “szerintük vicces volt” meg “még csak gyerekek voltunk”. Az utóbbi orvosi egyetemen már elég merész kijelentés, de mivel a valóságban is sokszor hivatkoznak erre. Ez attól még nem feledteti a tényt, hogy tönkre tettek egy másik emberi lényt.

Igazából kis kivétellel minden karakter abszolút hipokrita; Madison (Alison Bree) csak egy részeges ostaba libának mondta Ninát, de amikor ő kerül hasonló megkérdőjelezhető helyzetbe, akkor egyből szembe kell néznie mások vádló tekintetével – és nem is fél mástól jobban. Az igazgatónő (Connie Britton) is csak félvállról kezeli az erőszak gyanúját már évek óta és nem is érdekli – egészen addig amíg a saját lányát nem gondolja veszélyben. Az egyedüli személy, aki Cassie mellett hatalmas terhet cipel magán, az a korábban Al-t védő ügyvéd Jordan Green (Alfred Molina), akiben hatalmas bűntudat van amiatt, ahogyan a lányt kezelte egykoron és védett egy erőszaktevőt.

A film egyik legnagyobb erőssége az, hogy mindannyian tudunk azonosulni egy karakterrel, akár akarjuk akár nem; átnézhetünk dolgok felett, semmisnek vehetjük, amíg mindket személyesen nem érint, de rajtunk áll, hogyan tovább. Képesek vagyunk-e megbánni a tetteinket és tenni utána a jó ügy érdekében, vagy a saját bőrünket mentve a szőnyeg alá söpörjük azt. A válasz sajnos keserédes, de nagyon is valós. Minden mozzanat, reakció és tett – sajnos fájdalmasan emberi.

A film vége is sokaknál kicsapta a biztosítékot: azt lehetett tudni, hogy Cassie küldetésének megvan az esélye hogy az életébe kerül az, hogy a világ elé tárja az igazságot és tisztázhassa barátnője nevét egyszer s mindenkorra. Annál pedig semmit sem volt jobb látni attól, hogy Al-t, élete nagy napján, családja és szerettei (és tettestársai) szeme láttára viszik el gyilkosság vádjával. Ő tudja, hogy számára innen nincs kiút, a többiek (Ryan, Joe) pedig jogosan retteghetnek – elvégre, ha Al nem is mártja be őket, ők is ott vannak Nina videóján – így garantált, hogy a hírnevüknek és a karrierjüknek annyi.

Igazán meglepett ez a film; a trailer videó miatt azt hittem több lesz benne a humor és az elvontság, ehhez képest messze komolyabb és drámiabb, mint az első pillantásra tűnt. Bár biztosan lesznek olyanok, akik nem fogják szeretni ezt a filmet, vagy nem fogja bírni a gyomruk a témát – még akkor is, legalább egyszer mindenkinek meg kell néznie a Promising Young Woman-t.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.