Oldal kiválasztása

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban

Szerző: | máj 12, 2021 | Igaz történet alapján, Könyv, Történelmi kötet

„Olyan történetet alakíts az életedből, amelyre büszke lehetsz!”

Az Elvesztek Párizsban a második világháború női titkos ügynökeinek izgalmas és veszélyekkel teli életébe enged bepillantást.

1946, ​Manhattan: Grace Healey egy hétköznap reggel munkába igyekezvén átvág a New York-i Grand Central pályaudvar nagycsarnokán, és belebotlik egy gazdátlan bőröndbe. Kíváncsiságtól hajtva belekukkant, és egy borítéknyi fényképet talál benne. A tucatnyi női portré annyira megragadja, hogy a csomagot zsebre vágva sietve visszatuszkolja a bőröndöt a pad alá, és már szalad is a dolgára.

Hamarosan megtudja, hogy a bőrönd tulajdonosa Eleanor Trigg volt, aki a második világháború alatt az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte. Az ügynöknőket a megszállt Európában vetették be futárként és rádiósként, közülük azonban tizenketten soha nem tértek haza, sorsukat homály fedi. Grace megpróbálja felgöngyölíteni ezeknek a nőknek a történetét. Nyomozása egy Marie nevű ifjú anyához vezet, aki veszélyes franciaországi küldetése során a barátság, hűség és árulás útvesztőjében maga is kis híján odaveszett.

Pam Jenoff regénye a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök köreibe repíti az olvasót. A valós eseményekre épülő történetben feltárul előttünk ezeknek a merész és hősies nőknek a háborúban betöltött fontos szerepe, miközben a szerző magával ragadóan mesél bátorságról, testvériségről és a legnagyobb vészben tanúsított túlélő erőről is.

 

Nem hibátlan, de rendkívül izgalmas könyv, ami úgy olvastatta magát, hogy alig volt kedvem letenni. Nagyon megfogott, ahogy bemutatja, milyen fontos szerepe volt a női ügynököknek a második világháborúban; főleg annak fényében, hogy mennyire igyekeztek háttérbe szorítani őket. Igaz, hogy a szereplők nem létező személyek, de attól még valós eseményeken alapul, így könnyű elképzelni, milyen helyzetben lehettek. És nem kéne elfelejteni, hogy milyen sok áldozatot hoztak azok, akik sok esetben a feledés homályába vesztek.

A történetet három nő szemszögéből ismerjük meg, és bár általában szeretem az ilyen megoldásokat, ezúttal úgy érzem, picit a karakterizálás rovására ment. Ha csak ketten kapnak nagyobb teret, máris sokkal több lehetőség lett volna a személyiségük árnyalására, jobban bele lehetett volna menni a lelkizésbe, és természetesen az akciózásra is több idő jutott volna, nem csak ugráltunk volna egyik epizódról a másikra. Én simán kihagytam volna Grace-t, mert ugyan a végére megkedveltem, és addigra tényleg sokat fejlődött a jelleme – a legvégén meghozott döntéséért piros pont –, de néha inkább hátráltatásnak éreztem az ő nézőpontját. Vagy inkább úgy, mint egy kitérőt, mert nem volt rossz, csak nem adott sokat a fő cselekményhez. Annyira nem telt el sok idő a háború vége óta (konkrétan csak két év van az ő és a két másik nő idősíkja között), hogy nagyobb jelentősége legyen a váltásnak, és amit kinyomozott, az nyugodtan kiderülhetett volna magától is. Helyette inkább előtérbe kerülhetett volna Josie, Marie barátnője, akit érzésem szerint sokkal jelentőségteljesebbnek szánt az írónő, csak ugye a kiképzés után szépen elveszett a háttérben.

Nekem Eleanor lett a kedvencem, ő a könyv legjobban megalkotott karaktere. Tényleg elképesztő nőnek tartottam; szerettem a kitartását, hogy mindenki annyira szigorúnak és merevnek látta, mégis olyan nagy szíve volt, és igazán törődött a lányokkal.
Marie meg a tökéletes példa arra, hogy miért kellett volna kevesebb nézőpont. Sok lehetőség rejlik benne, de nem sikerült teljes egészében kibontakoztatni. Sajnos nem tudok szemet hunyni felette, hogy néha milyen logikátlanul viselkedett, amit persze ráfoghatunk a stresszre, meg arra, hogy kezdő, de ha én jobban tudom, mit kéne csinálnia egy beépített ügynöknek, mint ő maga, akkor az már gáz. A gyerek-kártya bedobása szerintem felesleges, vagy csak engem nem érintett meg, de nem éreztem valami perdöntőnek sem mint motiváció, sem mint bizonyos esetekben hátráltató tényező.
A romantikus szálért kár, hogy így el lett sietve, mert tényleg éreztem a szikrát, csak jobban fel kellett volna építeni. Grace esetében ellenben egyáltalán nem érintett meg, az tényleg felesleges volt.

Amit igazán szerettem ebben a könyvben az a hangulata; a végig jelen lévő feszültség. Ez főleg az 1944-es eseményekre igaz, ahol eleve adottak az izgalmak a háború miatt, és amikor felmerül az árulás lehetősége, akkor igazán beindult a fantáziám, és remek összeesküvés elméleteket gyártottam. Eleanor és Marie nézőpontjának váltakozása tovább fokozta a feszültséget, nagyon izgalmas volt, amikor már gyanították, hogy valami nem stimmel, de a rádió volt az egyetlen eszköz, amivel kapcsolatba léphettek egymással.

A befejezéssel nem vagyok teljesen megelégedve, szerintem túl egyszerűen el lett intézve minden. Vártam volna valami nagyobb drámát, ami megkoronázza a történetet, de sajnos elmaradt a katarzis. Mintha szép csendben hazasétáltunk volna egy csillagszóróval, miközben tűzijátékot vártunk.

Ettől függetlenül mégis úgy gondolom, hogy megérdemli a figyelmet a negatívumok ellenére is. Viszont ezek csak utólag merültek fel bennem, olvasás közben legfeljebb a gyanakvással voltam elfoglalva, és tényleg nagyon élveztem. Ha valaki egy izgalmas háború könyvre vágyik női megközelítésben, az biztos nem fog csalódni.

Szerző

Belle
Szerkesztő