Oldal kiválasztása

Elég nehéz egy ilyen listát összerakni, figyelembe véve a karakterek képességeit, meglévő tudásokat és korlátaikat. Vigyázat, a cikk helyenként spoilereket tartalmaz.

5.Fukuzawa Yukichi & Mori Ougai

Avagy öreg róka nem vén róka. A detektív iroda főnöke éa Port Maffia vezetője régről ismerik egymást és nagyon ironikus, hogy voltaképpen utat cseréltek. Mori – aki maga doktor volt egykoron – megölte a korábbi maffia főnököt és a helyébe lépett, míg az ex-orvgyilkos Fukuzawa inkább arra szentelte fel az életét hogy Yokohamát és vele együtt mindenkit megtudjon védeni.

4.Dazai Osamu

Emiatt most minden Dazai-fan megfog engem ölni, de tekintve hogy bár ereje roppant nagy fenyegetés minden képesség használó számára – azt be kell látni, hogy nyílt titok is egyben az ereje, így könnyen kis is lehet játszani őt. Taktikai zsenijét felhasználva persze képes lekerülni a legtöbb bajt, de még így is vannak olyan személyek, akik képesek túljárni az eszén (Pl:Fyodor).

3.Fyodor Dostoevsky

Na ő pont azért érdekes, mert nagyjából semmit nem tudunk róla és amit mondott magáról az is egy nagy hazugság volt – de egy halálosan megtévesztő darab. Fyodor kegyetlen akárcsak Mori, okos mint Dazai és Ranpo, erejének mibenlétéről pedig semmit sem tudunk biztosra. A titokzatossága teszi őt az egyik legfélelmetesebb gonosszá a sorozatban.

  1. Howard Phillips Lovecraft

Nagy rajongója vagyok a mai napig a karakter alapjául szolgáló írónak és alkotásainak és bár elsőre furcsa volt a sorozatban való kivitelezése, később kiderült róla, hogy Lovecraftot koránt sem szabad lebecsülni; semmit nem árt neki ha levövik, Q manipuláló képessége hidegen hagyjta és vissza is veri rá – valamint Dazai ereje sincs rá semmi hatással. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy ereje nem puszta képesség (mert azt Dazai eltudná intézni), hanem attól valami sokkal ősibb és minden, csak nem emberi. 

1.”Kamui”

Nem éppen a legkedvesebb karaktere a szériának,de biztosan az eddig ismertek közül a legerősebb. Mivel Kamui az ereje mellett még egy különleges tárgyal is rendelkezik, a szó legszorosabb értelmében képes szórakozni a térrel és az idővel, ami nem kicsit teszi veszélyessé hőseink számára.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.