Madarat lehetne velem fogatni a régi horrorfilmek kapcsán, még akkor is ha esetleg olyan ormótlanul zs kategóriás is, hogy lelóg a papírról. Mert még igy is lehet követni nagyjából a film cselekményét és történetét, de ami a Démoni szél-ben (eredeti nevén Demon Wind) lezajlik, az már az összefüggéstelenség magasiskolája.
A film elején egy romos házat láthatunk és egy nőt, Reginát (Stella Kastner) aki mindenféle szent dolgokkal és érdekes szimbólumokkal tarkitott írásokkal láthatóan védeni akarja magát a kintről jövő kedves, biztosan nem emberi hangoktól és tulajdonosaiktól. Ez nagyjából addig sikerül is, amíg a tulajdon férje démonná nem változik és nem végez vele. Innen ugrunk diszkrét hatvan évet, hogy láthassuk Regina unokáját Cory-t (Eric Larson), amint éppen barátnőjével Elaine-vel (Francine Lapensée) kocsikáznak egy kihalt területen annak reményében, hogy Cory fényt derít családja múltjára nagyszülei farmján. Nem hallgatva a benzinkutas intő szavára és kiegészülnek pár idióta jóbaráttal, folytatják útjukat a farm felé.
Első pillantásra a film semmiben sem tér el a megszokott 80-as 90-es évek trash filmjeitől; adva van az ijesztőnek szánt alapszituáció, van egy barom főhős még tőle is ostobább baráti társasággal – akikről már a megjelenésük pillanatában tudjuk, hogy a darálóban kötnek ki -, akik egy életveszélyes kalandba keverik magukat természetfeletti lényekkel szemben. Igen,csakhogy a Démoni szél némileg csavart egyet a recepten és konkrétan alig lehet érteni valamit a film cselekményéből a megszokott sablon dolgokat leszámítva.
Minden tisztelettel, de hogyha a kedves Regina nagymama boszorkány volt – merthogy ezt mondja a film is – akkor miért keresztény vallási dolgokkal veszi körül magát? Ezt még talán lehetne azzal magyarázni, hogy lehet a saját erejét kevésnek érezte és csak biztosra akart menni , de később Cory is csak a nagymama által hagyott mágiára hagyatkozik, szóval itt inkább csak extra dekorelemként kezdtem a keresztény elemekre gondolni. A farm kinézete pedig teljesen olyan, mint egy drogos látomása; elsőre romos maradványok, de miután tesznek körülötte egy kört kiderül, hogy teljesen ép belül és olyan, mint hatvan évvel korábban. Kérdem én, miért? Lehet, hogy csak az író (aki egyben a rendező is volt) akart némileg kreatívkodni, de mint néző biztosra mondhatom, hogy nagyon nem jött át az, amit akart.
Aztán ott vannak a karaktere. Istenek az égben, túl sok horrorfilmet láttam és már azt hittem, hogy hozzászoktam ahhoz, hogy minden szereplő a tudósklub egy kiugrott tagja, de amilyen felhozatal itt van, az több mint idegesítő. Van a tipikus erőskezű macsó – egyszerre több is, csak van akivel fegyver is van – a tipikus szemüveges nerd, a buta csaj (ebből is szintén több). Annyiban okésabb a film, hogy itt nincs fölösleges felnőtt tartalommal bíró jelenet, csak béna halálok és démonként visszatért korábbi társak.
A démonok pedig úgy néznek ki – jobbára – mint a Démonok film gonoszai. Bár abban az időben a rusnya kelésekkel rendelkező és habzó szájú démon ábrázolások menők voltak, így a hasonlóság lehet csak a véletlen műve. A smink az még egész jól sikeredettm azonban a mágia effektusokról, jobb ha egy szót sem ejtünk.
Ember legyen a talpán, aki érti megérti kedves Charles Philip Moore észjárását ezen film kapcsán. A kor megszokott genre elemeit hozza, pár dolgot átvett mind a Gonosz Halott, mind a fentebb említett Démonok és némileg a Démonok éjszakája ízesítéssel megspékelve.
Érdekes egy jelenség a Démoni szél. Hemzseg a logikai bakiktól, értelmetlen párbeszédektől és az idióta karakterektől, mégis – és ez nem vicc – a film mégis szórakoztató a maga módján. Nem tudom, hogy pontosan melyik része fogott meg, talán az hogy annyira el van fuserálva, hogy az már szinte jó.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
