Oldal kiválasztása

“Azt kívánom, bár mi, emberek is kicsit jobban hasonlítanánk a természetre, amikor beköszönt az ősz az életünkbe. Színpompát kéne öltenünk, nem elszürkülnünk. Nagy csinnadrattával hagyni itt a világot!”

Morgan Larsson humoros, kissé bizarr debütáló regényében megmutatja, milyen is a koporsókészítés svéd módra.

A ​kétkezi munka során könnyebb kiönteni a lelket. És az IKEA országában mi más is lehetne a legnagyszerűbb barkácsolás, ha nem a saját koporsód összeállítása…
Samuel Miller kéthetes nyári kurzust szervez Készítsd el a saját koporsódat! címmel. Samuel szerint koporsókészítés közben felszínre tör a halálfélelem, és azzal, hogy a résztvevők kénytelenek beszélni az érzéseikről, önkéntelenül megbarátkoznak a halál gondolatával is. A jelentkezők közül a szervező nagy műgonddal válogatja ki azokat, akik részt vehetnek a tanfolyamon: egy pár, akik idős korukban ismerték meg és szerették meg egymást, egy haldokló, fiatal művész, egy haláltól szorongó férfi, egy stresszes drámaíró, egy volt profi futballjátékos és annak felesége, valamint egy külföldről hazatelepült nő, akinek újra meg kell tanulnia a svéd normákat. Senki sem tudja pontosan, mibe vágott bele, de mindenkinek megvan a maga célja a tanfolyammal. Ahogy a koporsók kezdenek formát ölteni, egyre nehezebb elfojtani a belső feszültséget. Titkok, rejtett indítékok, elfojtott vágyak törnek a felszínre, és már semmi nem lehet olyan, mint azelőtt…
Morgan Larsson regényének szereplői a halállal ilyen különös módon szembenézve kényszerülnek arra, hogy megkérdezzék maguktól, mivégre is élnek. A feltörekvő svéd szerző megrendítő története egyszerre tud nagyon mulatságos és nagyon is torokszorító lenni.

 

Esküszöm, én kedvet kaptam egy koporsókészítő tanfolyamhoz.

Már a képtelen alapötletével megfogott ez a könyv, és szerencsére a kivitelezésben sem kellett csalódnom. Pont olyan keserédes, szórakoztató és szívbemarkoló, mint amire számítottam. Valahogy a svéd írók annyira jól meg tudják találni a tökéletes egyensúlyt a humor és lelkizés között.

Morgan Larsson stílusa és karakterei is eléggé emlékeztettek Fredrik Backmanra, de ezt nem negatívumként mondom, mert az ilyen típusú könyveket a végtelenségig tudnám olvasni. Imádom, hogy az egyik pillanatban még a nevetés környékez, a következőben pedig egy mondattal össze tudja törni a szívemet. Jók ezek a nem várt mélységek, és szerencsére giccsbe sem megy át, csak sok-sok gyönyörű, léleksimogató gondolatot olvashatunk életről, halálról, szerelemről, művészetről és hasonló finomságokról.

A történet tele van szürreális fordulatokkal, még egy pici krimi is befigyel, közben meg mégis annyira emberi és hétköznapi marad, hogy el is tudnám hinni, hogy a valóságban is összegyűlhet egy ilyen társaság egy kis túlvilági barkácsolásra. Van néhány kiszámítható történés, egy fordulat szereplőink általi feldolgozása elsőre furcsának hatott – aztán belegondolva már láttam benne a logikát -, illetve néha úgy éreztem, hogy egyesek kissé háttérbe szorultak és az író nem nagyon tudott velük mit kezdeni, miután a fő problémájuk megoldódott. De különben bírtam őket, főleg a drámaíró Lars Loodot (alias Hawaii Lassét),  a fiatal Victort és Agnest, az idős nénit, de az időközben váratlanul a társasághoz csapódó, zűrös Yvonne is befészkelte magát a szívembe. Annyira imádtam a mély, koporsós eszmecseréket, főleg amikor Gottfrid, a szorongás mestere is beszállt.

Nagy szívfájdalmam, hogy Lövensö nem valós helyszín, annyira megnéztem volna a sok pazar leírás után. Szerintem nagyon jól ellennék egy ilyen félig-meddig lakatlan szigeten vakációzva.

A befejezéssel elégedett vagyok, mindenre számítottam, ami megtörtént, és szerintem így volt tökéletes. Tényleg mindenkin látszik a fejlődés, és hogy mennyire másként állnak hozzá az életükhöz most, hogy annyi mindent megosztottak egymással, és együtt élték át a koporsókészítés – ezek szerint – lélekemelő tapasztalatát.