Oldal kiválasztása

“Az égvilágon mindenről lehet beszélni, de csakis őszintén érdemes.”

A kegyelem szigetei Rose Tremain legújabb magával ragadó regénye, ami nem csak borítójával, de a szavaival is gyönyörködteti olvasóit.

Bath, a fürdőváros angyala volt. Mindenki az ő keze alatt akart gyógyulásra lelni. De ő biztos volt benne, hogy többre hivatott.

1865-ben járunk, az angliai Bath városában. Egy rendkívüli fiatal nő, név szerint Jane, ápolónőként dolgozik, méghozzá kiválóan, de közben meggyőződése, hogy másra is hivatott, és egy nap eljön az ideje, hogy kibontakoztathassa képességeit. Dilemmában találja magát, vágyai egy addig elképzelhetetlen jövő felé vonzzák.

Eközben Borneó vad szigetén egy excentrikus brit „rádzsa”, Sir Ralph Savage filantrópként tevékenykedik, de belső konfliktusba kerül: jelleme törékeny, hajlik a kapzsiságra, ráadásul a bőrén érzi a hatalmas őserdő erőit, amelyek előbb-utóbb legyűrik.

Jane változtatni akar korábbi életén, és sorsa összekapcsolódik Sir Ralph vállalkozásával, miközben a történet az egész Földet bejárja, a szűkös angol teaszalonoktól a trópusokig, Dublin nyomortanyáitól a leginkább magamutogató párizsi divatbutikokig.

A kegyelem szigetei olyan regény, amely felgyújtja az érzékeket. Bátor szellemi útkeresés, mely megmutatja, hol lelhet oltalomra az ember a könyörtelen világban.

 

Bár – elvileg – nem ítélünk könyvet borító alapján, nem tudok szó nélkül elmenni mellette, hogy mennyire káprázatosan szép és letisztult A kegyelem szigetei. Én teljesen belezúgtam a látványába; bár a XXI. Század kiadótól már megszokhattuk, hogy nagyon adnak az esztétikára is.

Szerencsére a tartalom sem okozott csalódást. Nagyon szeretem Tremain stílusát, annyira olvasmányos és lírai, most is öröm volt elringatózni a szavai tengerén. Rögtön az első oldaltól fogva magával ragadott a történet, imádtam a sokszínűségét, a sokféle hangulatot és helyszínt. Bath, Dublin, Párizs és Borneó ábrázolása is fantasztikusan sikerült, tényleg olyan volt, mintha én is ott lennék a szereplőkkel.

A történet több szálon fut, és nincs is a szó szoros értelmében vett főszereplő, de mindegyikük emlékezetes és izgalmas karakter. Engem nagyon megfogott a különböző női sorsok bemutatása, amik valamennyien eltérnek az adott kor társadalmi elvárásaitól. A saját üzleti vállalkozásba fogó Clorinda, a szexualitását is felfedező, önálló és ambiciózus Jane, a lázadó szellemű, házas Julietta vagy akár a vénkisasszonyok meglepően harmonikus és független életét élő McKinnon nővérek mind szembemennek a konvenciókkal. Érdekes volt megfigyelni, hogyan találják meg a „kiskapukat” ebben a szigorú rendben, és próbálják alakítani a saját sorsukat a férfiak uralta világban.

Ezáltal a férfi-női viszonyok is terítékre kerülnek, érdekes volt látni, hogy ugyan a nők mennyire alá voltak rendelve a férjüknek / férfi rokonaiknak, de közben mégis a férfiak voltak azok, akik kis túlzással életben sem tudtak maradni nők nélkül, mert egyedül éhen haltak volna. Engem megdöbbentett, hogy ugyan valamiféle presztízskérdést jelentett férjhez menni, de mégis mennyit veszítettek vele a nők, ha történetesen nem egy kivételes férfi mellett kötöttek ki. Egyedül lehetett tulajdonuk és vagyonuk, aztán jött a – jó esetben – daliás férj, és minden az övé lett, a nő meg még csak önálló döntéseket sem hozhatott.

Pozitív és negatív példákat is láthatunk a párkapcsolatokra, és a női önmegvalósításon kívül más problémákra is rávilágítanak, nemtől függetlenül. Elgondolkdtató, hogy mennyire leszünk rabjai az érzelmeinknek és a vágyainknak, és milyen sötét érzéseket ébreszthet fel egy ember lelkében a megszállott szerelem, a ragaszkodás vagy a féltékenység.

A befejezéssel én meg vagyok elégedve, szépen elvarraj a szálakat, ugyanakkor eléggé nyitva hagyja ahhoz, hogy érdemes legyen továbbgondolni. Jane sorsával vagyok a leginkább elégedett, ő tényleg rengeteget fejlődött a végére, és úgy érzem, számára még csak ezután kezdődik az igazi kaland. De akadnak igazi révbe érések is, és sajnos olyan is, aki mintha megragadt volna egy negatív helyzetben.

Tehát Rose Tremain megint nem okozott csalódást, inkább még túl is szárnyalta az elvárásaimat a rengeteg érdekes gondolatnak hála, amin a befejezése után is érdemes eltöprengeni művészetről, szerelemről, önazonosságról és elhivatottságról.