Oldal kiválasztása

Korábbi bejegyzésemben felsoroltam egy pár, YouTube-on is elérhető minisorozatot, amiket akár 1,5-2 óra alatt végig lehet nézni. Nem meglepő módon ebből a típusú műfajból (is) egyre több rövid sorozat készül, ezért ezúttal hoztam mégegy listát, amiben olyan nevek is szerepelnek, mint a True Beauty-ból is ismert Cha Eun-woo, vagy az EXID kpop idol formáció énekesnője Hani.

XX – 엑스엑스 (2020)

Az XX egy rövid, de annál intenzívebb web dráma, tele profin vágott jelenetekkel, hozzá illő zenei aláfestéssel (pl. Sunmi dalai) és gyönyörű színészekkel. A sorozatban debütált Yoon Na-na szerepében Hani, az EXID Kpop lány formáció egyik tagja is. Mellette másik főszerepben az apja elismerésére vágyó feltörekvő üzletasszony Lee Ru-mit akaító Hwang Seung-on színésznő játszik. A történet Na-na és Ru-mi szoros barátsága köré épül fel, akik egyetemi éveik alatt Na-na pasijának félrelépése miatt kialakult félreértésnek köszönhetően teljesen eltávolodtak egymástól. Évekkel később újra összehozza őket a sors, amikor Ru-mi megvásárolja az XX nevű speakeasy bárt, aminek a tehetséges Na-na a vezető bartendere. Ru-mi visszatérése, és további véletlen egybeesések sora végül a kibékülésre és továbblépésre készteti a két nőt. A rövid, de realisztikus és a nyers valósághoz hasonló problémákat bemutató részeken keresztül végigkövethetjük a barátságuk elé állított akadályokat és azt, hogy hogyan állnak bosszút a hűtlen férfiakon.

 

Love Playlist (4 évad, 2017-2019)

A Love Playlist a minisorozat műfaj egyik nagyon sikeres darabja, négy évada magas nézettséget eredményezett és népszerűséget hozott a sorozatban részvevő rookie színészek számára is. Ha kíváncsi vagy a koreai egyetemisták életére, akkor különösen érdekes lehet mind a négy évad, hiszen változatos szereplők történetein keresztül mutatja be az egyetemi élet, és a 20-as éveikben járó fiatalok mindennapjait és szerelmi probémáikat. Ráadásul a minisorozat sikerére való tekintettel 2021-ben várható a televíziós spin-off verzió is, Dear.M디어엠 címmel. Sajnos a sorozat vetítését elhalasztották 2021 februárjában, a főszereplő Park Hye-Soo-val kapcsolatos iskolai zaklatási vádak miatt, melyek végigsöpörtek az egész szórakoztatóiparon, a teljes bukás szélére sodorva rengeteg művész hírnevét és karrierjét. 

 

One Fine Week – 7일만 로맨스 (2 évad, 2019-2020)

Vajon mi lenne, ha csak egy hétig valaki más bőrébe bújhatnék? A One Fine Week, vagy „Csak 7 nap románc” ezt a kérdést dolgozza fel; az aranyos romantikus kdrámában a két főszereplő egy hétre életet cserél, miközben rájuk talál a szerelem. Jung Da-eun (Lovelyz énekese JiSoo), aki egyetem mellett részmunkaidőben egy kávézóban dolgozik, találkozik Kim Byul-lal, aki már 5 éve debütált idolként a koreai szórakoztatóiparban. A két lány, akik nagyon hasonlítanak egymásra, úgy döntenek, hogy csak 7 napra helyet cserélnek egymással, megváltoztatva egymás életét. A szórakoztató minisorozatból egy második évad is készült, amiben Da-eun és Byul másodszorra is helyet cserélnek egy fontos esemény miatt.

 

Top Management – 탑 매니지먼트 (2018)

A YouTube Originals tartalomként megjelent sorozat egy idol csapat karrierjének hullámvölgyekkel teli útját mutatja be. A Top Managementben 16 epizódon keresztül betekintést nyerhetünk a szórakoztató ipar működésébe, a botrányokba, a fanatikus rajongók végtelen lelkesedésébe és az idol szakma nehézségeibe. A minisorozat története Yoo Eun-sung (Seo EunSu), egy volt idol gyakornokból lett menedzser útját követi végig, ahogy a S.O.U.L. [Sound Of Ultra Light] nevű banda karrierjét igyekszik sikerre vinni. Eun-sung különös képsességének köszönhetően belelát a jövőbe, amit próbál a csoport előnyére fordítani, hiszen a 4 fiú; Yeon-woo (Cha Eun-Woo), SooYong (Ahn HyoSeop), TaeOh (Jung YooAhn) I-Rip (Bang JaeMin) minden álma feljutni a nagy színpadra.

 

Szerző

byparish
Szerkesztő