Oldal kiválasztása

Ha van valami, amiért igazán odavagyok, az a disztópia. Az egyik kedvenc disztópiás könyvem pedig a Aldous Huxley Szép új világa, így aztán majdnem leestem a székről, mikor megláttam, hogy a Netflix sorozatot csinált belőle. Na de sikerült megugrania a szintet? Derítsük ki!

Új Londonban minden tökéletes. Mindenki boldog, mindenki tudja, hol a helye, és mindenki mindenkié. Nincsenek családok, párok, elköteleződés, féltékenység, privát zóna. Mindenki a kontaktlencséjén keresztül felkapcsolódik Indrára, a mesterséges intelligenciára, amin keresztül nem csak egymás szemével láthatnak, de különböző vizuális és testi illúziókat, ingereket hozhatnak létre. Szabad a csók, de nem szabad a szerelem, az orgiázás viszont annál inkább. Szintekre különül a társadalom, az alfák az irányítók, míg az epszilonok a kétkezi munkások. Egy nap Bernard Marx (Harry Lloyd), a bizonytalan alfa+ elviszi egy kis kirándulásra Lenina Crowne-t (Jessica Brown Findlay) a Vadrezervátum nevű interaktív “skanzenbe”, ahol megtekinthetik, hogy is éltek az emberek az ő nagy reformjuk előtt. Ebben a rezervátumban dolgozik John (Alden Ehrenreich), aki akarata ellenére belekeveredik egy lázadásba, ám az utolsó pillanatban anyjával, Lindával (Demi Moore) segítenek az új londoniaknak megmenekülni. Vajon sikerül Johnnak beilleszkedni egy tőle teljesen idegen világba? Milyen érzéseket vált ki Bernardból a vadember barátsága, és a Leninához fűzött kezdődő vonzalma?

Most valami egészen tőlem idegen dolgot fogok mondani… Szerintem nem tett jót neki, hogy sci-fit csináltak belőle. Pedig imádom a sci-fit, a disztópiát, a kettőt együtt meg pláne. Itt viszont úgy tűnik, hogy azzal, hogy mesterséges intelligenciát meg pusztuló világ hátteret adtak mögé, elveszett volna az új társadalmi rendszer súlya. Olyan, mintha az embereket egy konstans álomban tartaná valami, de nem a szóma, hanem ez az úgynevezett Indra. Azzal, hogy az a tíz ember út megteremtette, majd magától továbbfejlődött és formálta a képét a tökéletességre, kivették a felelősséget az emberiség kezéből. Nem mi voltunk, a-a, Indra volt, mi tökre nem tehetünk semmiről… Úgy érzem, pont ettől az újítástól lett kevésbé komoly, kevésbé súlyos és keszekusza.

Bernard karaktere a sorozat vége előtt nagyon jóra sikeredett, lehetett benne érezni a vívódást, az alfa+ léttel járó megbecsülést, és azt, hogy neki ebből mindig egy icipicit kevesebb jut. Érthetőek és érdekesek voltak a reakciói és az érzelmei, de a végére egy kicsit ellaposodott az egész. Úgy tűnik, mintha egy nagyon szépen ívelő felvezetésnek nem lett volna vége.

Ami viszont kifejezetten tetszett, az Lenina. Már a könyvben is mutatott némi érdekességet, de itt még önállóbbá tették. Nagyon örültem, hogy nem Bernard az egyetlen az egész világon, aki képes gondolkodni. Lenina tipikusan a hősszerelmes kötelező szíve hölgye szerepben maradva mégis egy igazán erős, okos és vagány szereplő lett.

A másik kedvencem a látványvilág. Szerintem igazán elfért volna ugyanez a szett, ugyanezek a jelmezek, minden az egész mesterséges intelligenciás körítés nélkül. Nagyon letisztult, szép és tökéletes, és igen. Túl tökéletes. Zavaróan makulátlan, pont amilyennek egy ilyen fajta disztópiában lennie kell.

Összességében egy gyönyörű látványvilágú, érdekes sorozatot kaptunk, ami azért az alapművet ismerve lehetett volna érdekesebb. én ennek ellenére élveztem, és szerintem ha valaki vakon indul neki, még élvezetesebb élményt kaphat. Tudom, hogy illik az adaptációt önálló műként szemlélni és értékelni, és annak szerintem igenis értékes. De mivel egy ilyen klasszikusról van szó, ráadásul az egyik kedvencemről, sajnos nem tudtam elmenni azok mellett, amik nekem hiányoztak.