Azt már korábban megszoktuk, hogy a Sniper Elite játékok amilyen szépen néznek, nagyjából ugyanolyan gyorsasággal képesek önismétlővé válni, mégsem merül olyan mélyre, mint sok más hasonszőrű társai. Ha ezt még megspékeljük második világháborús időnkkel és vérszomjas zombikkal, akkor meg megkapjuk a Zombie Army 4: Dead War-t.
A történet szerint miután a szövetséges hatalmak sarokba szorították Hitlert és maradék csapatát, a führer egy utolsó, ám annál ijesztő dolgot tett; alvilági mágiával visszahozta és a szolgálatába állította a holtakat szerte európában. A szövetséges katonák visszaszorultak az élőholtak végtelen menetelése miatt, ám pár bátor ember úgy döntött, hogy véget vetnek a harcoknak egyszer s mindenkorra azzal, hogy ismét levadásszák végleg eltávolítják a kígyó fejét a testétől.
Ha maga ez a nyitótörténet nem lenne elég bizarr, akkor maguk a játszható karakterek és a helyzetek amikben kerülnek garantáltan megdolgoztatja az ember rekeszizmait. Mert annyira bizarr, gusztustalan és lehetetlen ez az egész, hogy az már röhejes. Egyszerre lehet élvezi a válogaotott hentelést, a különféle speciális ellenfelek levadászását és úgy magát az egész öngyilkos kalandot.
Ez tipikusan az a játék, amit nem lehet egyedül tolni. A csapatmunka elengedhetetelen és főleg a nehezebb fokozatokon nagyon vigyázni is kell a másikra mert elég egy rossz mozdulat ahhoz, hogy társaink a menetelő hullák klubjának legújabb tagja legyen. Erre pedig nagyon nagy az esély ismerve azt a bitang fegyvertárat, amivel a játék ellát minket; különféle gránátok, lángszóró és megannyi trükkös kis csapda. Csak a szokásos irodai kellékek ugyebár.
Pályák tekintetében van némi változatosság, bár az olasz területekből nem megyünk nagyon messze – Horvátország volt talán az egyetlen olyan kikacsingatás.Mindig a főcél az, hogy az adott területen lévő Hell Towert – ami okozza a zombik létét – minél hamarabb likvidáljuk, ám ez persze korántsem egyszerű. Van, hogy be kell robbantani, van amikor a robbantókat kell védeni, utána meg túlélni a kötelező nagy bummot.
Igazából, nagy előnye a Zombie Army 4-nek az az, hogy bizarr. Hasonlóan a Dead Rising szériához már-már szórakoztatóvá teszi a zombiölést – de minden giccses látvány fegyverekből mentesen – és mindig pont eltatlálja az a pontot, amikor már-már kezdene az egysezri játékos ráunni – és akkor hoz be egy újabb megátalkodott ellenfelet ellenünk.
Solo playereknek sajnos nem tudom ajánlani ezt a játékot, mert ezt tényleg nem lehet, vagyis sokkal inkább nem éri egyedül tolni – kell oda az a csapat, aki akár poénból egy gránátot dob alád vagy éppenséggel megment a zombifikálódástól. A Zombie Army 4 egy jól kivitelezett háborús hangulatú zombihentelés – csak ajánlani tudom a műfaj szerelmeseinek.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.