Hála Horának, még az előrendelések során hozzájutottam az Éhezők Viadala előzménykötetéhez, azonban csak most sikerült elolvasnom a kötetet. Részben azért mert, fél évet még várnom kellett, hogy kézhez kapjam, részben pedig mert tartottam tőle. Na, nem azért, mert Collins rosszul írna, hanem mert tudtam, pontosan az lesz, mint Gregory Maguire: A boszorkány könyvénél: tudom, hogy hogyan végződik a történet, tudom, hogy nagyon fog fájni, és mindeközben pontosan tudom, hogy erre van szükségem!
Coriolanus Snow életét fenekestül felforgatta a háború a Kapitólium és a Körzetek között: elvesztette édesapját és édesanyját is, és a tizenharmadik körzet lebombázásával a család teljes vagyona és befektetése odalett. A Snow család megmaradt három tagja, Corio, az unokatestvér, Tigris, és a Nagymadam, vagyis a nagymama a jobb napokat is megélt családi fészekben próbálják átvészelni ezt az időszakot, és eközben elhitetni mindenkivel, hogy sem vagyoni helyzetük, sem nagyra becsült családi nevük nem kopott meg a bombák sújtotta Kapitóliumban.
A tízedik Éhezők Viadalán azonban adódik egy lehetőség, hogy Coriolanus végre kitűnhessen, és ezáltal ösztöndíjat nyerjen egy iskolába, ahonnan magasabb pozícióba jutva megadhat mindent éhező és küszködő családjának. Azonban ennek a díjnak súlyos ára van: Coriolanusnak be kell vetnie minden ravaszságát, minden becsvágyát ahhoz, hogy az általa mentorált lányból nem csak egy körzeti legyen, hanem a viadal győztese. A Viadal közeledtével egyre másra fogynak a kiválasztottak, és tragédiák közepette maguk a mentorok is – de vajon ki mozgatja a szálakat, és egy egyszerű énekes pacsirta képes lesz megnyerni a versenyt, és ezzel teljesítenie Coriolanus álmát?
Ugyan egy közel 400 oldalas könyvről beszélünk, mégis úgy olvastatja magát a történet, mintha nem lenne holnap. Hihetetlen sebességgel robogunk a történetünk végére, és nem azért, mert ne telne lassan az idő – sőt, ellenkezőleg, minden napot jó alaposan megismerünk és körbejárunk Coriolanus által –, hanem mert egyszerűen annyira egyben van a történet, annyira erőteljes és magával ragadó, hogy a könyvet is szinte lehetetlen letenni.
És eközben kapunk egy becsvágyó és fiatal Coriolanus Snow-t, aki bár nem áll szöges ellentétben azzal, amit az Éhezők Viadala-trilógiában ismertünk meg, mégsem ugyanaz a személy. A fiatal Snowban a becsvágy és a ravaszság mellett van még szánalom, együttérzés és szeretet is – és az Énekesmadarak és kígyók balladájában végignézhetjük, ahogy ez szép lassan elpárolog a viszontagságok hatására.
És egyúttal megismerünk egy újabb szeletét a Kapitóliumi történelemnek, úgymond a másik oldalt, ahol a háború pontosan azt tette az emberekkel, amit mindenhol: nyomor, éhség, kannibalizmus, áldozat és szenvedések közepette vált azzá a kegyetlen és nemtörődöm hellyé, amit Katniss és Peeta által megismerhettünk. Minden éremnek két oldala van, mondják, és ez itt kiváltképpen igaz.
Bár tény, hogy az Éhezők Viadala-trilógiában is rengeteg erőszakos és brutális esemény történt, mégis, az Énekesmadarak és kígyók balladájában extrém mennyiségben kaptunk erőszakot és vért, és sokszor úgy éreztem, egyszerűen a trilógiára akar rálicitálni az írónő, miközben ennek az erőszakhullámnak vajmi kevés köze van a cselekményhez. Talán ezúttal a kevesebb több lett volna.
Mindent összevetve, ez egy kiváló könyv és egy kiváló történet, ami megmutatja, hogy soha semmi sem fekete vagy fehér, és hogy bárkiből lehet durva és erőszakos ember, ha eleget kínozzák.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
