Oldal kiválasztása

“Without the tales we build and tell, we’ve naught to put our needs and natures to, naught to hold us back from being lost.”

Az Irish Imbas kiadó 2016-os antológiája igazi csemege lehet a kelta mitológia rajongóinak.

Az elmúlt évszázadok során a kelta kultúra számos narratíváját és hiedelmét száműzték méltatlanul a gyerekmesék közé, félreértették és félreértelmezték őket. Az Irish Imbas célja, hogy minél közérthetőbb, a mai kor embere számára relevánsabb formában, mégis lényegüket megőrizve közvetítse őket az olvasók felé.

Ez a gyűjtemény kortárs alkotók segítségével porolja le az ősi legendákat, visszahozva a feledés árnyai közül az őket megillető fénybe és elismertségbe.

A kötet öt történeten keresztül mutataója be a kelta kultúra négy meghatározó alakját: a tündéreket, a Tudás Lazacát, Lir gyermekeit és a selkie-ket.

 

Lépten-nyomon lelkesen emlegetem, hogy mennyire imádom a kelta mitológiát, így nagyon megörültem, amikor nemrégiben rátaláltam erre a könyvre az Amazon ingyenes e-könyvei között. Fantasztikus gyűjtemény, bárcsak több történet kapott volna benne helyet.

Nekem nagyon tetszik az egész koncepció; először ugyanis elolvashatunk valami jól ismert történetet újfajta megközelítésben, általában egész meglepő narrációval, utána pedig van néhány oldal a mitológiai kontextusról. Nincs túlmagyarázva, és tényleg ad valami pluszt a történetekhez.

Az első, a Hawthorne Close a bosszúálló tündérekről szól, akik nem nyugszanak bele, hogy szent fáik kivágása árán létesítettek lakóparkot az emberek. Nem nyűgözött le annyira, bár az alapötlet tetszett. Először fura volt a modern környezet, nem számította rá, később viszont egyáltalán nem zavart az utolsó történetnél, habár ott nem is volt ilyen hangsúlyos. Én azért nem ezzel kezdtem volna a könyvet, de így legalább egyre emelkedett a színvonal.

A Mainland Mansie Meur egy gyönyörű, összetett történet, imádtam a szimbolikáját. A gyászoló szülők a selkie-kről mesélnek a két életben maradt gyereküknek, háttérként pedig a vadregényes, zord táj szolgál. A kissé régies nyelvezete is nagyon bejött, sokat ad az atmoszférához. A selkie-ket meg A tenger dala című rajzfilm óta imádom, szóval nagyon örültem, hogy helyet kaptak ebben a gyűjteményben (kétszer is).

Az In a Small Pond a meglehetősen érdekes nézőpontja miatt tetszett, nem mindennap olvas az ember egy mindentudó lazac szemszögéből. Nem dobogtatta meg különösebben a szívemet, de elgondolkodtató történet a tudás hatalmáról és súlyáról.

Lir olyan, mint egy Andersen-mese, vannak benne toronyba zárt hercegnők, szökés, szerelem, halál, varázslat meg elátkozott hattyúk, szóval mindenféle szép és jó. Itt is a szokatlan megközelítést érdemes megemlíteni, hiszen a „gonosz mostoha”, Aoife szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Aki amúgy nem is gonosz, legalábbis szerintem elég csúnyán kihasználták. Maga Lir nem lett a kedvencem, családfőként szörnyen kezelte a konfliktushelyzetet. Szegény Aoife igazán többet érdemelt volna annál, hogy örökké a tengerparton bolyong feketében, és gyerekeket riogat. (Bár ezt biztosan nagyon stílusosan lehet csinálni.)

Transit Hours volt a másik nagy kedvencem, minő meglepetés, megint a selkie-kkel a középpontban. Egy depressziós, alkotói válsággal küzdő írónő a férje halála után visszatér a közös házukba némi inspirációért, megismer egy titokzatos férfit a tengerparton, és egy selkie minden szempontból megmenti az életét.

Összességében igazán remek antológiának tartom, szívesen olvasnék még hasonlót. Tényleg nagyon tetszett, hogy a hagyományos „egyszer volt, hol nem volt…”-féle kezdés helyett szinte mindig belecsaptunk a közepébe, és teljesen váratlan volt a narráció módja. Ráadásul rámutatott, hogy bőven van még potenciál a sokszor, sokféleképpen elmesélt történetekben úgy is, hogy nem rugaszkodnak el a gyökereiktől és alakítják át őket drasztikusan. Olyan imádnivalóan keserédes hangulatba jöttem tőle, tényleg kár, hogy ilyen rövidke.

Szerző

Belle
Szerkesztő