„Nekem az írás szabadság és remény.”
Maddie Grand
Nem olyan régen Maddie Grand mai napon megjelent könyvéről, a Gyöngyömről írtam értékelőt, melyet → itt ← olvashattok el, most pedig az írónővel készült, igazán izgalmas beszélgetés lenyomatát olvashatjátok. Tartsatok velünk!
Szia Maddie!
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról! Ki valójában Maddie Grand?
Én köszönöm, ez nagyon megtisztelő számomra. Hogy kicsoda Maddie Grand? Ez egy fogós kérdés. Véleményem szerint egy teljesen átlagos ember. A hétköznapi életben dolgozom, gyereket nevelek és háztartást vezetek, mint oly sokan mások. A különbség talán annyi, hogy a szabadidőm egy részében papírra vetem a gondolataimat.
Mit jelent számodra az irodalom, az írás maga?
Az írás számomra mindig olyan, mintha lenne még egy életem, vagy épp akár több, attól függően, hogy hány szereplő életét élhetem át az adott történetben. Itt lehetek más, mint ami vagyok. Lehetek jó vagy rossz, szép vagy épp kevésbé az, lehetek férfi vagy nő. Bármi, ami csak szeretnék. És ez egyfajta reményt ad. Ha lehet több életem ebben az életben, miért ne lehetne majd ez után is?! Nekem az írás szabadság és remény.
Csodaszép gondolat. Mi volt az a momentum, ami visszafordíthatatlanul az írás irányába terelt? Ha volt ilyen.
Sok más íróhoz hasonlóan több történetet nyelt már el az a bizonyos fiók az évek során. Sokukra már nem is emlékszem talán. De a Gyöngyöm esetében egy számomra nagyon érdekes alapötlet találkozott időben és térben egy varázslatosan mély érzéssel, amit egyszerűen már képtelen voltam magamban (és a fiókban) tartani.
Ha már szóba került a Gyöngyöm, térjünk is át rá. Ez az első megjelent könyved. Milyen érzés volt, amikor a NewLine kiadó zöld utat adott a történetednek?
Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor már régóta vágysz gyermekáldásra és végül meglátod az ultrahang felvételen Őt. Olyan varázsos, hogy szinte el sem hiszed, és csak később mered az örömöd hagyni elhatalmasodni magadon.
Nagyon izgalmasnak hangzik. Mesélnél kérlek magáról a könyvről, a történetről? Persze csak úgy, hogy az olvasóknak is megmaradjon az izgalom. *kacsint*
Régóta foglalkoztat két kérdéskör, ami a Gyöngyömben eggyé vált. Mindig is érdekelt, hogy mire vagyunk képesek a szeretteinkért, a szerelemért, ezért szinte egyértelmű volt, ezzel fonjam körbe a történet gerincét. Te már olvastad, tudod, milyen nehéz erről a történetről anélkül beszélni, hogy többet árulnánk el a kelleténél, ezért inkább terelek egy picit. *nevet*
Az írás maga szerintem gyorsan ment. A tartalom nagy része két hónap alatt folyt ki az ujjaim közül. Az volt az érzésem, hogy maguktól írnak. Gyakran vettem észre, hogy a képernyőn visszaolvasott szavak és mondatok köszönőviszonyban sincsenek azzal a gondolattal, amivel leültem a gép elé. Valaki biztos segített odafentről. A háttérmunka persze nem volt ennyire villámgyors. Szerencsés vagyok, mert többen is segítettek abban, hogy jobb legyen a kézirat. Hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen véleménnyel, javaslattal, építő kritikával segítette a munkát. Így visszanézve be kell valljam, nagy szükség volt rá!
Aki olvasta a Gyöngyöm értékelőjét, az tudja, hogy mi az én véleményem a borítóról. Most az a kérdés, hogy Te mit érzel vele kapcsolatban?
A borító szerintem igazán „Maddie-s” lett. A színe, a textúrája, az árnyékok, minden, és a fotók különösen közel állnak a szívemhez.
Mi alapján választottad a karaktereid nevét? Elárulnál erről is valamit, persze csak ha nem lősz le vele semmi fontosat!
Hogy mi alapján választottam a neveket? Nézzük csak. Legyen először Angie. Szeretem az angyalokat. Nélkülük nagyon nehéz dolgunk lenne azt hiszem, így kellett a történetbe egy igazi angyal. De róla nem mondhatok többet. Bocsi! *kacsint* Aztán Zack. Már régen élt bennem a kép egy Zack nevű férfiról, aki nem az a tipikus macsó, de pont azt a fajta férfi minőséget testesíti meg, amit szeretek. Ilyennek próbáltam őt megalkotni. És végül Pearl. Lehet, hogy buta dolog, de életem legszebb időszakában hívtak így: Gyöngyöm.
Ezek kedves gondolatok. De hol marad Silas? Mi alapján választottad az ő nevét?
Silas? *nevet* Láttad A Da Vinci-kód című filmet? Valamiért teljesen megbabonázott az az albínó szerzetes, akit Paul Bettany alakított. Tőle kölcsönöztem Silas nevét.
Nem semmi választás. *nevet* Lehet már tudni, hogy mik a tervek a jövőre nézve? Maradsz a romantikus, kissé misztikus vonalon, vagy más zsánerben is szeretnél alkotni?
Pillanatnyilag három kézirat van megkezdve, de hogy melyik érkezik előbb, azt még én sem tudom. Romantika nélkül nem tudom elképzelni az életem, ezért biztos, hogy vissza-visszaköszön majd itt-ott, de nem feltétlenül ez lesz a fő irány. Amellett, hogy az egyik terv egy fantasy, és lesz, ahol a misztikus, ezoterikus jelek is megjelennek majd, szeretnék nehezebb témákat is feszegetni. Vallom, hogy a művész – így az író – feladata, hogy megmutasson, figyelmet irányítson. Szeretnék az átlagostól különböző történeteket vagy szokványos történeteket az átlagostól különböző szemszögből bemutatni. Rámutatni az élet szépségeire, örömeire és nehézségeire. Szeretnék létező sorsokat és érzéseket átadni, hogy azt ott legbelül is érezhessék az emberek. És ha ezáltal megértőbbek, nyitottabbak vagy kedvesebbek leszünk, vagy csupán egy a szánk szegletében megbúvó halovány mosollyal gazdagodunk, akkor már megérte!
Elismerésre méltó tervek, bízom benne, hogy mindet meg tudod valósítani! Viszont, mivel fontos szerepe volt az életedben mindig az írásnak, ezért biztosan vannak olyan írók, akiktől szívesen olvasol, akiknek a munkásságát követendőnek tartod. Kik ők? És ha lehet tudni, miért szereted őket?
Hogy az igazat megvalljam, nem olvasok sajnos túl sokat. Gyerekkoromban az állatos történetek fogtak meg egyedül. A Lassie hazatért tizenegyszer olvastam, a Lassie kölykét kilencszer. *nevet* Utána romantikus ponyvákat lapozgattam, de szerzőt sajnos nem tudnék mondani. Az utóbbi években pedig leginkább önismereti, pszichológiai könyveket olvastam. De ha a szépirodalmat kérdezed, Radnóti versei érintettek meg és Goethe Tündérkirály című költeménye szaggat szét bármikor, amikor olvasom.
Oh, Goethe Tündérkirálya – úgy tapasztalom –, igen sokaknak kedvencévé vált az idő folyamán, köztük nekem is. Fantasztikus alkotás.
De maradt még egy utolsó kérdés. Mit üzennél azoknak, akik szeretnék történeteiket megosztani másokkal? Esetleg milyen jó tanáccsal tudnád ellátni őket, ami neked például bevált?
Javaslom azoknak, akik írni szeretnének, hogy a kritikákat hallgassák meg, ízlelgessék és tanuljanak belőlük! Vagy fogadják el őket köszönettel, vagy hagyják, hogy megerősítse őket. De a legfontosabb, hogy aki szeretné megmutatni a benne lakó történeteket, az tegye! Írjon mindenki, akiből a szavak táncra perdülve ki akarnak bugyogni! Írjanak, mutassák meg és ne hagyják, hogy a kedvüket szegjék! A szavaknak erejük van – ezt nem szabad elfelejteni.
Úgy vélem ez egy remek tanács és abszolút bíztatás is lehet bárki számára. Köszönöm ezt a jó beszélgetést, Maddie. Magam és az egész Watchaholics magazin nevében kívánok még nagyon sok fantasztikus megjelenést!
Én köszönöm a lehetőséget és a jókívánságot! Kellemes olvasást és szívhez szóló szavakat kívánok Mindenkinek!
Bízom benne, hogy Ti is élveztétek az interjút és olyan érdekességekkel gazdagodtatok, amit eddig nem tudtatok az írónőről vagy a Gyöngyömről.