Legutóbb Fróna Zsófia: Fegyverek Háza című regényéről olvashattatok tőlem, most pedig elhoztam a mai napon megjelent második kötet értékelőjét. Felkészültetek arra, hogy ti is Démonok közt legyetek?
Két napja jelent meg az első kötet értékelője, én pedig már itt is vagyok a második részről írt cikkel, ami jó sok titokról rántja le a leplet. Olyan titkokról, amelyek az első részből bizony nem derültek ki. Hogy voltak ugyan utalások? Persze hogy voltak, de azokat csak a szemfüles olvasók vették észre. Azonban még ők sem lehettek biztosak benne, hogy igazuk van-e. És bár elmondható, hogy bizonyos kérdések megválaszolásra kerültek, de Zsófi nem volt rest és azokat újabbakkal helyettesítette, hogy maradjon izgulnivaló addig is, amíg a harmadik kötet meg nem jelenik majd.
Figyelem! Spoiler tartalom az első kötetből! ← A spoiler olvasásához kattints a szövegre!
Megaira és barátai próbálják megszokni az új életüket, próbálnak ráhangolódni arra, hogy innentől már nem egyszerű emberek, hanem valami nagyobbnak a részei. És mindeközben az iskola falai között rejtélyes, halállal végződő támadások érik a diákokat.
A második kötet során egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy Megaira szerepe nem is olyan kicsi, sőt túlzottan hatalmas felelősség nyomja ennek a fiatal lánynak a vállát. Azonban Meget nem olyan fából faragták, hogy csak úgy meghátráljon a kihívások elől. Sokszor a túlzott kíváncsisága vagy épp vakmerősége sodorja bajba, vagy esetleg menti meg, azonban azt biztosan tudom, hogy fontos mozgatórugója ez a történetnek, hiszen, ha ő nem lenne ilyen, akkor történet sem igen lenne.
Megaira kapcsolata fegyverével, Setan Koberrel egyre inkább kaotikussá válik. És mindeközben az iskola falai között egy démon rejtőzik, a lány pedig azt a feladatot kapja, hogy tudja meg kinek a bőrébe bújt a gonosz. A hétköznapi eseményeken túl, mint a vizsgákra való felkészülés vagy a másodévesek részére kijelölt küldetések teljesítése, a fiatalokra olyan feladatok hárulnak, amikkel nem minden ifjú fegyverforgatónak kell megküzdenie. De hogy a sors által odagördített akadályokat megugorják-e vagy sem, hogy megtalálják-e a rejtőzködő démont, hogy Meg és fegyvere között a viszony rendeződik-e, és hogy Setan Kober milyen titkokat rejt még magába, arról olvassatok ti is majd ebben a részben.
Zsófi laza és lendületes stílusa ennek a résznek az olvasása során is odabilincselt a mondatokhoz. Faltam a történetet, ami démoni módon rabolta el a lelkemet. Ebben a részben is furfangos módon szórta el az apró nyomokat, amelyeket az olvasó vagy észrevesz, vagy nem, de olyan is volt, hogy mindenféle előjel nélkül az arcomba tolt egy olyan információt, amire nem számítottam. Voltak jelenetek, amiket meg is könnyeztem, voltak olyanok, amik dühítettek vagy éppen megborzongattak. Egy biztos, hogy hidegen abszolút nem hagytak.
Volt viszont valami, ami feltűnt. Igaz, ez már az első kötet során is szemet szúrt. A helyszínleírások igen beszédesek, de valahogy nem jönnék rá, hogy a történetnek Anglia ad otthont, ha ezt nem tudnám. Nem érzem kifejezetten angolosnak. Talán azért, mert Zsófi nem hangsúlyozta ki a város kinézetét és ezért az én fantáziám teremtette meg ezt a díszletet. Az az igazság, hogy egy abszolút fiktív helyen képzelem el az események láncolatát és nem tudnék konkrét országot kötni hozzá. Viszont ezt nem élem meg problémának, sőt, szeretem, amikor szabadon szárnyalhat a fantáziám.
Némileg egyébként a karakterek külsejével is így vagyok. Igaz Zsófi leírta már az első részben, hogy ki milyen külső jegyekkel rendelkezik, mégis az én képzeletemben megelevenedő alakok nem minden esetben egyeznek a leírtakkal. Hupsz! De ugye nem csak én vagyok ezzel így? Mondjátok, hogy nem! Ugye nem?
És ha már szóba kerültek a szereplők, akkor örömmel jelentem, hogy ebben a kötetben van lehetőség mélyebben megismerni őket. Christopherről például olyan sok információt kapunk a lapokon, hogy nem lehet betelni vele, de Megairáról is megtudunk egyet s mást.
Voltak, akiket sokkal jobban megkedveltem bizonyos események során, de olyan is volt, aki egyre inkább elkezdett idegesíteni, mert sótlannak és unalmasnak tűnik. Nagyon szorítok Kate-nek, hogy a harmadik kötetben legyen lehetősége szirmot bontani végre, mert nem akarom elhinni, hogy tényleg valaki ennyire szabálykövető és jó kislány legyen. Csak van ebben a lányban valami rejtett szikra.
Egyébként a történetben felsorakozott karakterekről elmondható, hogy kissé ugyan tipikusak, mégis ezzel együtt tudjuk szeretni őket. Úgy gondolom, hogy ezeket – a más történetekben is megtalálható – szereplőket pont azért szeretjük, mert be tudjuk kategorizálni őket. Sőt, magunkra tudunk ismerni bennük, mégis ők valahogy többek, valahogy mások, mint mi. Ők sem tökéletesek, mégis van merszük megtenni dolgokat, amiket mi talán sosem tennénk meg. Együtt tudunk örülni és sírni velük, mert képesek érzelmeket kiváltani. Úgy gondolom, hogy hiába találkozunk tipikus jellemrajzokkal a lapokon, mégis valahol csodáljuk őket, talán szeretnénk kicsit olyanok lenni, mint ők, de az biztos, hogy szívesen bújnánk olykor egyikük-másikuk bőrébe.
Forrás: judyt_olvasosarok (instagram)
A szerkesztése, az előző kötethez hasonlóan igazán jól sikerült. Egy-két apróság szúrt nekem szemet, de nem olyan mértékű egyik sem, hogy érdemes lenne kiemelni, hiszen sem az olvasás élményét, sem a történetet nem akasztja meg. Egyelőre a könyv ebook formájában jelent meg, de úgy tudom, hogy később számítani lehet a papírkönyvre is, így ne csüggedjenek azok se, akik a nyomtatott könyvek szerelmesei. Lesz lehetőség beszerezni így is.
Egyébként azoknak, akik ebook formátumban szerzik be, sem kell aggódniuk, mivel a kiadó remek munkát végzett. Nekem az epub kiterjesztés valamiért szimpatikusabb mindig, attól függetlenül, hogy a két verzió – .epub és .mobi – között nem találtam még soha különbséget, így most is erről a verzióról tudok szólni. Ebookoknál mindig feszülten figyelem, hogy az elválasztások és a fejezetek rendben legyenek, a tartalomjegyzék aktív legyen (tehát, ha kiválasztok egy fejezetet, akkor arra az oldalra ugorjon), valamint azt is, hogy a betűméretet lehet-e állítani. Szerintem ezek mind fontos dolgok és a Démonok közt elektronikus formátumában ezek mind rendben is vannak.
A külsőről pár mondatban. A problémám még mindig ugyanaz, mint az első kötet esetében. Túlzottan elveszik a rész címe a sorozatéhoz képest. Viszont az is igaz, hogy ha ez hirtelen megváltozna, akkor olyan kis suta lenne már a sorozat. Elveszítené az egységes kinézetét, ami talán nagyobb baj lenne, mint az, hogy erősen ki van emelve a sorozat címe.
Ashley Redwood pedig ismét egy jól megkomponált és elemeiben kiválóan összeválogatott borítóképet alkotott. Beszédes, és egyben mégis sejtelmes. Igaz nekem az első kötet borítója sokkal igézőbb volt, de tagadhatatlanul szép munka ez is.
De még egy pillanatra visszatérve a szövegre. Ugyan melyik az az olvasó, aki mindig elolvassa a Köszönetnyilvánítást a könyvek végén? Bevallom én sem mindig szoktam, azonban a tartalomjegyzék végén feltűnt egy ilyen szöveg: „Hálálkodós rész”. Ezzel a megnevezéssel pedig a kíváncsiságom azonnal fel is éledt. Ilyen tömör, jól megírt és humoros köszönőszöveggel nem találkoztam még. Egyedi és tuti, hogy emlékezni fogok rá. Persze első kötetnél én nem javasolnám, de mivel ez a második rész és az elsőben névre szóló köszönetnyilvánítások kaptak helyet, szerintem abszolút belefért. Már csak azért is, mert a történet maga is olyan, hogy ez a hangvétel teljesen jól összecseng vele. Szóval, ha csak egy könyvnek is elolvasnátok a köszönetnyilvánítós részét, akkor szerintem ez legyen az, megéri!
Mindezt tömörebben összefoglalva pedig: Zsófi ezzel a második kötettel is el tudott kápráztatni és még inkább belehabarodtam ebbe a megálmodott világba. A kötet izgalmas, dinamikus, egy percre sem hagy nyugodni és pihenni. Olyan lendülete van, hogy csak úgy átvágtat az olvasó a történeten, aztán pedig szomjazva a folytatást ott marad egy bitang gonosz függővéggel és leesett állal. Író kisasszony, maga nagyon tudja, hogy mivel lehet az olvasókat megőrjíteni!
A Démonok közt remek kikapcsolódást, izgalmakat és szórakoztató perceket nyújt, elcsábít és elkábít, szinte bemászik a bőrünk alá, hogy aztán csapdába ejtsenek démoni lapjai.
Szerző
