Oldal kiválasztása

Úgy érzem, az életemet lassan felemészti a dark academia nevű jelenség. Annyira bele vagyok szerelmesedve, hogy úgy döntöttem, csatlakozok a Dark Academics könyvklubhoz, amit több tehetséges booktuber indított még tavaly. A januári könyvük volt a The Furies, úgyhogy lássuk!

A tizenhat éves Violet, miután egy autóbalesetben elvesztette édesapját és húgát, nyomottan és érzelemmentesen tengeti mindennapjait egy unalmas kisvárosban. Egy nap az anyja unszolására beiratkozik az Elm Hollow neves gimnáziumba, ahol különböző művészeti órákkal aknázzák ki a fiatal lányok tehetségét. Violetnek amellett, hogy különös érzéke van a rajzoláshoz, sikerül összebarátkoznia az iskola vadócaival, Robinnal, Alexszel és Grace-szel. Ennek köszönhetően a bohém rajztanár, Annabelle meghívja őt is a titkos szakkörére, ahol híres feminista ikonokról tanulnak. Violet viszont úgy érzi, van valami, amiből kihagyják, valami, amit nem árulnak el neki. Hamarosan pedig rá kell jönnie, hogy ez őelőtte is egy négyes társaság volt, a negyedik tag pedig nem más, mint Emily Frost, a lány, aki nemrég váratlanul eltűnt, és aki külsőre nagyon nagyon hasonlít Violetre.

Annyi, de annyi mindent ígért ez a könyv. Titkos társaság, fejlődési regény, viszály a barátok között, gyilkosság, rejtély, mágia, ami csak kell. És mit kaptunk helyette? Dráma, drogozás, elkezdett és befejezetlen szálak, amik izgalmasak lehettek volna. Értem én, hogy az ilyen fejlődési regény-szerű dolgokban általában szerepet játszanak a tudatmódosítók meg a düh, de ebben szinte csak az volt, apróbb megszakításokkal. Az elején még elhitette velem, hogy itt lesz valami rejtély, de a végére abba torkollott az egész, hogy ki a legnagyobb genya, és mit lehet még elszúrni bemindenezve a városban vagy egy koliszobában vagy épp a semmi közepén.

Má az elején feltűnt, hogy az egész olyan, mint A titkos történet gimis lányokkal, csak nem jó. Nagyon hasonlít a szituáció, a baráti felállás, a rejtély, a különóra, de amit Donna Tartt műve briliánsan végigvitt, abban Katie Lowe össze vissza ugrált, és végül nem futott ki sehova. A titkos szakkör végig ott volt, mint valami menő mellékszereplő, akiről azt gondoljuk, hogy inkább róla kellett volna szólnia, de majdnem semmilyen szerepe nincs. A dékánt övező rejtély nagyon érdekesnek ígérkezett, de végül az is csak ellaposodott valahová, és a lezárása után harminc oldallal nyugtáztam magamban, hogy akkor ebből se lett semmi… A lányok kicsit belekóstolnak a mágiába, és itt tudunk kapcsolódni a könyv címét is adó fúriákhoz, de tulajdonképpen ezzel is csak egyszer történik valami, aztán elmaradozik. Valahogy minden azt sugározza, hogy igen, ennek lesz folytatása, utalnak is rá, hogy terveznek vele kezdeni valamit, de a végére nem maradt rájuk idő, mert bekápszizva kellett egymásnak keresztbe tenni.

A másik, ami nagyon fájt benne, az a karakterek, és a kapcsolatuk. Alex és Grace körülbelül dísznek vannak, kicsit megismerjük őket, de ha teljesen más személyiségűek lennének, az se sok vizet zavart volna. Robin viszont az egyik legkevésbé hihető karakter, akivel valaha találkoztam. Nem lehet érteni, mit miért csinál, nincs motivációja, célja, de még preferenciája sem. Azt sem tudom mondani, hogy a káosz élteti, mert olyan, mintha mindent azért csinálna, hogy mi olvasók értetlenül nézzünk tőle. Violet legalább hihető abból a szempontból, hogy nagyon szeretne valahová tartozni, és épp azt az érzékeny korszakot éli, mikor egy fiatal bármire hajlandó, hogy a többiek bevegyék maguk közé. Ennek ellenére őt sem kedveltem meg, meg úgy igazán senkit sem, és számomra nehéz úgy olvasni, hogy úgy érzem, nem tudom szeretni a szereplőket.

Ami viszont nagyon tetszett, az az írás stílusa. Nem tudom, miért, de már az elejétől lebilincselve éreztem magam, talán csak azért, mert ez az írás folyamatosan tartotta bennem a lelket. Ez a hangulat elhitette velem, hogy itt olyan misztikum lesz, hogy csak na, és ez görgetett is magával. Egészen a végéig, ahol már annyira delíriumos és értelmetlen lett, hogy már a nagyszerű írás sem tudta megmenteni.

Ez alapján úgy tűnik, nagyon utáltam ezt a könyvet, de el kell hogy mondjam, nem, magam sem értem, miért. A rengeteg logikai hiba és csalódás ellenére mégsem volt olyan rossz,tartotta bennem az érdeklődést, néhol igazán frappáns és feszült volt. Mégis inkább azt mondanám, ha olyasmire fáj a fogad, amiket ez a könyv ígér, inkább ajánlom A titkos történetet.