Oldal kiválasztása

“Azért értünk el ennyi mindent, mert mi vagyunk a legértelmesebb teremtmények, akik valaha is éltek ezen a bolygón. Ha azonban továbbra is itt akarunk élni, a puszta intelligenciánál többre lesz szükségünk. Most már bölcsnek is kell lennünk.”

Sir David Attenborough vallomása szívszorító és sokkoló, ugyanakkor reménykeltő is – megmutatja, hogy még nincs késő változtatni, hogy megóvjuk bolygónkat és csodás teremtményeit.

Kilencvennégy ​éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.

Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.

 

Ez a könyv és az azonos című film volt talán számomra a leginkább várt megjelenés 2020-ban, de végül csak január elején kerítettem rájuk sort, méghozzá közvetlenül egymás után. Ennél jobban nem is kezdhettem volna az évet, és örülök, hogy így “ömlesztve” tettem meg, mivel szerintem a kettő együtt ad egy teljes, letaglózó élményt. Elképesztően gondolatébresztő és nagy hatással volt rám. Ha van olyan, hogy pozitív értelemben megrázó, akkor ez az.

Szomorú volt szembesülni vele az első részben, hogy mennyit változott a Föld David élete alatt. Borzasztó lehet, amikor visszatérve a fiatalon bejárt, akkor még érintetlen területekre csak kiirtott erdőket és ültetvényeket talál, vagy látni, hogy a tengerben lassan több a szemét, mint a hal. Én is letargiába süllyedek, ha megnézek egy olyan természetfilmet, ami a születésem előtt készült a sarkvidékről, aztán meg egy mait, és csak olvadó jeget, szomorú jegesmedvéket meg halott rozmárokat látni, pedig csak huszonöt éves vagyok; akkor milyen rossz lehet annak, aki közel száz év alatt meg is tapasztalta azt a sok gyönyörűséget, amit jól tönkretettünk.

Egészen apokaliptikus képet fest a jövőről, ami felé tartunk, de nagyon kellett ez a mélységesen felkavaró rész, hogy jól felrázzon minket. És egyáltalán nem is tűnik elrugaszkodottnak, hiszen minden alá van támasztva tanulmányokkal. Ennek ellenére mégsem hat reménytelennek, ugyanis Attenborough megoldást is kínál arra, hogyan menthetjük meg a bolygónkat, méghozzá teljesen ésszerű és megvalósítható dolgokat. Bárcsak meghallanák azok, akiknek kell.

Ez a rész és az élhetőbb jövő elképzelései viszont igazán reményteli hangulatba hoztak, nagyon jó és inspiráló volt a pozitív példákról és sikerekről olvasni. Ó, és ki ne hagyjam a gyönyörű bálnákat, na meg a csodálatos környezetvédőket, akik szembeszálltak a bálnavadászokkal az érdekükben. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy röhejesnek vagy meghatónak érzem, hogy az ostoba embereknek addig nem esett le, hogy talán nem szép dolog halomra gyilkolni szerencsétlen állatokat, amíg meg nem hallották, hogy énekelnek, de legalább végre észbe kaptak. Ha lenne rendes bakancslistám, akkor biztos rajta lenne egy random bálnás találkozás, elképesztő élmény lehet.

David Attenborough stílusát rendületlenül imádom, szóban és írásban is. Olyan közvetlen és őszinte, mintha csak együtt ücsörögnénk és beszélgetnénk az élet nagy dolgairól. Közben pedig mindig annyira inspiráló, hogy úgy érzem, muszáj valami világmegváltó dolgot tennem. Nekem az is tetszett, hogy nem volt mindig tárgyilagos, hanem a saját érzései és emlékei is nagy szerepet kaptak, így sokkal szívhezszólóbb volt az egész. És ki más tudná jobban bemutatni a Földön bekövetkezett változásokat, mint az, aki tényleg a szemtanúja volt?

Annyival szebb hely lenne a világ, ha ilyen tiszta lelkű és bölcs emberekkel lenne tele. Szívből remélem, hogy még sok hosszú évig köztünk lesz, mert belegondolni is szomorú, hogy ő sem él örökké, amikor annyi nemzedéket tanított meg a természet szeretetére és tiszteletére. Egyszerűen nem akarok elképzelni egy David Attenborough nélküli világot. Ő egy igazi kincs.