„Ha valamiben nem vagy olyan, mint a nagy átlag, akkor megbélyegeznek és pont.”
A 2020-as év sok terhet rótt ránk, emberekre nemtől, kortól, bőrszíntől, hitvallástól stb. függetlenül. Itthon, Magyarországon pedig az év második felében még egy mesekönyv, a Meseország mindekié is felkavarta a port rendesen. De most nem erről a mesekönyvről lesz szó, hanem egy hasonló témákat feldolgozó, azonban felnőtt olvasóknak íródott társáról.
Ez a könyv pedig nem más, mint a KIC, vagyis a Közösségi Írók Céhe által kiadott, Bodnár Gyöngyi Gina által szerkesztett és megannyi lelkes és/vagy kezdő író által papírra vetett novellák gyűjteménye. A gyűjteményes kötet a Stigma címet viseli, valójában egészen találóan és mindent elmondóan megválasztva.
De mi is a stigma vagy mik a stigmák? Valójában a szó maga vallási eredetű, hiszen olyan, a testen megjelenő nyomokat, sebeket, vérzést vagy fájdalmat jelöl, azokon a testtájakon, testrészeken, amelyek Jézus keresztre feszítését idézik fel. A kötet ugyan nem vallási megközelítésű, a történetek sem erről szólnak, azonban a stigmákat, mint megbélyegzést, negatív jelentésében is használja a köznyelv. Talán lehetett volna a kötet címe Megbélyegezve, de az olyan egyértelmű, olyan hatásvadász, míg a stigma szó sokkal eredetibben, sokkal különlegesebben hat számomra.
A kötet szerkezetileg öt nagyobb témát ölel fel: mentális betegségek, introvertáltság, LMBTQ, gyermektelenség és hajléktalanság. Valójában mindegyik téma valós probléma. De nem minden esetben a megléte a probléma. Sok esetben inkább a társadalomnak a helyzetre adott válasza a probléma, erre pedig több történet is nagyon jól rávilágít. Írom mindezt úgy, hogy némelyikben én magam is érintett fél vagyok.
Úgy érzem, hogy a kötet célja többek között az érzékenyítés, bár magam részéről volt egy-két olyan történet, ami inkább elborzasztott, mint elfogadásra serkentett volna.
Az első nagyobb részben, a mentális betegségek köré épülőben van egy visszatérő szereplő. Őt sokszor csak megemlítették, de mégis ezáltal olyan érzésem volt, mintha ő lenne az összetartó szál és köré fűzték volna fel a történeteket, mint a gyöngyszemeket egy gyöngysoron. Ez az ötlet kifejezetten tetszett, még akkor is, ha az egyik történet, amely különösen elborzasztott, ebben a csokorban kapott helyet.
A második nagyobb téma az introvertáltság, ami hozzám egy jóval közelebb álló téma. Bár szerintem a legtöbb ember nem a két végletet (introvertált ↔ extrovertált) testesíti meg, hanem valahol a két pólus közötti spektrumon helyezkedik el. Sokaknak azonban sajnos fogalmuk sincs arról, hogy ez milyen. Az emberek többsége azt hiszi, hogy egy introvertált személy antiszociális (ami amúgy abszolút mást jelent), magányos, szomorú és/vagy magába forduló. Valójában az introvertált személynek alacsonyabb az ingerküszöbe, mint egy extrovertált személynek. Ha úgy tetszik más az energiaszintjük. Több történet volt, ami erre igen jól rámutatott, de kettőt tudnék kiemelni, amelyekben én is magamra ismertem.
Talán a legtöbb történet, amely el tudott varázsolni az LMBTQ részben volt. Sőt, valamiért azok a novellák, amelyekben férfiak kapták a főszerepet, sokkal több érzelmet tudtak átadni, de a hölgyekről szólóakat is értékes alkotásoknak tartom. Legszívesebben ezt a részt olvastam. Talán pont azért, mert az írók ízlésesen és emészthetően fogalmaztak és semminemű vulgaritásnak nem adtak helyet. Számomra a történetek nem feltétlenül arról szóltak, hogy itt van két nő vagy két férfi, akik vonzódnak egymáshoz. Sokkal inkább arról meséltek, hogy itt van két ember, és ha őket nem nőnek és férfinak látjuk, akkor valójában csupán két ember szerelméről van szó.
A negyedik rész a gyermektelenséget dolgozza fel és üdvözöltem, hogy nem csak arról volt szó, hogy vannak, akik nem akarnak anyává válni, hanem bizony az apa jelöltek is szerephez jutottak. Igaz az egyik történetet sokkal inkább a mentális betegségek között tudtam volna elképzelni, de az tagadhatatlan így is, hogy a novellák nagyon jól rámutattak: bizony a gyermekteleneknek sem olyan könnyű az élete. Hiába lehet ez akár saját döntés vagy bármi egyéb indok áll a háttérben, amiért nem születik gyermek egy családba, sokszor ott a bélyeg mások szavaiban, viselkedésében. És akkor még nem is említettem a sok indiszkrét kérdést, amivel képesek vagyunk belegázolni mások fájdalmába és feltépni vele sebeket. Jegyezzük meg: az, hogy valakinek nincs gyermeke, nem pusztán önzőségből fakadhat. Akármi is az ok, tartsuk tiszteletben mások döntését.
Az utolsó rész pedig a hajléktalansággal foglalkozik. Ezek a novellák is igazán érdekes és informatív történetek, melyek sokszor szívbe markolóan meghatóak. Nagyon szimpatikus volt, hogy az egyik írás főszereplője egy apró kiskutyus, mégpedig azért, mert sajnos valóigaz, hogy hajlamosak vagyunk elfelejtkezni négylábú pajtásainkról. Sokszor elítéljük vagy lenézzük az otthontalanul maradtakat, de talán nem kellene elfelejteni, hogy mindegyikük mögött ott van egy történet, mindegyikükkel történt jó és rossz is az életben, csak ők más lapokat húztak az élet paklijából.
Számomra igen sok volt az alkotók között az ismeretlen név, mégis egész végig úgy éreztem, hogy valami fantasztikus harmónia van az alkotók között. Stílusukban nem éreztem hatalmas különbségeket, mindannyian szépen és választékosan fogalmaztak, a történeteik pedig érthetőek. Nagyon szépen adták át a bennük lakó történetet abban a pár oldalban, ami számukra ebben a kötetben jutott. Nem volt egyikük stílusa sem csapongó, így abszolút jó olvasásélményt kaptam.
Azonban több helyen is belefutottam elgépelésekbe és ebből adódó hibákba. Tudom, hogy nincs olyan kötet, ami abszolút mentes lenne a hibáktól és mivel tudom, hogy megjelenés előtt kapott még egy utolsó átnézést, ezért erősen bízom benne, hogy ezek a hibák a január 20-án megjelenő kötetben már nem lesznek benne.
Végül talán még érdemes szót ejteni a borítóról is. Egyszerű, letisztult, éppen csak egy pöttynyi pirossal a fekete, fehér és szürke színek között. Talán nem éppen túl figyelemfelkeltő, ennek ellenére úgy gondolom ez is éppen eléggé tükrözi a kötetben szereplő társadalmi rétegeket.
A Stigma hibái ellenére egy fontos könyv, főleg így most, 2021-ben, a modern és felvilágosult, énközpontú társadalomban, amiben mindenkinek van kütyüje, mindenki a pénzt kergeti, ahol akkor vagy valaki, ha egy vagy a tömegben. Ahol nem vesszük észre egymást, ha baj van, de azonnal véleményt tudunk alkotni, ha valamivel nem értünk egyet. Ahol éppen arról felejtkezünk el, hogy akiket megbélyegzünk, valójában nem rosszabbak, mint akárki más. Ők azok, akik nem csak létezni szeretnének a világban, hanem élni is.