„Ha valamit tanultam az életben, akkor az az, hogy annál gazdagabb az ember, minél kevesebbre vágyik.”
Sir David Attenborough ezúttal a hatvanas évekbe kalauzolja vissza olvasóit egy újabb kalandos utazásra.
Az 1950-es évek közepén született Egy ifjú természettudós történetei Állatkerti gyűjtőutak című könyvének sikere után az 1960-as évek elején az ifjú David Attenborough újabb utakra indul. Ezúttal Madagaszkárt, Új-Guineát és a Csendes-óceán térségét, valamint az ausztráliai Északi területet keresi fel filmes stábjával. Kalandos utazásairól olvasva megismerjük többek között Pentecost szigetének toronyugróit, az ősi tongai királyi kavaceremóniát, és olyan különleges állatokat is, mint a paradicsommadarak, a kaméleonok és a szifakák. A bőséges képanyaggal és térképekkel ellátott kötet szellemes, könnyed és áradóan mesélő stílusával méltán varázsolja el olvasóját.
Nem akarok nagyon elfogultnak tűnni és lépten-nyomon magamat ismételgetni, de annyira imádom Sir David Attenborough-t, hogy örökké tudnám hallgatni a sztorizgatását – legyen szó könyvről vagy filmről. Olyan magával ragadó és olvasmányos a stílusa, végig átszövi valami finom humor, és teljesen át tud ragadni rám a lelkesedése is. Mondjuk még mindig kicsit fura, hogy egyszer ő is volt fiatal, de most könnyebb volt belerázódni és kiverni a fejemből a jó öreg Attenborough bácsit, mint elsőre.
Az elején egy kicsit hiányoltam az állatokat, mert már nagyon készültem a sok elképesztően aranyos vagy éppen szokatlan teremtményre, amit végül is megkaptam a második, madagaszkári részben, de addigra egyébként is megváltozott az álláspontom. Kifejezetten tetszett, hogy nagyobb hangsúlyt kapott a különböző őslakos népek és kultúrák bemutatása, nagyon sok érdekes információval gazdagodtam. És ezzel kapcsolatban is annyira imádtam Attenborough hozzáállását, annyira nyitottan és lelkesen állt hozzá mindenhez. Mennyivel jobb ez, mint amikor a csodálatos fehér ember megjelenik a buta bennszülöttek között, hogy istenítsék. Na nem mintha valaha is ezt vártam volna tőle. Mindenkinek ilyennek kéne lennie, és sokkal jobb hely lenne a világ.
Egyébként is nagyon szeretek olyan emberekről olvasni, akik ennyivel egyszerűbb életet élnek nálunk, annyira más az értékrendjük, és bizonyos dolgokkal kapcsolatban sokkal inkább követendő lenne. Irigylésre méltó, hogy milyen harmóniában élnek a természettel, és milyen tisztelettel viseltetnek iránta. Még akkor is, ha történetesen közben vadásznak is. Nagyon szerencsés volt a csapat, hogy ilyen élményekben volt részük, és ennyi érdekes, különleges embert ismerhettek meg. Nem is beszélve a sok imádnivaló vagy elképesztő állatról.
Kár, hogy akkoriban még nem volt olyan fejlett a technika és a fényképezés, mert ugyan sok kép kapott helyet a könyvben, de azért a minőségük hagy némi kívánnivalót maga után. Konkrétan néha kellett egy ideig nézegetnem őket, mire rájöttem, hogy mit ábrázolnak, de azért értékeltem az erőfeszítést. A színes képek szerencsére sokkal olvasóbarátabbak, a többinél meg feltalálja magát az ember, és megnézi a Google-n. A madagaszkári kék kakukk egyszerűen gyönyörűséges, de a paradicsommadarakat, a koronás galambot, a süntanrekeket és az összes makifélét is nagy lelkesedéssel nézegettem.
Remélhetőleg még sok David Attenborough-könyvre számíthatunk a Park Kiadótól, beleértve a régebbi, már nem kapható műveit is. Belőle egyszerűen sosem elég.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet