Oldal kiválasztása

Elit iskola, őszi falevelek hullása, tweedzakó, ógörög és… gyilkosság… Ki ne akarna ebbe azonnal belecsöppenni? Bocsájtsatok meg, túl sok dark academia cuccba ástam bele magam mostanában. Viszont, ha már itt tartunk, akkor kóstoljunk is bele ennek a szubkultúrának az egyik legékesebb példájába, A titkos történetbe.

Richard egy igazi tragédiába illő karakter, legalábbis ő így gondolja. A rettenetes, napsütötte Kaliforniában kell tengetnie fiatalkorát, ahol középszerű szülei azt akarják, hogy ő is dolgos, tanulatlan és középszerű kaliforniaivá öregedjen. Így, mikor ösztöndíjat nyer a neves new englandi Hampden College-ba, azonnal maga mögött hagyja a múltat. Az egyetemen bekerül az ismert professzor, Julian Morrow ógörög órájára, aki normál esetben csak öt fős szemináriumokat tart, de Richardot mégis befogadja hatodikként. Így bekerül a másik öt furcsa, elit és kiszámíthatatlan közegébe. Henry, a misztikus ifjú zseni, a kísérteties ikrek, Charles és Camilla, a bohém Francis és az örökké tréfás Bunny társaságába. Hamarosan azonban észreveszi, hogy új barátai furcsán viselkednek, mintha titkolnának valamit. Ami pedig még furcsább, hogy mintha nem ő lenne az egyetlen kívülálló, hanem Bunny is.

Kezdjük rögtön az írással. Donna Tartt stílusa olyan tökéletes és magával ragadó, amihez már régen volt  szerencsém. Nem csak egyszerűen leköt a történetével, hanem beránt, és látni enged olyan pillanatokat, amiktől igazán úgy érezzük, mi is részesei vagyunk az egésznek. Érezzük a hűvös hampdeni szellőt, az öreg épületek hangulatát, az alkoholgőzt és a feszültség-lezserség drámai váltakozását. A leírórészekből bevallom, elég sok van, de valahogy sikerül olyan izgalmasra vennie őket, hogy sosem untatnak, inkább atmoszferikussá teszik a könyvet.

Maga a történet is ugyanolyan lehengerlő, mint a stílus. Tele van rejtélyekkel, amiket lassan és megfeszítően csöpögtet Richard és így a mi szemünk elé is. Amit pedig igazán szeretek benne, az az a fajta rejtélymesélés, mikor sejtünk valamit, aztán kiderül valami, amitől egészen kifordul magából az egész, de mégis valahogy hirtelen még logikusabb… Aztán ez megtörténik egymás után többször, de mindig egyre érthetőbb és mégis homályosabb lesz az egész. Ez pedig valami olyasmi, amiért nagyon oda tudok lenni.

Ami pedig még feszültebbé teszi a sztorit, az az, ahogyan sejtjük, hogy mi történt, már az elejétől kezdve, de mikor megtörténik, még mindig van hátra egy jó adag oldal, és majd megőrülünk, hogy “Jesszus, mi jöhet még ezek után?” Aztán mindig csak egyre érdekesebb és érdekesebb lesz.

Mit tudnék mondani ezek után? Hogy ajánlom-e? Hát persze hogy ajánlom, leginkább mindenkinek! Csodálatos, nagyszerű olvasmány, egy igazi élmény! Ha szívesen elvesznél egy varázslatosan hangulatos, kissé sznob, akadémiai tudástól és tudatmódosítóktól túlfűtött történetben, akkor mindenképpen adj neki egy esélyt!