Oldal kiválasztása

A Cukorláz süti készítő reality műsort már korábban említettem, na, ennek a bájos és üdítő szériának van ám egy karácsonyi verziója is, ahol a Karácsonyhoz kapcsolódó különböző dalokat, emlékeket és megszokott frázisokat kell süteménybe önteni.

Az eredeti szériához hasonlóan itt is a két megszokott zsűritag, Candace Nelson és Adriano Zumbo mellett egy vendég zsűri is dönt a versenyzők sorsáról. Négy páros verseng egymással a műsorban, cupcake, sütemény és torta versenyszámban, és minden versenyszámban a zsűri kiszavaz egy csapatot a stúdióból, miközben egyet kiemel, akik ráadásul ajándék konyhai eszközökkel is távoznak.

Hunter March, a show műsorvezetője is visszatért, ráadásul a karácsony szellemében mókásabb és bolondosabb, mint valaha – ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a zsűritagokkal közösen karácsonyi pizsamában jelentek meg a forgatáson, vagy, hogy saját arcképes zoknikat készítetett a bíráknak.

A témakörök pedig mind a karácsonyhoz kapcsolódnak: karácsonyi dalok ihletik a süteményeket, az adventi naptárat kell megjeleníteni a tortákon vagy éppen az Északi Sark dolgos manóinak kell megalkotni az otthonát.

A műsorban ugyan sok témakör kissé nehézkes, de a cukrászok hihetetlen leleménnyel és fantasztikus képzelőerővel oldják meg a feladatot. Az alap Cukorláz szériát is nagyon szeretem, de ebben a karácsonyi kiadásban látható a cukrászok igazi szíve-lelke, és hogy egy-egy ember egy nagyon kötött feladatból mégis mennyire fantasztikus, ötletes és színpompás süteményt tud megalkotni.

A show-ban vendég zsűriként feltűnik Abigail Breslin amerikai színésznő, Liza Koshy komikus, Jeanine Mason táncos, és Jordin Sparks Thomas énekesnő is – aki maga is csatlakozott a szünetekben betérő éneklő kiscsapathoz, akik egy-egy karácsonyi dalt „süteményesítettek el”.

A Cukorláz – Karácsonyi különkiadása is pont olyan szeretnivaló és bolondos, mint az alap széria, ám az ünnepi hangulat annyira átjárja, hogy már-már elhomályosítja az eredeti reality show-t.

Süteményt kedvelőknek, hobbiszakácsoknak persze kötelező darab, de azok is élvezni fogják a műsort, akik nem szeretnek főzni, de szeretnének egy kis ünnepi hangulatot becsempészni a hétköznapjaikba.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.