Oldal kiválasztása

“Nem tudom elhinni, hogy engedik nekünk megcsinálni ezt a filmet. Úgy értem, van fogalmuk róla, mennyire elb..szott lesz ez a film?”

A fenti sorok az Új mutánsok forgatókönyvírója és rendezője, Josh Boone szájából hangzottak el a forgatás első napján, 2017-ben, és akkor még fogalma sem volt róla, hogy szavai 3 évvel később mennyire más jelentést fognak kapni.

Josh Boone és Knate Lee totyogós koruk óta legjobb barátok voltak, együtt nőttek fel, közös volt a Marvel képregények és a horror iránti imádatuk is. Boone óriási rajongója volt az Új mutánsoknak, és különösen mély nyomot hagyott benne Bill Sienkiewicz démon medvés borítója, ami a maga sötét impresszionalizmusával nem volt fogható egyetlen korábban látott képregényborítóhoz sem. Miután a Csillagainkban a hiba sikerével pirospontot szerzett a Foxnál, úgy gondolta, ideje valóra váltania gyerekkori álmát, hogy vászonra vigyen egy Új Mutánsok- sztorit. Kikönyörgött egy pitch meetinget, ahol egy, az eddigi X-Men vonaltól teljesen eltérő hangulatú, sötét horror trilógiát vázolt fel, központi szerepben a démon medvével. A Foxnak tetszett az ötlet, 2015-ben rábólintottak, 2016-ban elkészült a forgatókönyv, megindult a casting, 2017-ben pedig a forgatás is. A bemutatót 2018. áprilisára tervezték…

… Majd jött a Deadpool 2., és hogy ne egyszerre kerüljenek moziba, az Új mutánsokat eltolták majdnem egy évvel, 2019 februárjára.  Ekkor azonban a (szintén 2018-ról, hosszas utómunkálatok/újraforgatás miatt áttolt) Sötét Főnixxel akadt össze, így tovább halasztották 2019. augusztusára. Ezek után jött a fordulat: a Disney megvásárolta a Foxot és vele együtt az Új mutánsokat is, így a bemutatót ismét eltolták 2020. áprilisra. Ez utóbbi bemutatót a koronavírus akadályozta meg, mivel a mozik zárva tartottak, viszont a filmre megkötött különféle szerződésekben kötelezően rögzítve volt a mozis bemutatás, így nem volt opció a Disney+ vagy a Hulu premier. Végül idén augusztusban csak sikerült mozikba kerülnie-  de nem lettünk tőle sokkal boldogabbak.

Az Új mutánsok, bár a karakterek mindegyikét a képregényekből meríti, mégis egy teljesen új történettel áll elő. Ez a történet pedig kiváló horror alapanyag, ami vászonra kívánkozik. Adott egy, a világtól elzárt intézet, ahova olyan fiatal mutánsokat gyűjtenek be, akik még nem képesek kontrollálni az erejüket, ezzel veszélyt jelentve a társadalomra és önmagukra is. Adott az intézetet (valamilyen fel nem fogható írói böszmeség miatt) egyedül irányító és működtető doktornő, Dr. Cecilia Reyes (Alice Braga), aki maga is mutáns, erejével képes energiamezőt vonni bármi köré, kizárva, vagy épp bezárva azt. Ez az energiamező veszi körül az intézetet és akadályozza meg a be-és kijutást egyaránt. És adott öt kamasz, a világ különféle pontjairól:
– Rahne Sinclair / Wolfsbane (Maisie Williams): egy skót lány, aki farkassá/ farkasemberré tud változni, azonban a mutáns képessége éppannyira nem kompatibilis a kőkemény katolikus hitével, ahogy leszbikussága sem az. Miután segítséget kért a falu papjától, aki mutáns képességét látva boszorkánynak kiáltotta ki és megkínozta, a lány önvédelemből megölte őt.
– Illyana Rasputin / Magik (Anya Taylor-Joy): egy orosz mutáns, akinek varázsereje van, képes a puszta akaratával előhívni a Lélekkard nevű mágikus fegyvert, képes bármikor teleportkaput nyitni, és van egy Lockheed nevű sárkánykája is (erről majd később). Fájóan nem kerül szóba a film során, hogy Illyana történetesen Kolosszus kishúga is. Magik intézetbe zárásának oka, hogy gyerekként elrabolták, éveken át fogva tartották és folyamatosan molesztálták őt, mígnem egy napon, mikor előjött a mutánsképessége, lemészárolta az összes fogvatartóját.
– Samuel “Sam” Guthrie / Ágyúgolyó (Charlie Heaton): egy ifú amerikai mutáns, aki képes önmagát borzasztó nagy erővel és sebességgel kilőni/eltaszítani. Sajnos ez a képessége akkor derül ki, mikor a családja bányájában lent dolgozik apjával és a többi munkással, az általa okozott bányaomlásban pedig rajta kívül mindenki meghal.
– Roberto “Bobby” da Costa /Napfolt (Henry Zaga): egy gazdag brazil család elkényeztetett gyereke, aki a napenergiát képes manipulálni, és önmagát két lábon járó napkitöréssé alakítani. Ez a képesség sajnálatos módon úgy derül ki, hogy mikor lefeküdt volna a barátnőjével, akaratlanul is belobbant, szénné perzselve a lányt.
Ide szállítják történetünk elején Danielle “Dani” Moonstart / Mirázs (Blu Hunt), a Cheyenne őslakost (A PC előtti korban: indiánt), akinek képességei nem ismertek, de teljes népét elpusztította egy különös, egyértelműen mutáns erő által keltett tornádó.

Adott tehát öt, traumával súlyosan terhelt gyerek: elrablás, bántalmazás, nemi erőszak, gyilkosság, gyász, bűntudat, bezártság, szexuális frusztráció… egy pszichiáter bizony már ettől megnyalná mind a tíz ujját, de hőseink ráadásul most vannak a kamaszkor hormonbombákkal aláaknázott terepén, ami még egy egészséges hátterű gyereknél is meglehetősen nagy érzelmi hullámvasutat okoz. De hőseink mindemellé mutánsok, akik még nem tanulták meg kontrollálni a képességeiket, viszont a pubertás alatt ezek a képességek sokkal erősebb, intenzívebb kitörésre képesek. Már ezen a ponton is egy brutálisan jó, nyomasztó lélektani alapot kapunk, hozzápakolva az X-menekre amúgy is jellemző erős társadalmi diverzifikáltságot is, hiszen van itt fiú, lány, meleg, hetero, vallásos, ateista, gazdag, szegény, vidéki, városi… A film társadalmi kérdéseket boncolgató vetülete aztán ezen a ponton meg is reked, mindössze egy meglehetősen szájbarágós, erőltetett és nem túl hiteles leszbikus szálat kapunk, de végső soron nincs ezzel sem baj, nem ezért jöttünk, hanem a horror vonal miatt.

A történet igazi zsenialitása (mert van neki) ugyanis pontosan erre épül. Ahogy telnek a napok Dani beérkezése óta,  úgy tör elő a többiek számára traumát okozó múlt újra és újra, egyre erősebben. Eleinte még csak hallucinációk és rémálmok formájában, amelyek azonban később már konkrét fizikai testet is öltenek: A Magikot terrorizáló (kislányként szörnynek látott, tehát most szörny formájában megjelenő) férfiak, a Wolfsbane-t kínzó pap, Napfolt szénné égett barátnője mind megjelenik. Végül nyilvánvalóvá válik, mi is Dani mutációja: képes az emberek legmélyebb félelmeit előhozni, és szó szerint fizikai testet adni nekik. Hamarosan az is kiderül, mi írtotta ki valójában a lány törzsét, ugyanis Dani nem csak mások elméjéből nyeri ki – akaratlanul is – azok félelmeit, hanem a saját rettegésének tárgya is megtestesül, mégpedig egy hatalmas démon medve formájában, amit pont a lány félelme táplált és növesztett ekkorára.

Kevés annyira tökéletes horrorfilm alapanyag létezik, mint az, hogy valaki képes a legnagyobb félelmeinket fizikai valósággá változtatni, főleg, ha mindezt ráadásul kontroll nélkül, sőt egyenesen a saját akarata ellenére teszi, és ha az összezárt alanyok különféle súlyosabbnál súlyosabb traumákkal terheltek, így az ominózus félelemnek igen gazdag tápanyagforrása van. Ha határozottan és következetesen maradtak volna a készítéskor ennél a koncepciónál, akkor talán a valaha volt legjobb mutánsfilmet kapjuk. Sajnos nem tették.  Pedig minden más is adott volt, a zárt, szűk helyszín, ahol a teljes történet játszódik, a sötét tónusok, az őszi komorság, a fogva tartottság és az egyre inkább elhatalmasodó, nyomasztó érzés, hogy ez az intézmény talán nem is az, aminek látszik, és korántsem a mutáns fiatalok érdekeit tartja szem előtt.

De a Fox nem volt elég bátor, túl sötétnek találta a sztorit, féltek a túl magas életkor-besorolástól, így a a forgatókönyvet többször átiratták, számos karaktert megváltoztatva, vagy épp teljesen kihagyva a végső változatból. Az sem tett jót, hogy időközben a kezdeti büdzsét a felére vágta vissza a stúdió. A végeredmény nem nyerte el a producerek tetszését, a keszekusza horror-is-meg-nem-is érzés miatt újraforgatásra szorult volna a film, ami szóba is került, azonban a tulajdonosváltás után meghiúsult. Az Új mutánsok már nem volt többé a Fox gondja, de a Disney- Marvelt is csak annyira érdekelte a sztori, hogy visszaszerezzék a jogokat, és némi vágói tevékenységgel megakadályozzák, hogy a történet bekavarhasson a saját elképzeléseikbe. Senkinek nem volt már fontos a siker, senki nem mert kockáztatni, inkább behúzták a féket és maradtak a langyos lavírozásnál, kihagyva az egyik legnagyobb ziccert, ami az utóbbi 10 évben történhetett volna ezzel az univerzummal. A film átcsapott egy megalapozatlan, kidolgozatlan team uppá, ahol a teljesen eltérő hátterű karakterek a bizalmatlanságból és egymás iránti ellenszenvből a nulláról kapcsoltak baráti/szerelmi kapcsolatba.

Pedig nem a szereplőgárdán múlt mindez: a  színészi munka a film erősségeihez tartozott, Blu Hunt leteszem-ottmarad jellegű, nulla síkú karakterét leszámítva mindenki remekül teljesített, de különösen Anya Taylor-Joy zseniális, érzékeny és erőteljes játékát érdemes kiemelni, aki a teljes filmet úgy elviszi a hátán, hogy tőle válik többször nézhetővé. Illyana karaktere messze összetettebbre sikerült, mint bárki más a filmben: érzékeny és törékeny kislány, vonzó, szexualitását felfedező kamaszlány, brutálisan menő és kemény harcos, ösztönös vezető, hasadt személyiség, zakkant és zavart, határozott és erős, vagány és elesett. Anya pedig mindezt végig pontosan a helyén kezelve, tökéletes érzékenységgel és sosem túltolva hozza, hibátlanul adagolva és ismét megmutatva azt a tehetséget, amit korábban A boszorkányban, nem sokkal az Új mutánsok után pedig a Queen’s Gambitben is láthatunk majd tőle. Nem véletlen, hogy Illyana szerepére nem beválogatták, hanem a forgatókönyv írásakor egyenesen őt kérték fel Boone-ék.

Végezetül, amiről még mindenképp érdemes szót ejteni Illyana kapcsán, az Lockheed karakterének interpretációja. Lockheed, a Marvel lila sárkánya a képregényekben Kolosszus szerelmének, Árnymacskának a társa, egy másik dimenzióból érkezett lény, aki önálló hőse a történeteknek. A filmben azonban ennél sokkal fontosabb szerepet kap: A kislány plüss sárkánybábja az egyetlen tárgy, ami végig vele volt a fogsága alatt, betöltve a képzeletbeli barát szerepét. Ez egyben Magic pszichéjének kivetülése is, sokszor használja a kesztyűbábot arra, hogy vele mondassa ki a kényelmetlenebb gondolatait, és Lockheed volt a horgony, ami képes volt erőt adni a kislánynak a túléléshez, hogy legalább többé-kevésbé ép elmével ússza meg az őt ért rettenetet, ezáltal a képregényes verziójánál sokkal értékesebbé válik.

Az utolsó X-men film tehát végül tényleg tudott újat mutatni, volt erős oldala is, és messze nem olyan rémes, mint amitől tartottunk, vagy mint az előző két mutánsmozi volt. Egy nézhető és élvezhető darab, aminek megvannak a maga hiányosságai és kidolgozatlansága, de rejlenek benne értékek is. Különösen a szinte elátkozottnak mondható körülményeket figyelembe véve.