Mélypont után ismét felfele tartunk – legutóbb piszok nagy csalódást okozott az Odaát, amit az eheti rész természetesen nem tudott elfeledtetni velem, mégis próbálok a pozitívumokra fókuszálni. A Unity önmagában is egy meglehetősen jó epizód, a múltkori után pedig igazi felüdülés. Ez a felvonás végre igazán tudta éreztetni velünk, hogy bizony a lezárás felé igyekszünk, és rengeteg érdekes és izgalmas labdát dobott fel, amikhez már csak belevaló írók kellenének, akik le is csapnak rájuk…
Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) összetűzésbe kerül a tervet illetőleg: Dean mindenképp véghez akarja vinni azt, amíg Chucktól (Rob Benedict) meg tudnak válni, Sam azonban nem hajlandó mindezért beáldozni Jacket (Alexander Calvert), még ha a nefilim ebbe bele is egyezett. A fiatalabbik Winchester így a bunkerben marad Castiellel (Misha Collins), hogy együtt valami más megoldást találjanak, míg Dean és Jack Santa Féba utaznak, hogy össze tudják szedni a kirakós utolsó darabját. Eközben Amara (Emily Swallow) érzékeli, hogy Chuck visszatért és megpróbálja őt jobb belátásra bírni, ami a Föld sorsát illeti, ám testvére teljesen hajthatatlannak tűnik a témát illetőleg.
Aláírom, nem lehet és nem is kell mindig maximum sebességen pörögnie a sztorinak ahhoz, hogy élvezhető legyen egy epizód, viszont a széria utolsó pár részére azért nem bántam volna, hogyha megmarad a Unityban látható tempó. A cselekmény nagyon kevés pihenőidőt ad a nézőknek, csak egy-két pillanatra szusszanhatunk fel, mielőtt jön az újabb tűkön ülős, körömrágós jelenet. Van itt karakterdráma is, ami ezúttal nem totál felesleges és idegesítő, illetve, mint már a bevezetőben említettem, az írók bedobtak pár érdekes történetívet, ami a végkifejlet szempontjából roppantul érdekes lesz.
Külön szeretném kiemelni az epizód struktúráját, amit ezúttal rendkívül ügyesen oldottak meg. A cselekmény gyakorlatilag három szálon fut: Sam, Dean és Amara ívéről van szó, amit az alkotók ezúttal vizuálisan is szétszedtek. Abban a pillanatban, ahogy elágazik a történet, megjelenik a képernyőn annak a karakternek neve, akinek az ívét épp kibontakozni látjuk, és onnantól kezdve az ő szemszögéből látjuk az események alakulását, amíg újra össze nem érnek a szálak. Ez egy hihetetlenül egyszerű, de nagyszerű megoldás a stáb részéről, és ezzel úgy tették követhetővé a sztorit, hogy nem lett tőle komikus vagy túl szájbarágós az egész.
Csak hű maradok az ígéretemhez, és megnézem a maradék részeket – már csak azért is, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen lezárást kap a sorozat.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
