Vannak olyan horrorok, amik mögött ha nem is alakult egy kisebb-nagyobb kultusz az évtizedek során, tartogathatnak egyet s mást. Ilyen az 1997-ben napvilágot látott Event Horizon, vagy magyar címén Halálhajó.
A történet szerint 2047-ben járunk, az emberiség már a naprendszerben hajókázik vígan bolygóról bolygóra. Pontosabban, csak tenné ugyanis egy hét évvel ezelőtti tragikus esemény beárnyékolja az egész űrutazást; az Event Horizon nevű hajó ugyanis felrobbant a Neptunusz közelében. Legalábbis ez volt a hivatalos eset. A valóságot azonban Dr Weir (Sam Neill) tudja a legjobban. Mikor pedig a hét éve eltűnt hajóról vészjelzéseket fognak, a kormány kiküldi a Lewis és Clark hajót – a jó doktorral kiegészülve -, hogy vizsgálják ki az esetet.
A dolog már eleve nem tetszik a kapitánynak és az eltávra készülő csapatának, de mivel felsőbb utasítás (és szigorúan titkos) így nem mondhatok ellent neki. Később Doktor Weir felvázolja elmondja nekik, hogy a hajó egy újfajta meghajtót tesztelt, amivel elvileg képesek lettek volna a fénynél is gyorsabban menni – ám ehelyett hét vére eltűnt az egész. És, ahogy az viszonylag nagyon hamar ki fog derülni, hogy azt a hét évet nem a bahamákon töltötte a hajó és legénysége.
Miután egyre jobban elszabadulnak dolgok és szereplőgárda egyre furcsább és lehetetlenebb dolgokat tapasztal, nagyon hamar arra a döntésre jutnak, hogy áttörést jelentő meghajtó ide, a felfedezés varázsa oda – le kell lépni az Event Horizonról, de nagyon gyorsan. Azzal azonban senki nem számolt, hogy a hajó olyan, mint Rose Red a Rózsa Véréből – aki egyszer a fedélzetére lép, azt nem nagyon akarja elengedni.
Itt meg kell ragadni azt, hogy a szereplők az elvárt szinthez mérten lettek kialakítva és a színészek jól adták vissza a rájuk aggatott szerepkört: legyen szó akár az egyre rosszabbodó depresszióval küzdő Weir, aki magát okolja felesége halála miatt, a fiát viszont látni vágyó “mama maci”Peters (Kathleen Quinlan) és D.J (Jason Isaacs), aki Miller kapitány (Laurence Fishburne) mellett a józanság hangja a csapatban. Paul Anderson rendező pedig jól elérte azt, hogy az Event Horizon kapcsán több horrorfilm vagy játék is eszünkbe jusson; s a bizarr kinézet miatt Pinhead-ék vagy maga az űr veszélyei miatt a Dead Space.
Az ellenfél meg – azt meg kell hagyni hogy érdekes. Eleinte reménykedtem valami necromorph szerű entitásokban, de az Event Horizon sokkal inkább a mentális manipulálás és kínzás útjára lépett. Hasonlóan a Gömb című filmhez, csak itt a hajó nem kijutni akar valahova, hanem vissza abba a pokolba, ahol 7 évig bolyongott – és szívesen magával viszi a rajta ragadtakat is.
Ahhoz képest, hogy nem mai csirke, koránt sem szabad lebecsülni az Event Horizont; az alaptörténet hozza az elvártat, a karakterek is megállják a helyüket de mindent összevetve érthető, hogy nem kapott akkora reflektorfényt ez a film.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
