Oldal kiválasztása

Amikor már nincs kit okolni a világ problémáiért, újra meg újra előkerülnek az összeesküvéselméletek. Ki ne szeretne egy jó kis botrányt, amit bizonyít a legújabb amerikai választások kapcsán felmerült nonszensz konteó is, hiszen egy külső, láthatatlan tényezőt okolni a problémákra mindig egyszerűbb, mint beismerni a saját hibánkat. Ám van olyan is, amikor megfejthetők az események, és lehull a lepel, felfedve egy korrupt rendszer tökéletes hálózatát.

Meglátásom szerint a koreaiak kifejezetten szeretik az ehhez hasonló, kicsit dark történeteket, ezért hoztam egy pár példát ezekre a sorozatokra is, hiszen bőven akad belőlük. Ezek többségében az igaszságszolgáltatás kerül a középpontba, hátrébb szorítva a már „jól ismert” jellegzetes romantikus szálat, sőt, gyakran már szinte hely se marad a szerelmi szálnak a sztoriban.

 

Stranger –  비밀의 숲 (2017-2020)

Stranger egyik kedvenc sorozataim közé tartozik, ráadásul a beharangozott második évad végre megérkezett. Az első évad ajánlója ITT található, melyben részletesebb leírás olvasható Hwang Si-mok ügyész nyomozásáról és a komplex korrupciós botrány felszínre töréséről. A magányos „zseni” körül a második évadban állítólag tovább bonyolódnak a szálak, és Si-mok a közben hosszú hajat növesztett Han Yeo-jin (bae Doo-ra) nyomozónő segítségével kutat lezáratlan ügyben.

 

Chief of Staff Season 2 (2020)

Jang Tae-jun (Lee Jung-jae) és Kang So-yeong (Shin Mina) országgyűlési képviselők számára a második évadban tovább emelkednek a tétek, hiszen korrupt „ellenségeik” is egyre magasabb pozícióba kerülnek, ahogy haladnak előre az események. Persze ezzel egyenesen arányosan a veszély és a zuhanás mértéke is egyre nagyobb lehet, amint egyre jobban próbálják egymást a fölbe tiporni az igazságügyi miniszterrel. A House of Cards-ra hajazó sztoriban sorra kerülnek nyilvánosságra a botrányok és a korrupciós vádak az országgyűlési képviselők harcában, miközben újabb és újabb ideiglenes tűszzünet és érdekkapcsolat alakul ki az ellenfelek között. Mindenki a saját érdekeit szolgáláva küzd a hatalomért ebben a kegyetlennek tűnő rendszerben, ami szerintem reálisan mutatja be a politikusok mindennapjainak kihívásait. Az első évadról részletesebb leírás ITT olvasható.

 

Argon  – 아르곤 (2017)

A nyolc részes mini sorozat főszerpelője Kim Baek-Jin (Kim Ju-Hyeok) is tévén hírmondó, riporter és újságíró egyben az „Argon” kódnévre hallgató oknyomozó riporter csapat vezetője is. Csoportjához 6 hónappal a munkaszerződésének vége előtt csatlakozik Lee Yeon-Hwa (Chun Woo-Hee), aki Baek-jin kőkeméynen szigorú módszereinek és tanításának köszönhetően sokat fejlődik riporterként, miközben fontos ügyekre derítenek fényt oknyomozó riportjaikban. A csoport fő célja felfedni az igazságot egy építkezés épületének összeomlása mögött, amely 70 ember halálát okozta. Az hivatalos álláspont szerint egy munkás figyelmetlensége okozta a tragikus esetet, miközben Argon megpróbálja bebizonyítani, hogy a valódi tettesek a kormánynál előre tudtak az épület instabilitásáról és hagyták az esetet bekövetkezni.

 

The Lies Within  – 모두의 거짓말 (2019)

A The Lies Within koreai címének tükörfordításása, miszerint minden egy hazugság, már következtethetünk arra, hogy a történet középpontjában egy titok állhat. Édesapja halála és férje eltűnése után a reményvesztett Kim Seo-hui (Lee Yo-young) apja nyomdokaiba léve országgyűlési képviselőnek választattja magát és Jo Tae-sik (Lee Min-ki) nyomozó segítségével megpróbálják felgöngyölíteni Seo-hui apjának értelmezhetetlen végső döntéseit. Közben az ügy körül sorra történnek a megmagyarázhatatlan halálesetek, melyek egyre gyűrűznek Seo-hui eltűnt férje körül. A nyomozás és előrehaladtával kiderül, hogy az öngyilkosságnak álcázott hidegvérű gyilkosságok a hamarosan Közgyülés elé terjesztésre kerülő területi fejlesztési projkettel kapcsolatosak. Természetesen végig sejthetjük, hogy a korrupciós háló és a halálesetek kiváltó okát és a megoldást is jelentik. Ám Jo Tae-sik nyomozó mindvégig az elkövetők mögött jár egy lépéssel lemaradva, és az igazság rögös úton kerül csak a felszínre…

Szerző

byparish
Szerkesztő