Rendkívül könnyű dolga volt velem a Lower Decks-nek, mert már önmagában az a tény, hogy Star Trek, elegendő volt ahhoz, hogy megelőlegezzek neki egy piros pontot – aztán a megtekintés után még vagy százat ki akartam szórni neki. Egyszerűen imádtam a benne lévő felhőtlen örömöt, az állandó Star Trekes utalásokat, a sokszor horrorisztikus elemeket, és azt, hogy mennyire pontosan is értik a készítők, hogy mi az, amitől egy történet valóban Star Trek lesz.
A USS Cerritos egyike Csillagflotta űrhajóinak, nem a zászlóshajó, mint az Enterprise, hanem egy teljesen átlagos hajó, átlagos küldetéssel és átlagos legénységgel – vagy mégsem? A hajó alsóbb fedélzetein szolgál Mariner (Tawny Newsome), aki lázadó természetéről és a szabályokkal szembeni kritikus hozzáállásáról ismert, amit munkatársai, mint Boimler (Jack Quaid) – aki a szabálykövetők mintapéldánya – közel sem visel jól. Ráadásul újoncok érkeznek a hajóra, akik kicsit felbolygatják a Ceritos életét: Tendi (Noël Wells) a kevés orioniak egyike a flottában, míg Rutherford (Eugene Cordero) agyi implantátummal rendelkezik.
A Cerritos fedélzetén pedig sosem lehet tudni, hogy ki kerül igazi bajba, a tiszti kar, a legénység, vagy az egész hajó. Felbukkannak itt zombik, meggyűlik a bajuk egy kalózhajóval, de még egy transzporter baleset is történik a fedélzeten.
Már a bevezetőmben is írtam, hogy mennyire magával ragadott a széria, és egyszerűen nem tudtam letenni – a megjelenése óta pedig már háromszor meg is néztem az egészet. Egyszerűen üdítően hat ez a friss és humoros megközelítése a Föderációnak és a Csillagflottának, miközben nem kicsi görbe tükröt állítanak a sorozat egésze elé. Persze teszik mindezt szeretettel, és a józanész határain belül. És az a rengeteg trekkie utalás, trivia, apróság, amit csak úgy bedobnak a szériában, komolyan gyógyír volt ez a sci-fis és a jó paródiákra éhező lelkemnek.
Egy röpke évad alatt (tíz epizód, epizódonként húsz perc, ez már rablás! követelem a többit!), sikerült bemutatni nekünk a szereplőket, miközben láthattunk egy másik perspektívát a Föderációból és a Csillagflottából, azt, ami nem tökéletes, ahol nem mindenki Picard-izmusokban beszél, és ahol a jó néha elbukik, a rossz pedig jutalmat kap, de ez nem baj, mert az ember ember, az élet pedig ilyen.
Az apró társadalomkritikai kiszólások, a fantasztikus, rajongók által érthető rejtett tartalmak – amik ráadásul, ha nem vagy nagy trekkie, akkor is értelmes nélküle a történet –, és az a hihetetlen szeretet, amivel a készítők megalkottak egy Star Trek paródiát, ami valójában mégsem paródia, hanem az egész trekkie univerzum kibővítése, szó szerint tanítandó példa.
Óriási rajongója lettem a szériának, annak ellenére, hogy a rajztechnika finoman szólva sem a kedvencem, és bátran ajánlom minden sci-fisnek, akik nemcsak hajlandóak, hanem szeretnének is kitekinteni a megszokott világból – pont úgy, mint az Orville esetében.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
