Oldal kiválasztása

*** SPOILERVESZÉLY! ***

„A kezdet a vég. És a vég a kezdet. Minden összekapcsolódik. A jövő, a múlt és a jelen.”

Amilyen lelkesen vártam az első két évad megnézése után a német gyártású Dark (2017–2020) – magyarul Sötétség – sci-fi, thriller sorozat befejező évadjának stílusos dátumát, azaz 2020. június 27-ét, pont ugyanolyan lelkesen voltam képes még három hónapon át húzni, hogy megnézzem. De az elmúlt napokban már nem toltam tovább magam előtt a dolgot, és fejest ugrottam a harmadik évadba.

De mielőtt bármibe is belekezdenék, le kell szögeznem, hogy ezt a sorozatot mindenképpen eredeti nyelven, azaz németül ajánlom megnézni! Annak is, aki nem beszéli a nyelvet, ugyanis van hozzá magyar felirat. Az első évadnál még megkíséreltem az angol hangot, de nagyon hamar kaszáltam, mert bűn rossz volt úgy nézni. Szóval higgyétek el nekem, hogy ehhez a sorozathoz csak még jobban hozzátesz, hogy németül beszélnek benne.

Az egyszer biztos, hogy ennek a sorozatnak a legnagyobb erőssége számomra (viszont bizonyos szempontból hátránya is), hogy rettenetesen nehéz követni és iszonyatosan elgondolkodtat. Ha csak nagyon dióhéjban kellene összefoglalnom, hogy mire is gondolok a nehéz követhetőség alatt, akkor talán az első évadról így nyilatkoznék: „Most akkor ki kinek a kicsodája és különben is, hogy kapcsolódnak össze ezek családok?” Nem viccelek, az első évadnál le kellett rajzolnom a családfákat, mégis akkor és ott még kicsiben kezdték, hiszen valahogy be kellett vezetni a nézőket a nagy sztoriba.
Viszont a második évadnál már kezdtek elszabadulni az indulatok, itt már az ember lánya kezdte érteni, hogy mi is van a családokkal, és egyre inkább a világvégére meg az időben történő ugrálásra kezdett fókuszálni a néző. Azon túl persze, hogy minden ismétlődik és az egész sorozat mozgatórugója az, hogy ezt sikerüljön végre megakadályozni. És miután a második évadban kezded összerakni a dolgokat, kezded végre érteni, hogy mi is van itt, akkor a végén egy olyan csavart dobtak be a készítők, hogy újra kellett indítani az agyamat, mert lefagyott. Na, de ennyit az előzményekről, most lépjünk is a befejező évadra, a későbbiekben egy-egy pillanatnyi visszatekintéssel fűszerezve csupán.

És innentől esélyem sincs teljesen spoilermentesen írni erről a sorozatról, mivel olyan események láncolatát indították be a készítők, amelyeket muszáj kimondani. Ugyanis nem elég, hogy a második évad végén megjelenik egy másik Martha, ő pedig egyszerűen fogja Jonast és elviszi a saját világába. Mert itt már nem az a kérdés, hogy ugyan melyik időből érkeztél, hanem az, hogy melyik világból? És bizony a készítők nem hagynak túl sok időt arra, hogy feldolgozd a traumát, miszerint kedvenc karaktereink nem csak az időben ugrálnak előre vagy éppen hátra, de már egy másik dimenzió is beszáll a játékba. Egy olyan dimenzió, ahol nem hogy nincs Jonas (Louis Hofmann), nem hogy nincs Adam (Dietrich Hollinderbäumer), de van bizony egy másik Martha (Lisa Vicari) és van egy Eva (Barbara Nüsse). Vagyis… igazából van Jonas, de nem úgy, ahogy eddig megszoktuk.
Nem kisebb dolgot fűztek bele az írók, Jantje Friese, Martin Behnke, Ronny Schalk és Marc O. Seng ebbe a történetbe, mint magát a bibliai teremtéstörténetet. Hiszen van nekünk egy Evánk és egy Adamünk, akik a kezdetektől összekapcsolódnak, csatároznak, és akármennyire is véget akarnak vetni örök körforgásuknak, újra és újra megalkotják a következő ciklust. De vajon tényleg véget akarnak vetni az örök csatározásnak? Vajon nem ez élteti őket? Vajon tényleg a világaik megmentése a cél? Vajon tényleg velük kezdődött el minden?

Ugyan magának a sorozatnak és természetesen a harmadik évadnak (erről később részletesebben) is megvannak a maga hibái, mégis annyira összetett és annyi mindenről beszél a történet, hogy nem ezek az elsődlegesen szempontok, ami alapján vizsgálom. Valójában egy nagyon összetett és egészen jól összerakott alkotás. Itt van ez az Adam és Eva dolog, itt van benne a nemek harca, itt van benne, hogy végül egy fiúnak adják a hős szerepet, de a megoldásra mégis egy nő jött rá. Valahol úgy sikerült megalkotni, hogy egyensúlyban van benne az egyenlőtlenség az egyenlőséggel. Pazar, igazán pazar. És ez még csak a jéghegy csúcsa, vajon mit találnék, ha tovább kapargatnám a felszínt?

De most jöjjön pár negatívum, ha már az előbb említettem. Van, ami nem változik, például még mindig Windenben, ebben a fiktív városkában esik a világ összes esője. Hát hogy? De mégis hogy? Ennyi eső a világon nincsen!
Aztán itt van az, hogy a harmadik évad első fele iszonyatosan kaotikus és kusza lett. Annyit ugráltak az időben, és olyan gyakran, olyan intenzitással, hogy az ember elszédült a részek végére, s bár valószínűleg ezzel akarták fenntartani az érdeklődést, kicsit túltolták és átcsapott a követhetetlenből az unalmas kategóriába. Valószínűleg azt szerették volna elérni, hogy a sorozat vége ettől még nagyobbat szóljon, pedig az már önmagában is megállja a helyét, így az energiát fektethették volna szebben megkomponált részekbe.
Továbbá a történtek tudatában még mindig nem értem, hogy hogy lehet, hogy az egyetlen ember, akinek bármilyen fogyatékossága van ebben a közösségben, az Elizabeth.
Amit pedig az egész harmadik évad során hiányoltam, az nem más, mint az első két évad kultikus zenéje, Nena: Irgendwie, Irgendwo, Irgendwann című száma. Hát egész végig még egy icipici dallam sem hangzott el belőle. Ja de, a legvégén, ez volt a sorozatot lezáró stáblista alatt hallható zene. Hát micsoda munka ez??? Ez a dal, miután olyan népszerű volt az első két évad során, méltatlanul kevés szerephez jutott a befejező évad során. Természetesen az én nagy bánatomra.

De közben parádés karakterfejlődések tanúi is lehettem. Megismerhettem azokat, akik a háttérből próbálták a szálakat irányítani, és tanúja lehettem valami nagydolognak. Ezért is szeretem a sci-fit, mert egyszerre tudományos és fantasztikus. Olyan dolgokat, elméleteket, kísérleteket és következményeket feszeget és dolgoz fel, amikhez én hozzá sem szagolok, ezzel együtt pedig szinte minden alkalommal elámít, hogy mennyi minden történhetne a világban a tudomány által.

És persze újból levontam a tanulságot – mint ahogy az első két évad megtekintése után is –, miszerint NE BASZAKODJ AZ IDŐVEL!!! Mert azt hiszed, hogy van időd, de aztán azt veszed észre, hogy körbe-körbe szaladgáltál éveken keresztül és elfolyt a kezedből a sok lehetőség. És nem fogod visszakapni, ha pedig kísérletet teszel rá, lehet, hogy valami nálad sokkal nagyobb dolgot teszel, de közel sem biztos, hogy ezzel jót fogsz alkotni. Ne akarj Istent játszani, egyszerűen élj most, élj úgy, hogy ne kelljen megbánnod és ne akard megváltoztatni!

Ja és még két dolog. Tudja valaki, hogy ki Regina Tiedemann (Deborah Kaufmann) apja? És azt, hogy mi történt amúgy Wöller (Leopold Hornung) szemével? A válaszokat, „Dark” jeligére várom a szerkesztőségbe. Köszi!

„Sic mvndvs creatvs est.”