Oldal kiválasztása

„Egy falmiliáris szellem megjelenése egy boszorkány jelenlétének a legbiztosabb jele.”

Stacey Halls debütáló regénye a pendle-dombi boszorkányok történetén keresztül mesél a tizenhetedik századi női létről, a babonákról és a hatalomról.

Fleetwood ​Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.

 

A Familiárisokat már a szimpla esztétikai gyönyörért megéri megvenni, annyira szép és igényes kiadás; de nagy örömömre a tartalom sem okozott csalódást.

El se merem hinni, hogy ezt írom, annyi csalódás ért már a témában, de végre valahára egy jó boszorkányos könyv. Ó, mióta várok már erre…
Engem egyáltalán nem zavart, hogy nincs benne a szó szoros értelmében vett varázslás vagy seprűnyélen lovagló banyák, pont az tetszett, hogy megmutatta az „igazi” boszorkányokat, hogy milyen kevés kellett ahhoz, hogy valakit megvádoljanak vele. Elég egy bába, a gyógyfüvek használata, olyan tudás, aminek nincs mindenki birtokában vagy egy gonosz pletyka, és máris kész a boszorkányper. Nem egyértelmű, hogy ezek a nők tényleg boszorkányságot űztek, vagy csak egy elharapózó paranoia áldozatául estek, hogy az állataik tényleg familiárisok voltak-e vagy csak hűséges kedvencek, de nem is ez a fontos, hanem hogy megmutatta, milyen nehéz volt ezeknek az egyszerű nőknek az élete, és milyen könnyen röpködtek a fejük felett olyan vádak, amik az életükbe kerülhettek. Különben is minden attól függ, mit tekintünk boszorkányságnak: a természetgyógyászatot vagy az orgiákat a sátánnal.

Engem különösen az fogott meg, hogy milyen könnyen befolyásolhatók az emberek, és milyen könnyen hajlítható az igazság. Döbbenetes volt azt olvasni, ahogy Roger, a boszorkányok fő üldözője az egyik vádlott kislányát befolyásolta. Gyakorlatilag a szájába adta a szavakat a figyelemért és és a jó életkörülményekért cserébe, aztán erre alapozta a vádakat. Holott gyanítom, szerencsétlen nem is volt tisztában a következményekkel. Engem ez nagyon emlékeztetett a salemi boszorkányperekre, ahol szintén néhány fiatal lány figyeleméhségén és hazugságain múlt a közösségük tagjainak élete.

Azt is érdekes volt látni, milyen sok múlott a társadalmi helyzeten. Fleetwood, a főhősnő példája jól mutatja, hogy egy tehetős, befolyásos férjjel rendelkező nő esetében a hűséges kutya egyszerű háziállat, egy szegény asszonynál ugyanez vagy a konyhában talált varangy már a boszorkányság egyértelmű jele. De ez nem jelenti, hogy a gazdag nők élete könnyű volt, sőt ha más nem is, ez a könyv tutira meggyőzött volna arról, hogy ebben a korban nem szerettem volna nőként élni. Nyilván nem véletlen, hogy Fleetwood is megemlítette egyszer, hogy fiút szeretne, mert nem szánt volna a gyerekének a sajátjához hasonló sorsot.

A regény hangulata imádnivalóan gótikus és sötét, nagyon erős az egész atmoszférája és gyorsan olvastatta is magát. Átjön, hogy milyen lehetett az élet a tizenhetedik században; nekem az olyan guszta részletek is bejöttek, mint hogy havonta egyszer cseréltek hálóinget – ami mellesleg alsóruha is volt, szóval éjjel-nappal abban aszalódtak –, vagy a korabeli fogmosás leírása. Az ilyen jelentéktelen apróságok sokat adnak hozzá a korhűséghez. Nem tobzódunk a leírásokban, de ami van, az mind olyan érzékletes, hogy szinte ott éreztem magam a Pendle-dombon, az erdőben vagy a lápos vidéken.

A karaktereket annyira nem ismerjük meg, sajnos főleg az állítólagos boszik maradnak homályban, de igazság szerint ez is hozzájárult a bizonytalansághoz és a kétkedéshez, szóval nem zavart, attól függetlenül, hogy nagyon szerettem volna többet megtudni Alice-ről, a titokzatos bábáról. Fleetwoodot viszont elég alaposan megismerjük a gondolatain keresztül, érdekes volt látni, hogy gazdagság ide vagy oda, nem volt könnyű az élet nőként, és a sikeres gyerekszülésen kívül nem is volt más szerepük. Fleetwood sokat fejlődött a történet során, amiben Alice-nek is nagy szerepe volt, nekem tetszett, ahogy magára talált és dacolni mert a férjével, összességében a férfiakkal meg az anyjával. Ha a végén nem olyan idealista, akkor a szívembe tudtam volna zárni.

Sajnos a vége kicsit elrontotta az egészet. Pont a boszorkányok tárgyalására lettem volna a legkíváncsibb erre egy-két mondattal el van intézve. Pedig egy jól felépített tárgyalás igazi csúcspontja lehetett volna a könyvnek. Illetve ahogy már utaltam rá, Fleetwood Richarddal szemben tanúsított elnézése sem jött be. Persze a korszellemben meg lehet érteni, mert egy nőnek egyedül nem sok esélye lett volna a férfiak világában, de azért én nem bocsátottam volna meg a hülyeségeit ilyen könnyen.

Már olvasás közben is többször megfordult a fejemben, hogy vajon van-e valamilyen valóságalapja a történetnek, úgyhogy érdekes volt szembesülni vele az írónő utószavában, hogy tényleg volt 1612-ben boszorkányper Pendle-ben, és léteztek ilyen nevű emberek, ha nem is tudunk semmit az életükről azon kívül, hogy akkor ott éltek. Kár, hogy nem lehet tudni többet az igazi Alice-ről,

Kár a befejezésért, de azért szerettem, szerintem nagyon megéri elolvasni. Engem egy picit Jessie Burton könyveire, A babaház úrnőjére és a Múzsára emlékeztetett. Nagyon jó írói debütálás, szívesen olvasnék meg a jövőben Stacey Hallstól.

A hírek szerint már készül az adaptáció, szóval remélhetőleg hamarosan a képernyőn is követhetjük a pendle-dombi boszorkányok és Fleetwood Shuttleworth küzdelmeit.

Szerző

Belle
Szerkesztő