A 2020-as év egyelőre több kellemetlen meglepetést hozott, mint kellemeset, és természetesen a zeneipar is megérezte a hatását. Ennek ellenére azért eddig idén sem maradtunk remek alkotások nélkül. Jelen kritikámban az Amaranthe legújabb szerzeményét, a Manifestet tárgyalom, ami számomra az év legjobban várt lemeze. A rendkívül fülbemászó dalokkal és három énekessel operáló svéd alakulat folyamatosan kap hideget s meleget a metal közösségtől, ám az új albumot hallván úgy gondolom, senki nem panaszkodhat. Nekem személy szerint minden kívánságom teljesült, ami az utóbbi időben elég ritkán fordult elő, már ami a friss megjelenéseket illeti.
A korong a bombasztikus Fearlessel nyit, ami egy tökéletes kezdő nóta: egy lendületes, himnusz-jellegű darabról van szó, ami az első pillanattól kezdve magával ragad, és aminek a refrénjét még órák múlva is dúdolod. Ez az elán megmarad a Make It Betterre is, aminek a kezdő riffje – amire mellesleg remekül lehet headbangelni – egy erőteljes és fülbemászó kórust vezet elő. Az ezt követő Scream My Name egy szintén tempósabb nóta, ami a hangzásvilága alapján simán elfért volna akár a Massive Addictive albumon is. A Viralt már nyár óta ismerjük, hiszen ez volt az első kislemezes dal, amit kiadott a banda: a szövege sajnos még mindig nagyon releváns, ugyanakkor reményt is ad ebben a szörnyű helyzetben. Az Adrenaline egy inkább középtempó felé tendáló szám, ám ettől nem kevésbé izgalmas – a szaggató gitár és dobtéma gyönyörűen kíséri a roppantul dallamos és rétegelt refrént. A soron következő Strong az album első olyan dala, amin vendégénekest is hallhatunk, a finn Battle Beast frontembere, Noora Louhimo személyében. Először nem igazán tudtam hova tenni ezt a nótát, mivel kicsit olyan érzésem volt, hogy túl „lágy” Louhimo hangjához, de többszöri hallgatásra sikerült megszeretnem.
Az album második felét a The Game vezeti fel, ami hasonló lendülettel robban be, mint a legtöbb dal ezen a mesterműn, és természetesen a feledhetetlen kórus sem marad el. Az első igazi ballada csak ezután jön el, ami nem más mint a Crystalline – ebben a dalban a két „tiszta” vokalista, Elize Ryd és Nils Molin is megmutathatja, hogy mit tud. Ez a kis kitérő azonban csak eddig tartott, és vissza is térnek a pörgősebb dalok a korong utolsó részére. A sort a harmadik kislemezes számként megjelent Archangel nyitja, aminek sodró tempója az utolsó másodpercig sem hagy alább. A legnagyobb meglepetést azonban a repertoár tizedik tagja hozza el: a Boomban egyértelműen a hörgős vokalistaé, Henriké a főszerep, aki olyan kőkemény témákat hoz le, hogy szinte tüzet okád. Ennyi forróság után a Die and Wake Up egy kis lehűlést ad a picit visszafogottabb iramával, ám könnyen énekelhető refrénjével. Az amúgy sem lassan kullogó lemezt egy szintén tempósabb nóta zárja, ám ezúttal egy kis csavarral: a Do or Die ugyan már korábban megjelent kislemezként, ám a Manifestre egy másfajta verzióban került fel, ami nekem még jobban is tetszett, mint a korábbi.
A bevezetőben említettem, hogy minden kívánságom megvalósult ezzel az albummal kapcsolatban. Hogy miket is szerettem volna hallani pontosan? Igazából csak két óhajom volt: több keménység, valamint az, hogy lehetőleg minél egyenlőbb arányban szerepeljen a három énekes. A Manifest mind a két kritériumnak megfelelt: ugyan a zenekarnak korábban is voltak fémesebb dalaik, az új korong azonban tele van – saját viszonylatban – ütősebbnél ütősebb számokkal. A tempó olyan szinten pörgős, hogy csak egy-két pillanatra hagy alább, bár ezt biztosan csak kevesen fogják bánni. Ami pedig az énekeseket illeti, kifejezetten tetszett, hogy a korábban picit háttérbe szorult Nils Molin ekkora szerepet kapott a lemezen – számomra a csúcs a Crystalline valamint a Do or Die volt, az utóbbi leginkább azért, mert újra felvették csak a srácok vokáljával.
Ugyan még nincs vége az évnek, és várok még egy-két megjelenést idén, azt már most biztosra tudom mondani, hogy a Manifest biztosan az élmezőnyben fog helyet foglalni. Egy olyan alkotásról van szó, ami minden elvárást teljesített, sőt, olykor felül is múlt, és valószínűleg örökre a lejátszási listámon fog maradni.
Dallista:
- Fearless
- Make It Better
- Scream My Name
- Viral
- Adrenaline
- Strong (feat. Noora Louhimo)
- The Game
- Crystalline
- Archangel
- Boom
- Die and Wake up
- Do or Die
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
