Avagy vannak olyan horror játékok, amik lehet hogy nem lettek egyből kasszasikerek mégis képesek olyat felmutatni, ami érdekessé teszi őket és kiemeli a tucat gyártott darabok közül. Ilyen darab a Witch Hunt is.
A történet szerint egy vándorló szamaritánus démonvadász vagyunk – aki karddal és puskával hoz megváltást a bűnös lelkeknek- szent hatalommal rendelkezik és családja elvesztése óta vadássza a gonosz erőit. Mikor pedig segélykérést kap egy Belville nevű városból, eleinte csak azt hiszi, hogy rejtélyes fenevaddal, legfeljebb egy ijesztő erdei boszorkával van dolga, de mint ahogy az szokott lenni – az igazság ennél messze több és ijesztőbb.
A sötét, ködös területen barangolva arra készülni kell, hogy szó szerint minden sarokból veszély les ránk: élőhalottak és hatalmas rovarok, vagy éppen a kedves, szőrös teremtmény, ami elsősorban az ezüst felszerelésünk célpontja. Persze, ahogy haladni fog előre a történet és fokozatosan bontakozik ki előttünk, hogy miért történik és pontosan mik is vannak az események hátterében, akkor már rég a hajunkat fogjuk tépni.
Ugyanis azt itt kell szögezni, hogy a játék közel sem tökéletes. A szörnyek irreálisan nagyokat sebeznek ahhoz képest, hogy mennyi lehetőségünk életet visszatölteni. Manát felhasználni a save pointhoz szintén nem a legjobb ötlet, ismerve képességeinek határait és a lények szívósságát – és hogy emiatt mennyiszer fogjuk életünket veszteni. Az ellenben jó, ahogy képességeinket, fegyvertárunkat növelhetjük szent eszközökkel (ezüst pisztolygó, kereszt) és az ellenfelek és azért érdekesebbre sikerültek az átlagosnál. Bár eredetileg csak egy titokzatos bestia leölése a cél, hamar jönni fognak az ölelésre vágyó élőhalottak, pokolkutyák és akkor még a nagyfőnökről nem is esett szó.
A grafikai megoldások is hagynak némi kívánnivalót maguk után, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a készítő harmadik játéka és kis létszámú csapat ellenére nagyon jóra sikeredett. Egy újabb pont a kis fejlesztők javára. A történet érdekes, bár nem kimondottan rendelkezik nagy csavarokkal, a hangulat viszont nagyon el lett találva. A folytonos köd, a napszakok váltakozása, a hanghatások remekek. Lehet gondolkodni rajta, hogy mikor mit csináljunk, milyen képességet vessünk be vagy hogyes tárgyakat hol tudunk a legjobban felhasználni.
Hát, lehet még mit finomítani ezen a játékon (kicsivel megnövelt mentési lehetőség és több mana), de ettől még maga a nagy egész az élvezhető. A Witch Hunt érdekes és hangulatos horror, amiben rejlik nem kevés potenciál, csak még több idő kell neki. Továbbá kíváncsi vagyok afejlesztők következő játékára, ami előre láthatóan jővőre lesz elérhető és a Skinwalker Hunt névre hallgat
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.