Oldal kiválasztása

Mindig kockázatos elővenni egy olyan játékot, amit több mint tíz éve készült, de miután megvettem a Genji: Days of the Blade-et PlayStation 3-ra, egyszerűen totál kiment a fejemből, hogy én ezzel amúgy játszhatok. Nos, ennek is eljött az ideje, és azt kívántam, hogy bár hamarabb álltam volna neki.

Három évvel a Dawn of the Samurai után játszódik történetünk. A korábban legyőzött Heishi klán visszatér, ráadásul olyan szentségtelen mágiát alkalmaznak harcosaiknál, amivel azok erős démonokká válnak, és szinte lehetetlen legyőzni őket. Yosthitsune-re és Benkei-re hárul a feladat, hogy legyőzzék a klánt és a démonokat, ehhez azonban olyan erős szövetségesekre van szükségük, mint Shizuka papnő és a lándzsás Lord Buson.

A játék a The Tale of the Heike című japán történeten alapul nagyvonalakban, ami a felkelő nap országának 12. századi háborújáról szól, vagyis a Taira és a Minamoto klán küzdelméről. És bár angol nyelvre több alkalommal is lefordították japánról, magyarul nem találtam hozzá semmilyen fordítást.

Senkit se tévesszen meg korábbi kijelentésem, nem azért sajnáltam, hogy csak most vettem elő, mert annyira élveztem volna a játékot, hanem mert egyszerűen annyira rossz, hogy ha akkoriban játszom vele, vagyis 2007-ben, mikor beszereztem, akkor tüstént vihettem volna is vissza egy konzolos boltba, hogy kicseréljem valami másik játékra.

A játékmenet és irányítás kissé eltért a korábbi Genji játékoktól, mert itt végre volt lehetőség a fegyvercserére – amit én kifejezetten szeretek –cserébe az egész irányítás egy az egyben az Onimusha Capcom-os játékra hajazott, amivel ugyan játszottam már, de egyáltalán nem jött be, pont az irányítás miatt sem. Szóval nem volt túl jó választás ez a Sony / Game Republic részéről, különösen azért sem, mert a játékmenet során az egésznek olyan God of War feelingje volt, mintha Kratosz megmarad szoftver motorjait használták volna fel ahhoz, hogy a négy játszható karakterrel mászkáljunk és daraboljuk az ellent.

Arról már nem is beszélve, hogy a kameramozgás igen siralmasra sikeredett, már az első pillanattól kezdve voltak olyan holt pontok, ahonnét nem láttam, hogy mit csinálok, ugyanakkor fontos volt, hogy karakterem ott álljon ahol és onnan ugorjon vagy éppen másszon, úgyhogy csak reménykedtem, hogy mindent jól csinálok. Persze ez kevés volt, hányszor, da hányszor kellett újrakezdenem csak azért, mert a kamera képtelen volt normálisan mutatni valamit.

Szomorú vagyok, mert összességében szeretem a Genji játékokat, és bár közel sem mai darab, a látványvilág, a karakterek kidolgozottsága bizony elsőrangú munka. De végig az az érzésem volt, hogy ez egy öszvér, amit mindenhonnan összeeszkábáltak csak azért, hogy egy újabb Genji játékot dobhassanak a piacra, ami a PlayStation 3-ra jelenik meg.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.