Oh, magasságos északi istenek, hát mégis ki volt az, aki ezt az évadot így ebben a formában berendelte, jóváhagyta, megcsinálta, és egy pillanatra sem gondolt abba bele, hogy ez mindennek a megcsúfolása, ami valaha ez a sorozat volt vagy elért?
Ivar (Alex Høgh Andersen) elmenekült Kattegatból, és bár hűséges követőjével a Selyemúton utazott, mikor felkeltette a figyelmét a Kijevi Rusz vezetőjének, Olegnek (Danila Kozlovsky), aki bár kétségekkel fogadta Ivart, végül ügyesen felhasználta nagyszabású terveihez. Persze Ivar sem volt rest, és tette azt, amihez mindig is értett: elhitette mindenkivel, hogy gyenge, és a megfelelő alkalmat várta, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét.
Eközben Kattegat újdonsült királya, Björn (Alexander Ludwig) úgy döntött, megmenti korábbi barátját és szövetségesét, Harald királyt (Peter Franzén) az őt fogva tartó Olaf királytól (Steven Berkoff). Azonban Björn már közel sem az istenek kegyeltje, így hibát hibára halmoz, és olyan veszteségeket szenved, amit ésszel el tudott volna kerülni. Lagertha (Katheryn Winnick) óva intette fiát, azonban neki is megvolt a maga gondja: meg kellett védenie azt a falut, ami a segítségét kérte egy brutális támadás után. De vajon a leghíresebb harcos szűz képes megvédeni az embereket, vagy ereje már fogyóban van?
Nem volt könnyű dolgom olyan évadbevezetést írni, ami mentes a spoilerektől, ugyanis a készítők ebbe a húsz epizódba valami brutális mennyiségű eseményt zsúfoltak bele, ennek pedig az lett a böjtje, hogy szó szerint semmire sem jutott elég idő. A korábbi stratégiai megbeszélések, vallási rítusok, metsző párbeszédek elmaradtak, helyette esemény, esemény hátán. Állítom, hogy az első évadban nem történt annyi minden összesen, mint a hatodik évad egyetlen epizódjában. És ez amúgy borzasztó, mert pont azok az apró és finom mozdulatok, lassú kibontakozások, mesteri játékokról maradtunk le, amiért annak idején megszerettük ezt a szériát.
Az ötödik évad második feléhez hasonlóan a hatodik évad sem szól másról csak bosszúról és árulásról: mindenki minden apró sérelemért bosszút kiállt, miközben szó szerint mindenki mindenkit elárul. És ha ez még nem lenne elég, az egész tele van logikátlan megmozdulásokkal, például mikor Björn menekül, és alig sikerül kijutnia, nem tart vele senki a seregéből, abból a seregből, ami azért szép nagyságú volt. Egyszerűen ezek az emberek úgy tűnik szublimáltak, elfelejtődtek, mint anno a borg baba a Star Trek: Voyagerben.
Ebben az évadban az általam nagy kedvencnek tartott karakterektől búcsúzni kellett, de az egész annyira hatásvadász, kiszámítható és ócska lett, hogy nemhogy egy könnycseppet nem tudtam elmorzsolni, hanem az egészet fapofával ültem végig. És mikor azt hittem, na, végre, legalább Hvitserk (Marco Ilsø) esetében láthatunk valami érdekeset, valami karakterfejlődést, az egészet kiforgatták az évad második felére, és minden egyes tettét masszív írói önkény vezérelte tovább.
És ha már írói önkény: az egész évadot ez hatja át, az összes esemény nem abból fakad, hogy ki mit gondol, vagy mit élt át korábban, hanem így lehet még jobban elborzasztani a nézőt, így lehet meg durvább és sokkolóbb tartalmat gyártani. Nehéz szavakba öntenem, hogy mennyire csalódott vagyok a Vikingek utolsó évadával, de nagyjából a Trónok harcához tudnám hasonlítani: egy mesteri széria, amiből kiveszett a lélek!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
