Oldal kiválasztása

El is érkeztünk Lois Lowry: Az emlékek őre sorozatának befejező kötetéhez, azaz A fiú címet viselő könyv értékelőjéhez. Valamivel több, mint három héttel ezelőtt úgy kezdtem neki az első értékelő megírásának, hogy a sorozatról szerettem volna mesélni, azonban maguk a könyvek annyira összetettek, hogy önálló értékelőkért kiáltottak.
Írtam és egyszerűen azt vettem észre, hogy az első kötet önálló értékelőjét körmölöm. Így született meg először az első könyv, Az emlékek őre ismertetője, majd a másodiké, a Valahol, messze című köteté, míg múlt héten a harmadik kötetről, a Hírvivőről olvashattátok gondolataimat.

Igazából a sorozat részeinek értékelői lassan értek meg bennem, de azt már olvasáskor is láttam, hogy a negyedik rész, A fiú a legösszetettebb az egész sorozatból. Ez az a könyv, ahol végül összeérnek a szálak, ahol válaszokat kapunk a korábban már megfogalmazódott kérdésekre. De ez a rész nem csak válaszokat, hanem újat is ad. Sőt, emellett összefoglalója is egyben az egész történetnek, amelynek egy szép keretet is ad, egy pontot az utolsó mondat végére. De hiába került oda az a pont, én azért szívesen olvastam volna tovább a történetet, hiszen láttam benne még potenciált, kíváncsi lettem a közösség jövőjére is.

Na de hogy miért is érzem ezt a részt egy keretnek? Hát azért, mert ez a kötet ott kezdődik, ahol az egész sorozat. Bizony visszavisz a történet legelejére. Vissza Jonas közösségébe, sőt nem csupán egyszerűen abba a közösségbe, hanem Jonas gyerekkorába, amikor még a tizenkettes ceremóniára készült, illetve amikor már a kijelölt feladatába kezdett beletanulni. Azonban ennek a kötetnek nem Jonas a főszereplője, hanem Clare. Egy fiatal lány, aki alig több pár évvel Jonasnál és szülőanyának jelölik ki. Clare-ről szól, aki életet ad egy kicsi fiúnak, aki valahogy nem olyan, mint a társai. Nem szabványos újgyermek. Ő más, kicsit nyűgösebb, kicsit kevésbé szereti az egyedüllétet és az éjszakákat. S bár Clare nem tudhatná, hogy melyik „termék” az ő gyermeke, mégis egészen közel kerül a kicsihez. A lányban ott vannak az anyai érzések és amikor a kisfiú eltűnik a közösségből, ő is elmegy, hogy megtalálja fiát.
A lány útja egyszerre van tele viszontagságokkal és szeretettel, hiszen megküzd az elé gördülő akadályokkal, megismer egy új és teljesen más közösséget, akik nem csak segítik, de feltétel nélkül befogadják maguk közé, de hogy végül Clare-nek milyen sors jut, azt a sorok rejtik magukba.

Őszintén megvallom, a négy kötet közül ez lett a kedvencem. Ez egy nagyon szépen megkomponált történet, amely gördülékenyen kapcsolódik össze az előző három kötettel, hiszen visszatértünk Jonas szülőhelyére, találkoztunk Kirával, és Mattyről is olvashattunk, közben pedig az eddig ismeretlen közösséggel újat is tudott adni. Sőt, amíg az előző három kötetben a főszereplők, bár jellemüket tekintve szép utat tettek meg, addig Clare ezt nem csak személyiségének fejlődésével, de a ténylegesen megtett útjával is erősíti. Clare gyerekből anyává, a gyermekét elvesztő anyává válik. Anyává, aki mindenáron vissza akarja kapni azt, akit elveszített, aki talán nem is emlékszik rá, mégis, ezért mindent képes feláldozni. A régi otthonát, az új otthonát, az erejét, a szerelmet, mindent. Úgy gondolom, hogy ez a negyedik kötet, és Clare karaktere is csodás tisztelgés Lowry részéről az anyák előtt.

Forrás: judyt_olvasosarok (instagram)

Felépítését tekintve, ezt az utolsó könyvet az írónő – az előzőektől eltérően – három nagyobb részre osztotta. Az első Clare gyerek és fiatal lány kora, míg a második rész a felnőtt nővé válását követi végig. Azonban a harmadik részben már nem feltétlenül ő rá osztotta Lowry a főszerepet. Ugyan ott van ő is, de inkább a háttérbe húzódva figyeli az eseményeket egy bizonyos pontig.
Ezzel együtt a befejező kötetben a karaktereket is jobban kidolgozottabbaknak éreztem. Az írónő még a mellékszereplőket is jobban elmélyítette, mint a korábbi három könyv során, és szerintem ez igazán előnyére vált, mert bár Az emlékek őre, a Valahol, messze és a Hírvivő történeteiben is voltak akiket jobban kedveltem, és olyanok is akadtak, akiket nem igazán szívleltem, mégis nem tudtak annyira közel kerülni hozzám, mint az utolsó rész szereplői.

Úgy érzem, hogy Lowry páratlan történetet alkotott meg Az emlékek őre sorozattal és bár az elején elvitt abba az irányba, hogy az egész jövő egy fejlett közösségnek ad otthon, a későbbiek folyamán bebizonyította, hogy ez a jövő ugyanúgy nem tökéletes, mint ahogy a múlt sem volt az soha. Sőt, olyannyira nem az, hogy a lehető legkülönbözőbb és egyben nagyon hasonló közösségekkel találkozhattunk.
Visszajátszva a történetet rengeteg tanulságot lehet levonni a közösségeket életét átszövő szabályokból és eseményekből. Rávilágít, hogy a fejlettség nem minden, hogy a tudás bizony hatalom, az emlékek fontosak, a szeretet olyan erőt képes adni, ami sok mindent legyőz, és hogy érdemes küzdeni a szabad gondolkodásért, a szabad érzésekért. Sorolhatnám akár naphosszat, hogy mennyi mindenről szól Lois Lowry könyvsorozata, de inkább azt mondom, hogy olvassátok el, megéri és lássátok meg a sorok között elrejtett utalásokat Ti is.